• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Tapsot a srácoknak – Claps for Caroline

Tapsot a srácoknak – Claps for Caroline

Mao kritikája

Ha a Claps for Caroline név nem is, de a The Boys Come To Kill biztos több embernek ismerős. A TBCK volt ugyanis az a törökszentmiklósi banda aki a nemrégiben lezajlott Észak-Alföldi Regionális Zenei Tehetségkutatón harmadik helyezést ért el, ezzel együtt bezsebeltek többek közt egy fellépési lehetőséget az idei Hegyalja fesztiválon és két dal felvételét a Pince Hangstúdióban. Az együttes azóta ugyan felbomlott, de pár tag egy újabb zenekar alapítása után a Claps for Carolineban folytatja a közös munkát. Őket láthatjuk-hallhatjuk majd július 14-én Tokajban a Hegyalja fesztiválon is.

Na de térjünk is a lényegre, a nemrégiben kiadott két számos kis demóra. Saját bevallásuk szerint kicsit melodikusabb metal-coret játszanak discos illetve poppos elemekkel, hogy minél szélesebb körhöz eljusson a zenéjük és ezzel együtt valami újat alkossanak.

Az előző cikkemtől eltérően most nem kívánok külön-külön minden hangszerről több soros véleményt alkotni, valamilyen szinten úgyis az összkép a lényeg. Ennek egyik oka a felvétel gyenge minősége. Hallottam már jobb minőséget is kikerülni a Pince Hangstúdióból, nem értem hogy miért nem tudtak többet beleadni a masterelésbe, elvégre ez a tehetségkutatóra felajánlott két dal ingyenes felvétele és nekik pont az lenne a reklám hogy ha minél jobb minőségű felvételeket mutathatnának. Ez számomra félig-meddig megpecsételte a felvételeket, pedig ez nem a zenekar és nem a zene hiányossága. A So be careful what you say and do versszakai alatt szinte semmit sem hallani a gitárból, pedig ha jól fülelünk, egész jó témákat hallunk amiket érdemes lenne jobban előtérbe hozni. Még egyszer mondom, ez nem a zenekar hibája, de azért most kicsit csalódtam a Pince Hangstúdióban..

A gitárok már a TBCK idején is nagyon tetszettek, elég profin összerakott témákat hallhatunk tőlük. Technikás és ötletes minden egyes mozzanat a gitárnál, csakúgy mint a dobnál, nélkülük a dolog metal-core része fele ennyire sem ütne.

Eddig volt az ami nekem tetszett, most jön az ami nem. Elsőnek ami talán a legszokatlanabb mindenki számára, az electribe. Jó ötletnek tartom az efféle elektronikát is belevinni a zenébe, példa erre az egyik személyes kedvencem is, a Pain. A lekeverés silány, pedig mivel gyanítom vonalból ment az electribe rögzítése így a felvett anyagnak hibátlannak kéne lennie, egy equalizeren kívül szerintem nem sok hiányzik ahhoz hogy leszakítsa a fejünket, de most csak egy tompa valamit hallhatunk. De ha már itt vagyunk az electribenál, azt azért megjegyezném hogy a So be careful what you say and do elején lévő kíséret elég fantáziátlanra sikerült, 20 éve talán korszakalkotó lett volna, de ma ez még retronak is rossz. Jó dolgokat kilehet hozni abból az electribeból és szerintem értesz is hozzá Patrik, szóval hiszem hogy képes vagy ennél jobbra is! Egyébiránt az electribe-al nincs más gondom, igenis ötletesnek tartom és sok ajtót nyitnak ki a fiúk ennek az eszköznek az alkalmazásával.

Ami számomra kicsit összeegyeztethetetlen (de hülye szó ez..) az a lágy férfi ének és a hörgés váltakozása vagy éppen egyidejűleg való alkalmazása. Egy másik kedvenc együttesemet hoznám fel példának, a The Sorrow-t ahol szintén valami ilyesmi megy, de ott számomra valahogy jobban átjön. Tetszik a scream, tetszik az ének, de ez a kettő egy zenében nem mindig sül el jól, nekem spec kicsit furcsa a CFC zenéjében. De ha egyszer élőben hallanám lehet megváltozna a véleményem:) Egyébiránt nincs különösebb eget rengető gondom az énekkel, kicsit szenteljünk több figyelmet a kiejtésre ha már idegennyelvű a szöveg, de ezt leszámítva rendben van. Külön jó hogy hallatszik hogy törekedtek arra hogy a refrének fülbemászóak legyenek, pedig a gitár és a dob amúgy is elvinné az egész zenét, de egy slágeres refréndallam sokat hozzáad az összképhez.

Összegzésképp: Keveset írtam a dobról és a gitárról pedig pont ez a kettő ami leginkább megfogott a Claps For Caroline-ban. Nagyon ritka az hogy ilyen fiataloktól ilyen profi anyagot kap az ember, pedig mint látjuk, nem lehetetlen. Így a cikk végére még az jutott eszembe hogy a So be careful what you say and do talán egy nem is végleges keverés, teljesen máshogy (sokkal jobban) szól a The feeling is always strangle, és az Interlude-ben is sokkal jobban van lekeverve az electribe. Talán utána kéne kérdezni a stúdióban, lehet hogy valami tévedés miatt nem a végleges keverést kaptátok meg. Lényeg a lényeg, ez a két dal után szívesen kinéznék egy Claps For Caroline koncertre, számomra pozitív a produkció. Sok sikert Hegyaljához és csak így tovább!

köszöntem, Mao voltam

Sultan kritikája

Valamikor a szolnoki pápaválasztás napján, egy nagy jövővel kecsegtető banda tűnt fel a metalcore már-már megkopott egén. A TehetségQtatón harmadik helyezett fiúk, ölni jöttek, leszakították mindenki fejét, hazavitték az elismerést, majd oszlottak, hogy valami egészen mást csináljanak. Majdnem érthetetlen az egész: valami, ami működött, tetszett a szakmának, tetszett a közönségnek, de az egészet kidobták az kukába, hogy valami újat tehessenek le az asztalra. Megérte? Meglátjuk!
A Boys Come To Kill farvizéből kiválva jött létre egy félig új felállás, a Claps for Caroline. Meg kell hagyni, a fiúk úgy tűnik hogy a banda nevének kitalálásában eléggé kreatívak, sikerült egy hangzatos, ugyanakkor (számomra) semmit mondó nevet találni a formációnak. Ez nyilvánvalóan az én szegénységi bizonyítványom, ezért álljon itt feketén fehéren amit magukról írnak:
” – Who is Caroline? – Who is she?” Everybody ask these important questions for us…so let’s see the answer. “Clapping: Producing sound for applause or other purposes. For: A preposition. Caroline: Caroline or Carolyne is a given name for women. It is a feminine form of Charles.” [wikipedia]

Aki ezek után sem érti, vessen magára…

” – Who is Caroline? – Who is she?”

A formáció immáron 7 tagú. Van egy kellemes hangú vokálunk (Zsolti), egy ördögi hangú scream-ünk (Zoli). Vannak gitárosaink, akik ölni jöttek (Kris, Viktor), egy gatyarángató bőgősünk (Csaba), valamint egy tehetséges dobbantónk (Zoli). És most jön a meglepi, egy hangszer(?), ami ma még kuriózumnak számít a metálban, az electribe (Patrik). Aki nem tudja milyen fán terem az electribe, nincs egyedül, nekem is utána kellett néznem. Olyasmi ez mint egy samplergép, szekvenszerrel, de maga a szerkezet az effektek lekeverésére helyezi a hangsúlyt. Hogy mi jön ki ebből a felállásból? A neve posthardcore-electrocore.

So let’s see the answer…

Mivel immáron egy kész demoról van szó, ezért bátorkodom mélyebbre hatóan is belemászni a történetbe, nemúgy mint a Beton kritikánál tettük, ahol a hangzást nem nagyon vitathattuk, lévén nem volt kész. A felvételek a Pince Hangstúdióban készültek mégis azt kell mondjam: nem biztos hogy a Dave sufni demók rosszabbul szólnának. Bizonyos helyeken nem is harap úgy a gitár mint egy RS számban, és az electribe lekeverés is hagy kívánnivalót maga után. Nem elég élénk, máshogy szól mint ahogy hasonló előadók, vagy akár napjaink clubzenéinek kiállásai. Tompább, fénytelen, rengeteget elvesz belőle. A dob teljesen rendben van, ciceregnek a cinek, a lábdobot végig hallom, talán a pergő kicsit tompa, de ez eléggé cuccfüggő. A basszus teljesen rendben van. A screamek nagyon jól sikerültek, bár ez nem scream, inkább hörgés. Szinte beleharap az emberbe. A vokál érzékeny pontja az egésznek. Igen erős dinamika ingadozást éreztem a felvételen, ami bevallom nem tetszett.

So be careful what you say and do…

Már a szám elején debütál az electribe, ellopja a gitár refréntémáját (vagy fordítva). Nem szól rosszul, de aztán… a drum része ötlettelen, majdhogynem unalmas. Fekete pont. Amikor először hallottam ráncoltam a szemöldököm, hogy mi is ez. Egy tök jó modern hangzás, vegyítve egy nagyon rosszul opcionált drummal. A clapot már nagyon rég nem használja pergőnek senki (értem én a poént, CLAPS for Caroline… ), mégpedig azért, mert overused, idejétmúlt, még az electrocore-tól is idegen, nem is tetszik. Aztán elkezdődik a szám maga. Szétszakítja a fülünket a zúzda, érezni hogy azért valamennyire itt is ölni fognak a fiúk, hiába no, a vérükben van. A verse részek pörgősek, jól eltaláltak, az énekvonal is teljesen rendben van. De térjünk ki egy kicsit az énekesek hangjára. Zsolti hangja kellemes, bár hangképzési problémák még vannak, az ének jó, és már nincs messze a “nagyonjó”-tól, de azért még kell egy kicsit letenni. Érezni, hogy nem mindenhol jönnek azok a magasabb hangok könnyen, és nem is mindig sikerül tökéletesen betalálni a tonációba. Ez kukacoskodás, mert az összkép viszont jó. Főleg a refrénben nyújt sokat. Kellemes, slágeres, hallatszik hogy törekedtek erre. A hörgés nagyon jó, a legvérmesebb kutyákat idézi, nekem nagyon bejött. Hatalmas piros pont érte. Az átvezető rész egyetlen kényes pontja az ének kiállás, itt az énekesnek nincs mankója, igen nehéz volt beletalálni a helyes hangokba. Aztán zúz a refrén, előjön az electribe, és vége is a számnak. Szinte minden együtt van hozzá, hogy a nyár slágere legyen, a refrén a fülünkbe mászik (ven áj váz jáng…), egy kicsit jobb electribe-al, egy icipici énektanárral már nem lenne mibe belekötnöm. Egyébként hatalmas piros pont a refréntémáért, a gitáron is! Viszont szabadjon megjegyeznem, hogy amennyire jól sikerült a zenekar nevét eltalálni, a szám címét annyira nem: a mai napig nem tudtam megjegyezni…

Interlude

És megint electribe. Már megint clap… pedig olyan jó az a drum’n’bass dobtéma alatta. Lehet, hogy csak én nem tudom megszokni, de annyira idegen az egész hangzástól… Jómagam majdnem többet hallgatok elektronikus zenéket, mint metált, ezért bátorkodom azt mondani, hogy van még mit fejlődni electribe szinten. Az irány jó, csak el kellene hagyni ezeket a gyermekbetegségeket, amely valószínúleg az “útkeresés” szindróma miatt jönnek ki. A dallamvonal teljesen rendben van, a sound is (bár itt is lehetetett volna élénkebbre keverni), ezekért pirospont jár!

The feeling is always strangle

Na ez már egy keményebb nóta, nélkülöz minden sallangot. Mintha a TBCK kicsit nosztalgiáznia, de ezzel az új énekessel már színesebb az egész. A hörgés is jobb, Zsolti pedig lehetővé teszi, hogy a hörgős részek igazán nagyot üssenek, nem csak agresszió az egész. Viszont kevésbé slágeres, nem erről lesz elnevezve az album. Az ének itt is szorul egy kis korrekcióra: kiállásoknál remeg az énekes hangja, de ez nem vibrato, ez remegés, ez nem az lesz, ami ide kell. Néhol pedig, a mélyebb tartományokban, már inkább beszédhang mint ének. Ahol hangszerek kísérik ott megint rendben van minden. Külön piros pont az átvezető miatt, hiszen a gitáron elhagytuk a kvintet, már-már britpop, de a másik gitár azért gondoskodik róla hogy ez ne hasson idegenként. Több a zúzda, ez sem egy lassú szám, több a hörgés, és teljesen másképp szól. Többszöri hallgatás után azt kell mondanom, hogy mintha a So be careful nem is ugyanott készült volna mint ez. Teljesen másképp szól, főleg a dob. Ezt nem is értem.

Szultán szerint az összkép…

Összességében úgy érzem hogy lehúztam a Claps for Caroline-t, pedig ez hülyeség, márpedig azért, mert tetszik. Tetszik a stílus, metalcore-ból 12 egy tucat, de ez valami teljesen új – legalábbis számomra. Miután több hasonló stílusú együttest is meghallgattam (köszi Zoli), azt kell mondjam, hogy rajongója leszek – egyszer. Még van hova fejlődni, és szerintem akarnak is, nemhiába volt a stílusváltás. Sok a technikai újdonság, az electribe miatt a dob nem térhet el a bpm-től, ami nem egyszerű (bár nálunk a Requiemnél ez már megszokott dolog, igaz Pocok?), rengeteg új dolgot hallottam gitáron, ami nagyon tetszik, Zsolti hangja nagyon kellemes, összességében valóban azt kell mondjam, hogy fejlődött az egész produkció. Sikerült valami újat hozni ide, és olyan szinten tálalni, hogy fogyasztható, és élvezhető – de a stílusban még rengeteg lehetőség van, amit nem használtak ki. Úgyhogy hajrá, tőlem kap egy tapsot a mélyen tisztelt Caroline, de csak halkat, a vastapsot majd akkor, ha levetkőzték a kukacoskodásaim forrásait.

facebook.com/clapsforcaroline

Még jelentkezünk, stay tuned!

Oszd meg

Szólj hozzá