• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

Cikkek "Gitármánia" címkével

Élménybeszámoló – K3 koncert

K3 Tiszaliget 2010.07.21.(Gitármánia tábor) A következő cikket az Ideglelés zenekar gitárosa, Engel Robi küldte be nekünk/nektek. Olvassátok sok szeretettel! “A K3 zenekart személy szerint 2008-ban ismertem meg,amikor is az A38-as hajón játszottak, Paul Gilbert elő zenekaraként. Már akkor is lenyűgöztek eszméletlen hangzásukkal, ill. tudásukkal. Nem kis öröm volt számomra amikor megtudtam, hogy jönnek Szolnokra. Örömömet kezdetben beárnyékolta az az információ, hogy a koncertek csak a táborban részt vevőknek szólnak, viszont nagy szerencsémre Kállai Jani (a frontember) egy kis levelezés után, biztosított róla hogy ott lehetünk! No hát vártuk is már a szerda estét rendesen… Megérkeztünk a Ligetbe időben, vettünk egy kis sört, körülöttünk mindenhol gitárok villantak, fiatal srácok a padokon, a fűben, pötyörésztek’. Hamarosan megjöttek a K3 tagok is és elkezdték a beállást. Szegény gitárosnak elszállt az Engl Fireball-ja, szerencsére jól felszerelt volt a tábor és előkerült egy másik Engl fej… No nem kellett sokáig várni és kezdték a koncertet. Persze mi beültünk az első sorokba, azonnal le is szállt a fejünk, úgy szólt a cucc! (A kedvesem még másnap is halláskárosodást emlegetett, nekem persze kutya bajom sem volt.) Koncert után elárultak egy két dolgot, mitől is szólhat így a dolog. C drop. hangolás, 11-es húrok (nem kell mondanom, én 8-assal sem tudnék fele ennyire tekerni), a Jackson középső pickupja ki, hátul DiMarzio Evo, effektpedál nuku! A clean hangot csupán a hangerő poti játékával hozza elő. Szóval egy jó erősítő és egy jó gitár volt a titka a srácoknak, no meg persze a világszintű tudás!!! A banyós kolléga 6 húros Yamahán játszott, GK erősítővel, Nagygábor György pedig Tama dobokat használt. Nagy örömünkre játszottak vagy két órát, ezalatt felcsendült szinte az összes nóta a Garden of Death, ill.az Under a Spell albumokról. Nekem az év koncertélménye volt, lefőzve a pesti Megadeth koncertet, ugyanúgy leizzadtam a lábam és kezem járatva, mint a fiúk fenn a színpadon! Utána még volt alkalmunk egyet sörözni a tagokkal, mialatt nagyon szerény és szimpatikus embereket ismertünk meg személyükben! Én már biztos hogy K3 rajongó maradok és biztatok minden gitárzenét kedvelő kollégát, hallgasson bele a muzsikájukba! http://www.myspace.com/k3music3 http://www.k3music.com (Engel Robi)”

XVII. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor

XVII. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor – Szolnok – Tiszaliget 2010. július 19-25. A táborral kapcsolatos infók ITT A részletes program ITT A tábor árai: Teljes ellátással: 26.500Ft.- Szállás nélkül: 17.500Ft.- Szállás és étkezés nélkül: 13.500Ft.- Jelentkezési határidő: 2010. július 10. A jelentkezés módja: Belföldi postautalványon kell elküldeni a kiválasztott bérlet árát az alábbi címre: Andrásik Bernadett 5200 Törökszentmiklós Batthyány u. 84. Személyesen pedig: Andrásik Remo 1132 Budapest Visegrádi u. 32-34. Fsz/1. Érdeklődni lehet: Tel.: 06-30-9-66-51-42, vagy 06-30-219-99-54 E-mail: instrumentreklam@chello.hu , gtabor@upcmail.hu.hu A www.instrumentweb.hu és a www.hangfoglalasonline.hu oldalon mindig megtalálhatók a táborral kapcsolatos legfrissebb információk a fellépőkről, tanárokról, előadókról és a program alakulásáról. Forrás: www.instrumentweb.hu