• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

Cikkek "kritika" címkével

Kritika: Mandarins – A híd túloldalán (2009)

Kritika: Mandarins – A híd túloldalán (2009)

Tagadhatatlan, hogy a kétezres évek közepe a dallamos hardcore-punk korszaka volt. Remek bandák tűntek fel ekkoriban, majd buktak el alig néhány koncert, vagy egy kislemez után, és merültek alá a süllyesztőben. 2007 után ugyanis berobbant a metalcore-éra, ami lassan, de biztosan kiszorította, vagy legalábbis alapjaiban formálta át a skatepunkon és dallamos hardcore-on felnőtt srácok zenéjét.

A 2007-ben alakult szolnoki Mandarins dalai felépítésükett tekintve inkább az előbbi irányzatba tartoznak, habár a dallamos ének és a hörgős vokálok váltakozása, valamint néhány súlyosabb(nak szánt) riff már arra enged következtetni, hogy a srácok nem feltétlenül Pennywise-on, vagy Comeback Kid-en nőttek fel. 

Kritika: Over My Dawn – Senki nincs aki vigyázna ránk EP (2014)

Tőlem távol állnak a „core” végződésű zenei irányzatok, kivéve a jó kis régi paraszthardcoret, szóval az Over My Dawn Ep-je nem csak elemzési szempontból volt izgalmas, hanem tudattágításnak sem állt utolsó helyen.
Három tétel szerepel az anyagon. A zene a saját műfaji meghatározásuk szerint deathcore\metalcore. Felszínes ismereteim ellenére azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon keményen kidolgozott és összerakott cucc. Izzadhattak vele a srácok rendesen. Rengeteg munka van mögötte.

A szövegek nem is szövegek, hanem inkább versek. Erre mindig nagyon kényes vagyok, de ezúttal meggyőztek. 

Kritika: Dr.Justice – Éljen Adorján (2015)

A cikk megírása előtt sikerült valamelyest tájékozódnom, és kiderült, hogy a Dr. Justice tagjai egy időben az Enola Gay-ben is játszottak. Az E.G.-t pár éve hallgattam meg, akkor tetszett az a lendületesen dallamos világ, és kíváncsi voltam, vajon ennyi idő elteltével mi jön ki az urak kezei közül.

Az Éljen Adorján! olyan friss, hogy most sír föl. A recept végtelenül egyszerű. Gyors és feszes punk-rock témák húznak el a fülem mellett, itt-ott már metálos szólókkal. A duplázó szétveri a tarkóm, szorzódik a négynegyed. 

Kritika: Morfium – Égi mechanika (2013)

Egy jó kis thrash metal dühösebb napokon mindig jól esik. A Morfiumnál igencsak vártam már a dolgot, már csak a hardcore punk miatti titkos rajongásom miatt is. Bíztam benne, hogy végig intenzív és komplex darálásban lesz részem. Hát mit ne mondjak! Nem csalódtam! Te jó ég!

Szóval az Égi Mechanika 2013-ban látott napvilágot. 5 kegyetlenül brutális tétel követi egymást. Végig az arcodba mászik és telehugyozza az agyadat. Géppuskadobok, gitármegerőszakolás, kvinthegyek és végtelen agresszió, progresszióval nyakon öntve.
A borítót viszont nagyon sajnálom. 

Kritika: Jászmagyarok – Hazánk e föld (2013)

Ha kritikát akar írni az ember nagyon sok mindent meg kell hallgatnia. A Jászmagyarok kapcsán felcsillant a szembogaram, ugyanis élek-halok a népzenéért, annak az újraértelmezését pedig mindig szívesen veszem, sőt!

A lemez egészen jól szól, látszik, hogy törődtek vele. Egyik hangszer sem tolakodik előtérbe, mindegyiknek megvan a maga helye a zenében, és csak itt-ott lépnek ki a zakatoló alapból.
A Nincs a magyar lánynak párja az egyik legjobb lemeznyitó dal, amit mostanában hallottam. Kellemes gyomorgörcs lett rajtam úrrá a hallgatása közben. 

Kritika: Gulyás Band – Politika Varázs (2013)

Az Alsóépület után különösen izgatottá váltam a Gulyás Band kapcsán. Régebben már belehallgattam. Akkor tetszett a Jobb világ húzása. A 15 szám láttán először megijedtem, hogy túl lesz nyújtva a lemez, mint a rétes tészta, de mikor bedobtam a lejátszóba, látom, hogy az egész összesen 35 perc. No, ezt már szeretem! Töményen és röviden. 2-3 percnél nem hosszabbak a számok, egy odabaszni akaró punk lemeznél ez mindig nagy előny.

A Nem hagyom magam egész jó középtempós nyitás. Felkészít az utána lévő pogóra, ami az Így vagy úgy-nál szinte elkerülhetetlen. 

1 of 6
123456