• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Testvérvárosaink zenéje: Forlí I.

Testvérvárosaink zenéje: Forlí I.

Szolnok olasz testvérvárosa Forlí, a szívemhez közel álló közép-olaszországi régióban, Emilia-Romagna tartományban foglal helyet, a tengertől nem is oly messze, mondhatni nagyon is közel. Mint a muzikális olaszoktól elvárható volt, igazán gazdag felhozatalra bukkantam. Hiába, dalos nép a talján! Első körben a valamilyen szinten alternatív, undergroundnak nevezhető zenekarokat próbáltam összegyűjteni – már amelyektől bármiféle hanganyagra bukkantam.

A minőség, bátorság, az egyes műfajok esszenciájának kiemelése, továbbvitele persze elég erős differenciát mutat, akár egyetlen zenekar munkásságának végigböngészése esetén is, hisz a digókra jellemző muzikalitás gyakran a legközhelyesebb megoldásokra fókuszál, amit ügyes technikai megoldásokkal tálalnak. Kivételek is akadnak, úgyhogy inkább a tételes taglalással folytatnám.

Elsőnek az Arthemia munkásságában merítkeztem meg. A dallamos emo-hardcore permutációit művelő banda remek kis betétekkel, húzós számokkal operált – amíg működött, hisz gyakorlatilag évek óta csend van a házuk táján. Szerintem megszűntek létezni. Az egyetlen, ötszámos EP azonban megállja a helyét, még ha a spanyol viaszt nem is sikerült feltalálniuk. A dallamos részek éneklős kitárulkozásai kicsit egyhangúak, annak ellenére, hogy az énekes srác hangja odabasz. Pláne, mikor megharagszik, és végre kiabál! Jót tesz neki a nyers düh, igazi forradalmi hangulat, mediterrán hevület sikít a hangszóróból. Mély levegő…ének, ének, ének, ének, üvöltés. Ének, ének, üvöltés. És technika, abból a húzósabb fajtából. Semmi olyan, amit ne hallottam volna a műfajban, viszont korrektül és ötletesen összepakolt anyag. A masterelés pedig jellemzően profi, nem túl steril, nem túl retkes, alapos. A Nuovo cielo végjátékába becsempészett kis akusztikus betétért pedig külön pacsi!

A borzalmasan mókás (-nak szánt) nevű Botswana boomslangs gumi-streetpunkja annyira alap, annyira üdítően kőegyszerű és kiszámítható, hogy az már szinte külön öröm! Afféle biztos pont az agyonkevert stílusú mai zenék között. Szövegviláguk más nézőpontból taglalja a világot. Mire is gondolok? Pl.: a Mela, azaz alma című nóta azon hiedelmeket boncolgatja, miszerint egy alma napi szintű fogyasztása távol tartja az orvost. De a láz megmaradt, lassan meghalok! Akkor most mi van? Hiszen ettem almát! Imádkozni kéne talán…de egy szentképtől a zsebben nem változik semmi! Mondják a fiúk. Van benne valami. Letorzított kis ukulelével operáló Green Day feldolgozásuk rátesz az élményre, hogy ugyan azt bizony így is elő lehet adni. Egy esős őszi napra, mikor tele a fejem a hétköznapi rohanás minden nyűgével pl. simán beraknám. Ajánlom másnak is kipróbálásra!

A Now.Here esetén kicsit nehezebb dolgom volt. A közhely átvette a stafétát és túlcsordult a kiszámíthatóság. Mert nem öntöttek bele egy csepp saját ízt, ötletet. Mint egy keménynek mutatkozó skatepunk brigád Kaliforniából. De könyörgöm, ez a tengeren innen! Nem a túl! Azon is érződik a különbség, hogy a nemzetközi babérokra törekvés érdekében angol szövegekkel operálnak. Sterilek, magtalan klisé. Pop-punk is dead? Sebaj! A Forlí-menti tini lányok biztosan nedves bugyogóban mennek haza egy-egy koncert után.

Nos, The Last One néven nem sok jót vártam egy zenekartól, mégis kicsit megkedveltem őket. Ismét a jól bevált, ezúttal crossover műfajban evező lavírozás a fogyaszthatóság farvizén. És működik. Dögös is, retkes is. Tiszta is, meg is szólít. Pedig nem egy nagy valami, csak az apróságok. Egy-egy trükközés a bevált akkordmenetben, meg-megbontott lüktetés, és máris érdekesebb az összkép. És persze sokat dob, hogy ők is olaszul szólalnak meg. Nem mintha kuriózum volna a nyelv, csupán az angol elcsépeltebb. Már ha lehet ilyet mondani. A különböző, felcsippentett hatások csak jót tesznek nekik, még ha nem is ütik meg a szintet, de legalább nem utánérzés. Rasta, e basta.

Végül belefutottam egy igazán szívmelengető, screamo muzsikát üvöltő, La Quiete névre keresztelt formációba. Végre! Semmi megfelelési kényszer, műfajon belül bátran kísérletező lüktetés, sodrás. Az érzelmes dallamokat utolsó hörgésként feltörő vokál kíséri, valami zsigerekből fakadó, elkeseredett dühöt okádva a hallójáratokba. A tekeréseket daraboló, érzékelés határáig visszavett tempóváltások pedig a fárasztó szerkezetet lazítják, hogy aztán újra tarkón csapjanak egy végletekig tekert rohanással. Több anyaguk jelent meg, rengeteg split-lemez, a műfaj kedvelőinek, illetve kísérletező kedvűeknek bátran ajánlom bármelyiket. Ha szeretnénk, hogy a végső elkeseredésünket valaki más üvöltse ki belőlünk, akkor holtbiztos, hogy a La Quietere van szükség!

Linkgyűjtemény:

Arthemia:

https://www.youtube.com/user/arthemiaband

Botswana Boomslangs:

https://www.facebook.com/botswanaboomslangs?fref=ts

https://botswanaboomslangs.bandcamp.com/

Now. Here:

https://www.facebook.com/nowherepoppunk

https://www.youtube.com/channel/UCxQYtEJMyOq0bCFJ_nVxhYQ

The Last One:

https://www.youtube.com/channel/UCgPL8QS2u3IAbs2XMOcZLGQ

La Quiete:

https://www.facebook.com/laquiete

http://www.laquiete.org/

-Árvai Levente-
 

Oszd meg

Szólj hozzá