• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

Cikkek "zene" címkével

Kritika: Mirodam – Új kezdet (2012) és Párperces (2010)

Megkértek mondjak véleményt a Mirodam zenekarról. Noha, héjj, nézzük mi a stájsz. Mirodam – Új kezdet (2012) Akarom Nyitó dal, várok valami robbanást, örvényt, és… valami steril szól, dob előtérben, ami nem lenne baj, de a gitárokból hiányzik az erő. Semmi új, nincs ami megfogna. Ez a dal ugyanúgy készülhetett volna 1990 ben, mint most. A Rock hőskorát próbálja idézni, de hiányzik belőle a dög, pedig a képet elnézve, kell hogy legyen a srácokban, de nem jön át. Végtelen utazás Ugyanaz a hangzás, szinte látom, ahogyan a gitáros srác összpontosítva, fogát összeszorítva játssza iszonyú pontosan a verzét, ami nem lehetett könnyű, mert a lábdob üti a témát, de hát istenem, ez van. Szövegben is van némi tévelygés, az egész dal arról szól, hogy nyugiban irány a végtelen, akár egy virágénekben, és amikor már elhiszem, hogy minden nyugis, belevág a szövegbe, hogy az indulat forr bennem. Akkor most nyugi, vagy indulat? Helló! Na végre valami, ami megmozgat. A refrénben a háttér vokál szenzációs, és valamiért jobban kijön az énekes dögös hangja. Srácoknak meg kellene mutatni a Uriah Hepp Salisbury albumát.. Első szám, ami bejön. Élet Akár slágergyanús dal is lehetne, de.. Megint hiányolom a dinamikát. A dal végig egy hangerőn szól. Izgalmas ritmusképlettel indít, sajnos a dobos ezt nem használja ki, csak a jól bevált 2/4–et üti. A Billentyű talált egy jó hangszínt, jókor, jó helyen használja, na végre, nem a mindig mindenkor játszani effektus. Egy dolgot tudok kiemelni. A refrén negyedik sorában az utolsó szónál, az “éljek” szónál hallható egy igazi dögös szabad Rock ’n Roll hang. Valahogy nincs összhangban a dal szövege a stílussal. Nem tudom miért, de nem hiszem el, hogy R’n Roll az élet. Hiányzik a dög, a megborzongató érzés, valahogy olyan jó kisfiús az egész, hiába a jó gitár hangzás. Nézzék el nekem, hogy így fogalmazok. A helyükben azt hiszem én megsértődnék, de ne tegyék. Azt gondolom ezeket a baráti hallgatói kör nem mondja el, igazi hiteles szakmai arc meg nem akarja elvenni a kedvüket, mert összességében lehetne belőle valami, ha mernének szakítani a 30 éves hagyományokkal. Valami újat, valami mait hozzátenni, és, és a dinamika. Legyen a számnak verzéje, refrénje, szólója, ne mindig minden egy hangerőn szóljon. Hopp, most veszem észre, ez az új album volt, Nézzük az elsőt: Mirodam – Párperces (2010) Párperces királyság Megszólal a dal, a keverés sokkal jobb, de megint nem jön át a gitáros vadsága, ami szükségleltetik, ha valaki ilyen…

Kritika: THREESOME – Rise of the Machines (2012)

THREESOME – Rise of the Machines (2012) A szolnoki THREESOME zenekar 2007-ben alakult, három alapító tagja Csík Gábor (ének, dob), Rivasz Gergő (gitár, sampler, szöveg) és Rocsa Róbert (basszusgitár) volt. Később a basszusgitárt Takács Olivér vette át, de ezen az egy tagcserén kívül azóta is változatlan felállásban űzik az ipart, ami ritkaságszámba megy itt Szolnokon. Tavaly jelent meg az első nagylemezük, Rise of the Machines címmel, ami stílusban a modern metálhoz és az alternatív rockzenéhez közelít, némi elektronikával fűszerezve. Kezdjük az elején. Sosem szerettem az intrókat, általában skip-elem is őket, de az Introduction dallamvilága teljesen megfogott. Tökéletes indítás, előrevetíti az egész lemez hangulatát, bár ennek ellenére egy kicsit még így is hosszúnak tartom. A vége egybeolvad a lemez nyitó dalával, a Spaceshift-tel, ami a korong egyik slágere. Majdnem az egész lemezre jellemzőek a jól eltalált dallamú refrének, mint ebben is, az egyszerű hangszerelés, és az ének dominanciája. Így következik sorban a Harbinger of Rain, a Hero, a Puppetshow, és a My Life, melyekről mind elmondható, hogy fogósak, dallamosak, az érdeklődést abszolút fenntartják. Az ének egyik jellegzetessége, hogy szóvégeknél, néha random helyeken „felugrik”, amitől kiszámíthatatlanabb a dallamvezetés, és az egyik meghatározó stíluselemét adja a THREESOME-nak. Ezután következik a lemez címadó dala, a Rise of the Machines. Egy szövegrészlettel indul a dal, ami a marslakók inváziójáról szóló 1953-mas The War of the Worlds című filmből származik. A dal maga a szöveg és a dallamvilág miatt is a Terminátor filmekre utal. Élőben egy nagyon ütős animációt szoktak kivetíteni ilyenkor, ami kicsit elvonja a figyelmet a produkcióról és magáról a zenekarról, de a mondanivaló annál jobban átjön. Az ezután következő Ghost című dal mintha ennek a folytatása lenne, hasonló a dallamvilága, de lassabb, szomorúbb, oldja a Rise of’ feszültségét. Kicsit olyan érzésem van tőle, mintha a háborúnak vége lenne, nyugalom van. Személyes kedvencem a Down with the Rainbow, aminek a hangszereléséről nekem egyből egy számítógépes játék ugrik be. Nem tudom eldönteni, hogy vidám vagy szomorú-e a dal, bármit bele lehet „érezni”. Véleményem szerint eddig tartott a lemez első fele. A The River-nél kezdődik a lemez keményebb, de unalmasabb fele is. Az ének lényegében marad a megszokott, a gitárokban érezhető a váltás, sokkal metálosabbak, kicsit tekerősebb témák vannak az eddigieknél. A Pliknot!-nál azt éreztem, hogy Gábornak a refrénnel volt némi gondja, hamiskás, nehézkes. A Wings of Ikaros is egy kicsit nekem erőltetett, egyhangú. Kicsit kitérnék a szövegekre. Elsőre nem is gondolná az ember, hogy mennyi…

Megjelent és letölthető! Szolnok Local Heroes válogatáslemezek- 2013

2011-ben jelent meg utoljára válogatáslemez a szolnokzene.hu gondozásában. Ez volt annak idején a “Szolnok Underground VOL. 1.”. Azóta eltelt némi idő, történt pár változás, de a koncepció változatlan maradt: rálátást szeretnénk nyújtani megyénk aktuális zenei fejleményeire. Firka megint előállt, ezúttal nem is egy, hanem két albumnyi, 33 dalt tartalmazó válogatásával. “Az első a “hagyományos” oldal, a második az extrém, amiben maximálisan underground hangokat találtok! Szolnok, UNITY! Csekkold a színteret, mutasd meg a haveroknak is!” (2013) Szolnok Local Heroes vol.2. – Claps For Caroline – Cojones – Csík & Rivasz – Ebony És Klájd – Füst A Szemben – Go4it – Gulyás Band – Ideglelés – In A Blaze – Mirodam – Narkolepszia – Over My Dawn – Redrum Sindicate – Show Me Regret – Skahigan – The Heartless Aisha – Ultraster LETÖLTÉS (2013) Szolnok Local Heroes -Extreme Edition – HiperÁnusz – Kex Forever – Pornogrind – Reach Out – Szarcsapat – Szecska Getto Hardcore – Tractorlockedbyfourtree LETÖLTÉS Köszönjük Firkának és mindenkinek aki segített! Tudjuk, hogy sok előadó nem került fel a válogatáslemezekre, ezt a következő “kiadványunkkal” hamarosan pótoljuk.

Kétnapos évadnyitó Szolnokon a TOMI-ban! – 2013. január 11.-12. Szolnok, TOMI

Fotó: Fehér Csaba A TOMI-ról elég nehéz szűkszavúan írni. Furcsa képződmény a város jobb időket látott iparterületi peremvidékén, a Tiszamenti Vegyiművek lakótelepen. Több, mint 40 éves fennállása óta viszonylag keveset változott. Hangulata a ’70-es,’80-as évek szocializmusáé. Fotó: Fehér Csaba Az elmúlt 5 évben nevezték már vendéglőnek, büfének, clubnak, pubnak, kocsmának, putrinak, elveszett paradicsomnak, sőt a legigénytelenebb helynek is Szolnokon. Az előítéletektől függetlenül a TOMI értékes, stílusfüggetlen, egyedi és hiánypótló zenei repertoárra rendezkedett be. Fotó: Martinkó Márk Eddig 21 alkalommal, 49 előadó lépett fel itt, ebből 19 külföldi. Jójó, de hol a TOMI? Itt van! Fotó: Pintér Zoltán Felszereltség: semmi sincs. Nincs színpad, fénytechnika, hangtechnika (utóbbit mindig külön “aznapra” telepítik). A zenekarok a közönséggel egy szinten, egymás arcában léteznek. A zene együtt él és lélegzik az ottlévőkkel, mindenféle manírok nélkül. Egyszerűre csupaszított őszinte világ. Fotó: Fehér Csaba Közönsége: jönnek Budapestről, Miskolcról, Kazincbarcikáról, Ikladról, Jászárokszállásról, Kisnánáról, Tószegről, Rákóczifalváról, Martfűről, Abonyból, Isaszegről, Szentesről stb., sőt még Nemespátróról is. Egyedül a szolnokiak vannak szinte minden koncerten kisebbségben. Fotó: Fehér Csaba A hazai és helyi viszonyokat jellemzi, hogy a TOMI bár felkerült a külföldi és magyarországi zenekarok és szervezők térképére, de maga a város, ahol létezik, tudomást sem vesz róla vagy ahol tudja, alázza. Olyan amilyen, de van. Fotó: Fehér Csaba A TOMI-ról nemsokára megjelenik egy átfogóbb cikk, itt a honlapon, így most eltekintünk a “miértek” boncolgatásától. _______________________________________________________ Kezdjünk bele a 2013-as nyitóbuli taglalásába: Időpont: 2013 január 11-12. Szolnok, TOMI. Belépés mindkét eseményre ingyenes! A koncertek napján Party Taxi működik, ami ingyen hoz-visz 10 km-es körön belül. 06702871794 (a telefonszám nem azonos a régivel) Azért gondolkozz: ha egy út oda-vissza 20 perc, és 100 főt kell elszállítani, mennyi időbe telik mindez? _______________________________________________________ 1. NAP – 2012. január 11. Péntek Az RNR666.hu segítségével, a Budapesti Földalatti KHE szervezésével és a szolnokzene.hu támogatásával létrejött esemény. Fellépők: Bobafett & Bobakrome (Régi Nyiregyi és egy Kun Gyerek) A dalok megalkotását nem kereskedelmi vagy népszerűsködő és toplistára kerülési szándékok, szempontok befolyásolják. Igazából semmi sem befolyásolja. Minden szám szimpla helyzetjelentés, ami pontosan jelzi a magyarországi jelent. Teszik ezt halkan, spontán módon, megkerülhetetlenül. Zomblaze Nyíregyházi származású dj és producer. Zenéjének bázisa a hiphop, de munkái tartalmaznak glitch-hop, bigbeat és funk stílus jegyeket is, de legfőképp a fuzzió jellemzi. 2008 óta él Budapesten, ekkortól aktív résztvevője a haza underground kultúrának. Dolgozott együtt több mint egy évig a Hősökkel mint dj, s a Bobafett Bobakrome páros mellett is billegette a barázdát. Zomblaze – Lynch…

Szolnoki kórusok elismerései a IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon!

Kétévente rendezik meg Nyíregyházán a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál minősítő versenyét, valamint a karvezetői mesterkurzust. Idén Szolnokot két kórus képviselte, a Kodály Zoltán Gyermekkórus és a MÁV Férfikar. Mindketten Ezüst diploma minősítést kaptak! Eredmények: Arany diploma: Ady Leánykar – Debrecen Bogazici Jazz Kórus – Törökország Ceredigion Férfikar – Wales Cywair Vegyeskar – Wales Fülöp-szigeteki Egyetem Koncert Kórusa – Fülöp-szigetek Jinglun Hangjai Kórus – Peking, Kína Marymount Leánykar – Hong Kong Tallinni Leánykar – Észtország Ezüst diploma: Gazi Egyetemi Kórus – Törökország Kodály Zoltán Gyermekkórus – Szolnok MÁV Férfikar – Szolnok Nieuw Amsterdam Gyermekkar – Hollandia Yunhe Gyermekkar – Peking, Kína Bronz diploma: Zelilei Kfar Saba Kórus – Izrael Nem kért minősítést: Lisszaboni Egyetem Kamarakórusa – Portugália Különdíjak: Fesztivál Nagydíj – Tallinni Leánykar (Észtország) A minősítő verseny közönségdíja – Cywair Vegyeskar (Wales) A legjobb felnőtt kórus – Cywair Vegyeskar (Wales) A legjobb magyar kórus – Ady Leánykar (Debrecen) A legjobb karnagy – Jane Lau /Marymount Leánykar/ (Hong Kong) Folklór közönségdíj – Fülöp-szigeteki Egyetem Koncert Kórusa (Fülöp-szigetek) A legjobb Kodály mű előadása – Marymount Leánykar (Hong Kong) A legjobb ifjúsági kórus – Jinglun Hangjai Kórus (Peking, Kína) A Pro Voce Humana Alapítvány Cantemus díja – Ceredigion Férfikar (Wales) Forrás

Ételkorzó Fesztivál Szolnokon! – 2012. augusztus 10-15.

Az Ételkorzó szlogenje: a kultúra és a gasztronómia találkozása, ahol az igényes, minden korosztályt kiszolgáló koncertek mellett, a kulináris kalandozásnak is szerep jut. Ételkorzó 2012. augusztus 10-15. Helyszín: Szolnok, Tiszai hajósok tere ————————————————————————————————- 2012. augusztus 10. 18:00 – Ünnepi nyitóműsor Péntek A Szolnoki Ifjúsági Fúvószenekar és Szolnoki Zászlóforgató csoport részvételével. Sztárvendég: Bohémian Betyárs. További fellépők: Laki Péter olasz dallamokkal és a Jaskasam együttes. ————————————————————————————————- 2012. augusztus 11. 20:30 – Szimfonikus nap (operett, musical) Szombat Közreműködnek a Szolnoki Szigligeti Színház művészei. Vezényel: Cser Ádám. ————————————————————————————————- 2012. augusztus 12. 18:30 – Mindent bele!-nap Vasárnap A Generations zenekar koncertje után sztárvendég: a Sheket zenekar. 21.30-tól utcabál Dj. Dominikkel. ————————————————————————————————- 2012. augusztus 13. 18:30 – Ételkorzó Sztárjai Nap–az Aktív Rádióval Hétfő Cozombolis Trió élő koncertje, majd DREAMWATERS címmel különleges akrobatikus show, fellép Nagy-Kuthy Zoltán és Kuthy Mercedes a 2011-es Csillag születik döntősei. 20.00-kor sztárvendég: Vastag Csaba. A napot az Esti Party zenekar zárja. ————————————————————————————————- 2012. augusztus 14. 19:00 – Szolnoki Zenei Csemege–Rádió 1 Nap Kedd Fellépők: UC2 együttes – Csányi Csabával. 20.00-tól sztárvendég: Traffic Band – Varga Ervinnel. Gitár-párbaj a ’60-as évek zenéjéből: Ács László ex Integrál, Tóth László ex WU2 19:00-23:00 óráig: Igazi mai slágerek, ajándékok a Rádió 1 sátorban. Házigazda: Túróczi Imre és Nagy Szilárd. ————————————————————————————————- 2012. augusztus 15. 19:00 – Kemencés Nap – egészben sült malaccal Szerda Hintózás, majd az Anyám és Nyulam zenekar koncertje után 20.00-tól sztárvendég: a Konyha Együttes. Az estet tűzzsonglőr-produkció zárja. ————————————————————————————————- Kiegészítő program: minden nap tiszai halsütés! A szervezők a műsorváltoztatásának jogát fenntartják!

1 of 6
123456