• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

Cikkek "megjelenés" címkével

Kritika: Alsóépület – Akinek nem jó (2015)

Én igyekszem mindig örülni, ha kijön egy új magyar lemez, főleg ha punk lemezről beszélünk. Mindig várom, hogy jöjjön valami átütő, valami eredeti, ami végre megváltja ezt a posványt, amiben nyakig ülünk. A Budapesten kívüli (szándékosan nem írom le a vidéki szót) zenekarokra pedig fokozottan rá vagyok izgulva, mivel egészen más, mondhatni természetes miliőjük van ellentétben fővárosi társaikkal. Így került a kezem alá az Alsóépület – Akinek nem jó című anyaga is. Nagy műértéssel hallgattam végig, minden hangot, váltást, különös tekintettel a szövegre. A borítóért nem tudom kinek a keze munkáját dicsérhetem, de egészen pofás lett. Tetszik, hogy hanyagolta a minimalista jelleget és teletömte mindenféle szimbólumokkal. El lehet rajta nézelődni. Az infantilisnak tűnő rajzfilmes összkép pedig egészen izgalmassá teszi. A zenét illetően viszont sajnos kicsit csalódnom kellett. Összességében ez egy nagyon kerek és korrekt, mondhatni profi punk-rock lemez. A hangszerek és az ének szépen elválnak egymástól, tehát jól szól. A dobosnak puszilom a végtagjait! A profizmus lehet az oka, de emiatt több benne a rock, mint a punk. Az igazi nyers zúzások, a beleszarom attitűd nekem hiányzott. A címadó, Akinek nem jó a punk zene lerágott csontja. Sajnálom, hogy ez a négy hang megint egymás mellé került. Már nem is számolom az eseteket, de szinte minden punk zenekar játsza. Itthon legalábbis. A gitár szépen díszíti a meglévő elemeket. A refrének szépen húznak, megmarad az ember agyában. Az Újgazdag azért bele-bele bömböl a bucimba, ha éppen csend van. A Rendszerváltás kifejezetten tetszett. Szeretem, mikor egy punk zenekar szövegében szerepel a kenyér szó. Az összjátékidő egy kicsit hosszúra rúgott a maga 47 percével. De kísérletezzetek nyugodtan srácok! Az urai vagytok a hangszereiteknek, akkor erőszakoljátok meg őket! Nagyon bízom benne, hogy a következő alkalommal csak a szép és jó szerepel majd az írásomban. Aki tehát a kísérleti vonalat keresi ezen a lemezen az ne is menjen tovább. Viszont akik szeretik a jó csordaüvöltözést a koncerteken, és a dallamos punk-rockot, azok nem fognak csalódni. -Bencze Tibor- Az albumot teljes egészében meghallgathatjátok itt:

Kritika: Dr.Justice – Éljen Adorján (2015)

A cikk megírása előtt sikerült valamelyest tájékozódnom, és kiderült, hogy a Dr. Justice tagjai egy időben az Enola Gay-ben is játszottak. Az E.G.-t pár éve hallgattam meg, akkor tetszett az a lendületesen dallamos világ, és kíváncsi voltam, vajon ennyi idő elteltével mi jön ki az urak kezei közül. Az Éljen Adorján! olyan friss, hogy most sír föl. A recept végtelenül egyszerű. Gyors és feszes punk-rock témák húznak el a fülem mellett, itt-ott már metálos szólókkal. A duplázó szétveri a tarkóm, szorzódik a négynegyed. Mire megpróbálnám felrúgni az asztalt, beköszönt egy kellemes ska darab, ami az ilyen levert vasárnap estéken kiváló kíséret a gyöngyöző homlokom és a cigim mellé. Az anyag egyébként iszonyúan jól szól. A Denevér Studióban tudják, mitől döglik a fül! A szövegekben a lokálpatriotizmus, nosztalgikus memoárok, szellemes játékok a közszellemmel, és a harag nyújtja érdes tenyerét kézfogásra. A Nem az én helyem című nótát külön kiemelném a szövege miatt. Tetszett, hogy nem primitív módon közelítették meg csak az egyik oldalról ezt a manapság igen kényes témát. Fő motívuma a meghasadás, a kötődés a földhez szívvel, és az irdatlan harag, ami a tehetetlenségből árad. Simán ordítanám teli torokból. A lemez másik jó húzása két dal punkos és ska-s értelmezése (Nemzeti punk, Csúnya vége lesz), mert nem csak a zenei horizont tágul általa, hanem ez a tömény 23 perc, megnyugvási pontokat is ad a hallgatónak, ami pont akkor jön, amikor szükség van rá, nem beszélve arról a plusz tényezőről, hogy bizonyítja azt, mennyire más hangulatot tud adni egy másik köpeny ugyanannak a gondolatnak.   Az Éljen Adorján! egy tisztességes punk-rock matéria, ami hóbortos nyári estéken nem mond csődöt, de a punk zenét nem váltja meg. A kísérletező szellem még itt sem akar kibújni a zsákból. Ez egy profi és egyenes lemez, és talán pont az egyenessége miatt, nem is várom ezt el tőle. Egyszerűen csak, kerek. -Bencze Tibor-

Kritika: Morfium – Égi mechanika (2013)

Egy jó kis thrash metal dühösebb napokon mindig jól esik. A Morfiumnál igencsak vártam már a dolgot, már csak a hardcore punk miatti titkos rajongásom miatt is. Bíztam benne, hogy végig intenzív és komplex darálásban lesz részem. Hát mit ne mondjak! Nem csalódtam! Te jó ég! Szóval az Égi Mechanika 2013-ban látott napvilágot. 5 kegyetlenül brutális tétel követi egymást. Végig az arcodba mászik és telehugyozza az agyadat. Géppuskadobok, gitármegerőszakolás, kvinthegyek és végtelen agresszió, progresszióval nyakon öntve. A borítót viszont nagyon sajnálom. Ez a metálzenekaroknál ilyen gyermekbetegség lehet, vagy én nem tudom. Nézem, nézem, van rajta sivatag, rakéta, füstfelhő, meg napocska. Ezzel nem is lenne baj, de az egész úgy néz ki, mintha egy a 80-as évek B-kategóriás sci-fi filmjeiért rajongó Ossian-fan készítette volna. A metálborítók világa nem akar felnőni. A zenei összkép teljesen egységes. Tradicionálisnak mondható thrash-gyöngyszemeket kapunk az arcunkba, semmi líra, bontogatás meg nyáladzás. A szövegvilág ilyen misztikus, kicsit horrorisztikus elemekből építkezik. Gőzöm sincs mit akar közvetíteni, de hálisten nem egy szövegcentrikus műfajról folytatjuk alkalmi esztétikai értekezésünket. A Véreb szépen kipontozott súlyos nyitása egyből rángásra indítja az alsó végtagokat. Elrepül mellettünk a 4 és fél perc, aztán szünet nélkül pattanunk is az Elidegenedésre melynek a lelke a nyálkásra tremolózott gitárszóló a közepén. Azt tényleg imádtam. A Nekrodité (zseniális cím!) versszak riffje egészen üdítő élményt nyújt a többi túlszínezés után. Van, úgy hogy, a kevesebb néha több. Ez most hatványozottan érvényes. A maradék két tételnél ugyanez a képlet, leszámítva, hogy a záró Hibernáció teljesen instrumentális.   A világot ez a lemez se váltja meg. Technikailag maximálisan ott van a szeren, de olyan extra zenei élményt nem nyújt, amit már ne hallottunk volna. A kísérleti jelleg itt sem tűnik fel. Ettől függetlenül valóban tisztességes munkadarab az Égi mechanika, és akiktől nem áll távol a thrash, vagy csak szeretnek üvöltözni a szobában egyedül halálos sebességű gitárszólókra, azok szerezzék be azonnal. -Bencze Tibor-

Kritika: Jászmagyarok – Hazánk e föld (2013)

Ha kritikát akar írni az ember nagyon sok mindent meg kell hallgatnia. A Jászmagyarok kapcsán felcsillant a szembogaram, ugyanis élek-halok a népzenéért, annak az újraértelmezését pedig mindig szívesen veszem, sőt! A lemez egészen jól szól, látszik, hogy törődtek vele. Egyik hangszer sem tolakodik előtérbe, mindegyiknek megvan a maga helye a zenében, és csak itt-ott lépnek ki a zakatoló alapból. A Nincs a magyar lánynak párja az egyik legjobb lemeznyitó dal, amit mostanában hallottam. Kellemes gyomorgörcs lett rajtam úrrá a hallgatása közben. A hegedű iszonyúan feszes, szinte megindul rá a láb, a gitárosnak pedig úgy örülök, hogy nem valami blues szólót tett a nótába. A kompozíció vége gyönyörűen pukkan ki. Ez a majdnem 4 perc nem untatja magát. A második nóta a címadó Hazánk e föld amolyan lírai vallomás a szűk és bővebb hazaszeretetről. Ilyet már hallottunk sokat, ami viszont igazán különlegessé teszi a dolgot, az a Jászsághoz való belső kötődés, amit nyilván a helyiek tudnak csak igazán átérezni. Számomra ez kifejezetten szimpatikus. De ez a hozzáállás az egész Hazánk e föld-et áthatja. Benne van az ilyenkor szokásos romantika, de elkerüli a szokásos témákat, vagy azokat sajátosan értelmezi. Nem egy unalmas, pátosztól csöpögő, irredenta zenekart hallunk, hanem egy a saját (lokális) földjéhez kötődő csoport zenei megnyilvánulását, és ez többé teszi a Jászmagyarokat mint egy átlagos nemzeti rock, vagy folk zenekart. A Túl a vízen kicsit popposabbra sikerült ugyan, de az elején található váltás tényleg zseniális. Kicsit zavarba is hozza az átlagos füleket. Tetszetős húzás. A tétel harmadik részét jászsági trash-metalként definiálnám. Ez a hármas egység teszi érdekessé a Túl a vízen-t, amely megmenti a hosszúra nyújtott nemzeti rock közhely-balladák sorsától.   A Fazekas Dávid egy vidámtöltetű megörökítése a jászjákóhalmai betyár történetének. Táncolható hangos könyv egy letűnt korról, a közepén jazzes intermezzóval. A lemez második felében több lesz a rockelem. Húzós, ugrálós témák keverednek a fenti recepttel, tiszta népi Led Zeppelin, a kifejezés jó értelmében. Az anyag záróakkordjaként újra felcsendül a címadó szerzemény ezúttal a jászberényi Déryné Vegyes Kar támogatásával. A helyi erők szép ívű összeborulása tökéletesen zárja ezt az 52 percet. Ajánlom mindazoknak, akik elfáradtak a Vesszen Trianon jelszavak durrogása alatt, és egy tisztább retorikájú, a helyi folklór szószával leöntött kellemes rocklemezre vágynak. -Bencze Tibor- Ha szeretnéd támogatni a zenekart, hogy továbbra is ilyen remek albumokat készítsenek, akkor megrendelheted a lemezt alábbi linkre kattintva.

Kritika: Gulyás Band – Politika Varázs (2013)

Az Alsóépület után különösen izgatottá váltam a Gulyás Band kapcsán. Régebben már belehallgattam. Akkor tetszett a Jobb világ húzása. A 15 szám láttán először megijedtem, hogy túl lesz nyújtva a lemez, mint a rétes tészta, de mikor bedobtam a lejátszóba, látom, hogy az egész összesen 35 perc. No, ezt már szeretem! Töményen és röviden. 2-3 percnél nem hosszabbak a számok, egy odabaszni akaró punk lemeznél ez mindig nagy előny. A Nem hagyom magam egész jó középtempós nyitás. Felkészít az utána lévő pogóra, ami az Így vagy úgy-nál szinte elkerülhetetlen. Arra azért legyalulnék pár arcot, ha nem nőttem volna el a fent említett táncstílust. A szövegvilág a szokásos társadalmi problémákat feszültségeket tárgyalja, vegyítve a hétköznapok szürkeségével és kilátástalanságával, amiről tudjuk, hogy tényleg létezik. A Ha arra gondolok, a Nem hagyom magam szomorkás hangulatát viszi tovább. Úgy tűnik, a punk zenekarok ebben az országban egyformán szomorúak és dühösek mindenhol. A Viszlát megint az ősharagra gyúr. A refrén és az utána lévő átvezetés kurva jó. Hála Istennek, hogy feltalálta az emberiség a beütő cint! A hídtól meg lementem hídba. Szeretem az ilyen trükkös dolgokat, jobb mint egy gitárszóló. A szó pozitív értelmében néha olyan érzésem van a lemez hallgatása közben, mintha az Auróra szexelt volna az Exploiteddel, és kiszülték volna a Gulyás Band-et. Az Így maradtam megint egy fasza gyalulós téma, fasza torok-gyomorból kinyomott a vokálokkal, hirtelen váltással a közepén, ahol a srácok visszahúzzák a tempót, aztán szépen lekeverik a felvételt. Még egy robbanást azért szívesen benyeltem volna, de így is szép az íve. A saját számok a harag és a melankólia táptalajából nőnek ki. Ha nem is minden szám üt be így felvételen, de van egy-kettő ami bőven elviszi a Politika varázst a hátán. A feldolgozásokat valamiért mindig úgy várom, ahogy a gyerekek a karácsonyi ajándékot. Legfőképp azért, mert bízom benne, hogy valamelyest újraértelmezik az elődök hagyatékát. De azt még mindig nem fogtam fel, hogy miért mindig a legunalmasabb számokat veszik elő az utódok. A Mindennek te vagy az oka jó szám, de a 88-as csoporttól, és még a CPg-től is a leggyengébb. Az ETA-ban ellenben megtaláltam a várva várt a súlyt. A versszak végén nyújtott gitárhang teljesen gecivé varázsolja a nótát. Imádom. Summázva a dolgot, biztos vagyok benne, hogy élőben azért szép kis húsdarálót csinálnak az urak a színpad előtt, aki pedig szereti, ha sírva darálják az lögyböljön az arcba egy kis pieszt, aztán rúgják szét a kertet, meg egymást is.

Kritika: Recovery – (2014) Different Dimension [EP]

KRITIKA Recovery – Different Dimension [EP] 2014 A Recovery zenekar hat fős tagságot számlál, és történetük egészen 2011 januárjáig nyúlik vissza, ekkor vetődött fel ugyanis Dávid fejében, hogy bekérdezi Zét, mit szólna, ha Britney-t nyomnának metálban. Elmondásuk szerint a Zé-n eluralkodó konstans röhögőgörcs ellenére a megkeresés sikerrel zárult, a zenekar megalakult, bár aztán kellett neki vagy három év, mire a fix legénység megtalálta egymást, és a közös hangot. Így 2013 nyarán a végleges formációban Diós Dávidot hallhatjuk basszusgitárnál, aki anno a Requiem zenekart vitte, Zé az egyik gitárnál, -ő a Tűzerőből lehet ismerős-, Alex a másiknál, aki most az Orpheumban is nyomja, -de néhány éve még a Claymore formációban láthattuk-, továbbá itt van még Süti a doboknál, aki a Vissza zenekar sorait erősítette a hős időkben, és Szultán, aki akár innen a szolnokzene hasábjairól is ismerős lehet, de önálló elektronikus produkciót is folytat Skahigan művésznév alatt, így nem meglepő, hogy a Recovery-ben a billentyűs munkakörét tölti be. Ezt a local-sztárcsapatot koronázza meg Papp Ági, aki az éneksávokért felel, és bár mondhatni nullkilométeresen került a bandába; ezt mára senki nem mondaná meg. Szóval adott ez a hat arc, akik kedvelik a mainstream, amcsi pop-énekesnők dalait (…a dallamvezetésüket mindenképp) meg a metált mint olyat, következésképen ezekből építkeznek, fel-/átdolgozások formájában. YouTube-ról biztos ismerős a műfaj sokaknak. Node. A Recovery nem éri be annyival, hogy cover-videókat pakolgat fel hébe-hóba YT csatornájára, közepes minőségben; a NoSilence mellett döntöttek, és felrántottak egy 5dal+intrót tartalmazó kislemezt Siminél (így a minőségről nem is kell szót ejtenünk, azt hiszem mindenki tudja milyen a NoSilence-hangzás). A korongon (merthogy fizikális, self-release formában is létezik a cucc) olyan közismert trekkeket oltottak fémbe, mint Adele „Rolling In The Deep”-je, Katy Perry „E.T.” és „I Kissed A Girl” c. számai, Lady Gaga „Love Game” témája, illetve a fentebb említett, szebb napokat megélt Britney Spears klasszikusa, az „Ooops!…I Did It Again” (amit többek közt a ’Bodomtól is hallhattatok már, de ez jobb. Trust me). Az albumot Different Dimension névre keresztelték, utalva ezzel a pop zene más megvilágításból való megközelítésére, és egyben idézve az „E.T.” soraiból is. A hangzásról bár mint mondtam túl sokat fölösleges beszélnünk, viszont az arányokról érdemes néhány szót ejteni. Adott a szokásos modern metál alap, amihez igazán annyi különlegesség társul (ha a héthúros műszert nem soroljuk ide amin Zé teker, vegyük ezt ma már alapnak), hogy a billentyű/szinti témák sok helyen elütnek a szokott megközelítéstől. Igazából nem is billentyűzés ez a szó…

1 of 4
1234