• facebook
  • soundcloud
  • youtube

Cikkek "Reflection" címkével



Kritika: 60 Miles To Nebraska – (2013) Reflection [EP]

KRITIKA 60 Miles To Nebraska – Reflection [EP] 2013 Augusztus elsején bemutatkozott nekünk első, a trendeknek megfelelően bár kézzel nem fogható, de rögzített hangzóanyagával a rákóczifalvai/szolnoki csapat, a ’Nebraska. Valahogy egy fél éve alakultak, 3 bulit már nyomtak is a környéken, viszonylag nagy figyelmet kaptak eddig is, és a most megjelent EP ehhez csak hozzá tett az elmúlt napokban. Bevallom, néhányszor átvillant rajtam, hogy némileg indokolatlan ez, hogy mikor hétvégén a városban dumázok random arcokkal, vágják a zenekart, 3 buli után, hangzóanyag nélkül, de hiába, a tények őket igazoják. Ehhez mondjuk hozzá kell tennem, egyrészt kicsi a világ ha úgy vesszük, mindenki ismer mindenkit, „ez itt Magyarország kertvárosa”, másrészt helyi szinten nem ismeretlen arcok alkotják a csapatot, és ez sokat számít. Itt van kapásból Hajdú Viktor – doboknál (ex-Merénylet, ex-Végítélet), Márton Tamás ’Server’ – vokál (OMD, ex-Szikla, ex-Claymore, ex-Merénylet, ex-Végítélet), vagy Pál Roland ’Orli’ – gitáron (OMD, ex-Merénylet), Szöllősi Máté -szintén gitárnál (ex-Közveszéjj, Sorry, Emily!), illetve persze akiket még nem hallhattunk stabil formációban, Szécsi Róbert – basszusgitár és Erdélyi Viktor – vokál/scream poszton. Apropó „poszt”. Saját magukat lazán bedobják a poszt-hc skatulyába: de ez a legkevésbé fedi a valóságot. Pont annyira poszt-hc amit csinálnak, mint amennyire djent: ha nagyon bele akarom látni, képes vagyok rá, és meg is tehetem saját szórakozásra, de semmi értelme. Ez egy újvonalas metalcore, semmi poszt-xy. Mielőtt még jobban úrrá lenne rajtam a belül szunnyadó subgenre-nazi; ugorjunk. Itt van ez a három tétel, angol nyelven persze, két énekessel, sok-sok kiabálással, sok-sok dallamos gitárjátékkal, és nyilván egy szép adag breakdownnal megborítva. Stílusba simulás. A trekkek egységet alkotnak, gyakorlatilag egyetlen hosszabb dalként is felfogható a lemez, melynek zenei alapját túlnyomó részt Orlinak köszönhetjük, jellegzetes dallamvezetése ezúttal is visszaköszön. No nem mintha probléma lenne az alap művekkel, sokkal inkább a hangzással. Bár ez így túlzás, lényeg hogy ez egy házi demó, na, akárhogyan is nézzük. Gyakorlatilag próbatermi körülmények között rögzített sávok ezek (ami ma, és ezen a zenei vonalon már nyilván nem azt jelenti, hogy belógatunk egy mikrofont középre, azt hadd menjen!), némi utómunkával felturbózva, közepes igényességgel összefésülve a felvetteket egy mixbe. Mikor első 2-3 alkalommal pörgettem le az anyagot, még be is kérdeztem, hogy „akkor most ez a készre kevert verzió?”: -igen. Ez nem gecizés, de egészen egyszerűen azt érzem, hogy vagy lustaság, vagy trehányság tehet arról, hogy a lemez így szól ahogy. Nem rossz, sőt, szerettem volna anno én ilyen első demót magamnak, (de még sokadikat is,)…