• facebook
  • soundcloud
  • youtube

Cikkek "album" címkével



Kritika: SenoR – Demo (2012) + 5 dal

Ha meghallgatok egy új zenekart, óhatatlanul is megkérdezem magamtól: kiknek akarnak zenélni? Mi a cél? Önkifejezés, hobbi, könnyebb csajozni, esetleg ismertség? Minél több ötlet, eredetiség, munka hallható, annál több az esély, hogy a zenekar nem csak az ismerősei körében arasson kétes sikert, hanem idegen embernek is tetsszen. Nos én teljesen idegen vagyok, ráadásul 35 éve Rockzenét hallgatok, no nézzük. (Ez az 5 szám a “csomaggal” együtt érkezett, így most ezekkel kezdjük. szerk.) Hallgatom a SenoR együttes Sodort a szél című számát. A szóló gitáros első hangzásra igazi kis tehetség, no nézzük tüzetesebben. Á, túl öreg vagyok, ez a baj. Kezdő riff, egyből beugrik egy régi Deep Purple szám, de ez mindegy, már régóta nem lehet igazán újat kitalálni. Nézzük a dalt. Első hangzásra nem tetszik a pergő hangja, túl metálos. Azt hallani, hogy jó a dobos, viszi a zenekart, de én jobban kiemeltem volna. Jó a banda, verze, jó a basszustéma. A szólógitáros jókat játszik, mer beleszólózni a refrénbe, méghozzá jól. Valami mégis zavar. Kezdem azt hinni, hogy ez az én heppem, de ennél a zenekarnál is hiányolom a dinamikát. Jók a témák, jók a váltások, mégis, ha beletettek volna egy kis hangulatváltozást, akkor elégedettebb lennék. Nézzük tovább. Eposz. Kezdés. Bizony lehetne szebb hangszín a gitárbontás, más hangszedőállásban szebb lett volna. Jó az alapötlet, jó a szöveg, ha nem lenne olyan iskolásan pontosan elszavalva. Beindul a zene. Jó az unis rész, a gitáros megint beleszólózik a refrénbe, de ez jóó. Végre, van dinamika a dalban, és nagyon jó a dalszöveg vége, megvillan a tehetség. Koldus és Király. Iszonyat jó a kezdés, nagyon jó a gitáros. Kezdődik az ének, és megint az az iskolásan tagolt éneklés, nem jön be. Nem tetszik a keverés, a hangszerek aránya. Viszont a szóló zseniális. Szerencse csillag. Végre tetszik az ének, de a zenekar nem követi sem bridzs, sem a refrén váltásait. Dinamika… A szóló megint jó, visszajön az ének, de nem hagyja abba a szólót, jóó! Nézz körül a következő szám. Ritmusgitár, az unos untalan játszott ritmusképletet nyomja. Ráadásul a keverés is ráerősít, nem kellene. Refrén előtt jó a zenekari megoldás, na végre, gondolom, lesz valami, de nem, visszatér a régi megszokott, unalmas téma. Az énekes vihetne több életet a szövegbe, nincs szinkronban a szöveg és a stílus. Lehetne ez egy jó szám, de nem így. Összességében a lényeget kiemelve, ötletes a szólógitáros, a ritmusgitárosnak nem a folyton visszaköszönő riffeket kellene játszani, a basszus azt…



Kritika: Füst A Szemben (2012) EP

KRITIKA Füst A Szemben EP 2012 A szolnoki négyes 2012-ben alakult, és hamar fel is rántották ezt a 4 tételes bemutatkozó anyagot, amin három saját dalt, és egy Stevie Wonder feldolgozást találtok. A stílus funky-blues-rock, de ez így nem ad teljes képet, hiszen számtalan ezekhez közeli alműfaj stílusjegyeit beépítették Mátéék az alapvető irányelvek tárházába. Az első anyag legalábbis erről árulkodik, határozottan kijelölték maguk előtt az utat. Kompromisszum megoldásokból, és a legjobb értelemben vett zenei szabadosságból építkező világot körítettek a jazzes elképzelések alapjaira, melyek magyar nyelven szólnak a hallgatósághoz. Meggyőző egymásra találás a zenekar, 100% elkötelezettséget érzek a háttérben. A többszörös Grammy és Oscar-díjas legenda! A vokális fejezetekért és a szövegekért Rózsa Hanna felel, aki életkorát meghazudtolóan érett hangszínnel csavarja sorokba a mondandót… melyről sokáig nehéz is eldönteni, hogy mi is valójában. Összetett, képekben és hangulat-leíráskokban közölt, sokszor meghökkentő szófordulatokkal tarkított kavalkád ez, mely felett elsőre talán túl könnyen át is siklunk, lévén a dallamvezetés gördülékenysége simán elviszi a figyelmet a konkrét szavakról (…figyelted ezt a mondatot? Valami ilyesmiről beszélek az énekkel kapcsolatban). Nálam ez történt; elsőre. És el is könyveltem magamban, hogy „van valami szöveg, de csak azért, hogy legyen, semmi komoly. Biztos valami kötelező alterkedés”. Hiba volt, többszöri újrahallgatást érdemel, természetesen már pótoltam. Ebből kapcsolhatom azonban az első hiányosságot, ami csak nem akart békén hagyni a sokadik meghallgatás alkalmával sem. Az élő ének, és a stúdióban való éneklés két külön asztal, meglátásom szerint. Hanna igen komoly hanggal rendelkezik, viszont a stúdiókörnyezet elég csúnyán elvitte az éneket az erdőbe, a (nyilván) tiszta énektémák ellenére is zavaróan sokszor érthetetlenek a szavak. Első felvétel; el is van nézve ebben a pillanatban azonnal, a művek bármely más aspektusból való vizsgálata túlnyomórészt, kárpótol, szóval: nem tré, ez szerencsére, kevés ahhoz, hogy lerontsa a dolgot. Az album Süle Dávid műhelyében készült, tisztes munka. Kifejezetten tetszetős gitár soundot raktak össze ez alkalommal: enyhén fémes felhangú, éppen csak harapós akkordokat ad vissza, ami nagyon jól áll a dalokhoz, piros pont! Dinamikus, érezhetően lazán feljátszott témákat hoz Kovács Gergő, akit back-vocal poszton is hallhatunk (főként a „Rozsda etika” trekkben, amiben számomra egyik fénypontját képzi a lemeznek az a bizonyos sáv). Kérdeztem is róla a társaságot, honnan jött az ötlet erre a rekedtes hangszínre, és a válasz sem maradt el: Gergő barátunk „átmulatta az éjszakát”, aztán reggelre nem sok hangja maradt. A meló meg nem várhatott, így instant koncepció született. Jelentem, jól sült el a dolog! Basszusgitárnál Dabis Gergőt…



Kritika: Redrum Sindicate – Piszkos 12 (2012)

KRITIKA Redrum Sindicate – Piszkos 12 A „REDRUM” szó Stephen King Ragyogás című könyvében tűnt fel, és Stanley Kubrick 1980-as filmváltozatának egy agyreszelő jelenetében Danny a főszereplő kisfiú 43-szor nyöszörgi el egymás után. Megfordítva MURDER. Jelen esetben pedig egy 2010-ben alakult rap metal banda Szolnokról. Izgalmas műfaj volt ez a Stuck Mojo hőskorában. Később is jelen volt mindig valamilyen alakban a rap és a rock vagy metal keveredése, de ahogy korban haladtunk előre, teljesen elpopularizálódott a helyzet, erre jobb szó nincs csak káromkodás. Itt viszont nem a P.O.D. -féle (ennél messzebb nem mennék) modernebb, fiúzenekarok cukiságát meghazudtoló dallamokkal működő bugyimágnesről beszélünk. A Redrum Sindicate az a fajta zenei egyesülés, amikor egy rap banda összeáll egy metal bandával, ami mint annyi más, a kilencvenes években volt igazán porondon. A zene is az akkoriban elinduló nu metal riffekkel operál. Egy különbség van: a kilencvenes években a rapperek inkább a trash bandákkal szerettek jammelni. Szóval nem éppen új megfejtésről van szó, de ez a zenei világ bármikor visszatérhet a köztudatba. Azért különben sem szabad leírni egy zenekart, mert nem követik a napi trendeket. Ez a banda azt csinálja ami érdekli, nem pedig azt ami mások szerint érdekes. Kicsit halogattam, hogy meghallgassam a lemezt, mert tartottam a műfajtól, de ahogy teltek-múltak a számok, egyre jobban szórakoztam. Egészen jók a szövegek. Az első dalban a mára már jó útra tért Snoop Dogg (aka Snoop Lion – még mindig nem térek magamhoz) érzés jutott eszembe, amikor leginkább azt fejezte ki dalaiban, hogy Ő a fasza, de kizárólag. Ez egy idő után borzasztóan unalmas. Szerencsére a R.S. megnyílik később, és a témavilág kiszélesedik. Semmi bonyolult: Mary Chain, panelvilág, determináció általában, pénz, nincs pénz de nem baj, csajok, stb., de vannak benne ötletes rímek, és szépen kidolgozva tolják az MC-k. Végre teljesen lezártuk azt a korszakot, amikor minden ismertebb magyar MC arról rappelt, hogy ő mennyire amerikai. Van remény! Annyira sok a rap és hangsúlyos, hogy a zene majdnem inkább csak kíséret. Van benne klisé bőven, de jó néhány vastag, ötletes riff és pár jól irányzott ritmusváltás elviszi a hátán a lemezt. Aki bemozdulós az bemozdul tőle. -BAZSI- Redrum Sindicate a Facebookon



Kritika: Mirodam – Új kezdet (2012) és Párperces (2010)

Megkértek mondjak véleményt a Mirodam zenekarról. Noha, héjj, nézzük mi a stájsz. Mirodam – Új kezdet (2012) Akarom Nyitó dal, várok valami robbanást, örvényt, és… valami steril szól, dob előtérben, ami nem lenne baj, de a gitárokból hiányzik az erő. Semmi új, nincs ami megfogna. Ez a dal ugyanúgy készülhetett volna 1990 ben, mint most. A Rock hőskorát próbálja idézni, de hiányzik belőle a dög, pedig a képet elnézve, kell hogy legyen a srácokban, de nem jön át. Végtelen utazás Ugyanaz a hangzás, szinte látom, ahogyan a gitáros srác összpontosítva, fogát összeszorítva játssza iszonyú pontosan a verzét, ami nem lehetett könnyű, mert a lábdob üti a témát, de hát istenem, ez van. Szövegben is van némi tévelygés, az egész dal arról szól, hogy nyugiban irány a végtelen, akár egy virágénekben, és amikor már elhiszem, hogy minden nyugis, belevág a szövegbe, hogy az indulat forr bennem. Akkor most nyugi, vagy indulat? Helló! Na végre valami, ami megmozgat. A refrénben a háttér vokál szenzációs, és valamiért jobban kijön az énekes dögös hangja. Srácoknak meg kellene mutatni a Uriah Hepp Salisbury albumát.. Első szám, ami bejön. Élet Akár slágergyanús dal is lehetne, de.. Megint hiányolom a dinamikát. A dal végig egy hangerőn szól. Izgalmas ritmusképlettel indít, sajnos a dobos ezt nem használja ki, csak a jól bevált 2/4–et üti. A Billentyű talált egy jó hangszínt, jókor, jó helyen használja, na végre, nem a mindig mindenkor játszani effektus. Egy dolgot tudok kiemelni. A refrén negyedik sorában az utolsó szónál, az “éljek” szónál hallható egy igazi dögös szabad Rock ’n Roll hang. Valahogy nincs összhangban a dal szövege a stílussal. Nem tudom miért, de nem hiszem el, hogy R’n Roll az élet. Hiányzik a dög, a megborzongató érzés, valahogy olyan jó kisfiús az egész, hiába a jó gitár hangzás. Nézzék el nekem, hogy így fogalmazok. A helyükben azt hiszem én megsértődnék, de ne tegyék. Azt gondolom ezeket a baráti hallgatói kör nem mondja el, igazi hiteles szakmai arc meg nem akarja elvenni a kedvüket, mert összességében lehetne belőle valami, ha mernének szakítani a 30 éves hagyományokkal. Valami újat, valami mait hozzátenni, és, és a dinamika. Legyen a számnak verzéje, refrénje, szólója, ne mindig minden egy hangerőn szóljon. Hopp, most veszem észre, ez az új album volt, Nézzük az elsőt: Mirodam – Párperces (2010) Párperces királyság Megszólal a dal, a keverés sokkal jobb, de megint nem jön át a gitáros vadsága, ami szükségleltetik, ha valaki ilyen…



Kritika: Calm Spirit – Demo (2012)

KRITIKA Calm Spirit – Demo 2012 Calm Spirit néven gyógyhatású készítményt is forgalmaznak kicsiny bolygónkon, ami elsősorban kínai növényi gyökerek és egyéb más természetes hatóanyag tartalmú összetevőinek köszönhetően nyugtató hatást gyakorol az emberi idegrendszerre. A zenekar is hasonlóan működik: természetes összetevők, nyugtató hatás, kellemes közérzet. A zenekar egy régi receptet követ: teljesen különböző stílusok képviselői játszanak közös zenét. Berényi Gábor – aki Berhő néven régóta foglalkozik elektronikus tört ritmusokkal – hozta tető alá ezt a szolnoki pop / trip-hop formációt. Barabás János gitárossal az elektronika igazi ellenpontot kap. Ötletes, jó gitáros fantáziadús játékkal. Kanizsa Georgina érkezett stílusban a legközelebbről, a szintén szolnoki ETAp zenekarból. Csodás hangja van és igazán passzol a produkcióhoz. Szeretni kell! Ugyaninnen származik Karkusz Ádám bőgős, aki profi érzékkel támasztja alá a dalokat. A zenekar soraiban megtalálhatjuk még Fekete Attilát a Tigris zenekar ütős szekciójából. Jó kis vegyes csapat értékes zenészekkel. Még egy kis merészséget nem lenne pazarlás invesztálni a zenébe, csak annyit, hogy a popularitás ne sérüljön. A nemzetközi netes rádiókon így is simán megállna, remélem, minimum oda kerül. Valamikor tavasszal tervezi a zenekar a debütáló nagylemezük megjelentetését, ami reális, mert a demón szereplő hat szám már eleve lehetne végleges is, hangzását és kidolgozottságát tekintve. Minden egyben van a demón. Nem sok átütő újítást tartalmaz, de profi munka. Nagyon szépen szólnak az elektronikus elemek. Minden nagyon szép, egyedül a gitár hangzása szúrta meg a fülem. Valamiért le van vágva a teteje, amitől nem csillog igazán szépen. A Damage című dal lett a kedvencem. Ez az agyszippantó mélység és a lassú tempó a trip-hop bristoli isteneit idézi. Statikus dalról van szó, de mégis izgalmas a felépítése. Az ének a szám felénél kezdődik. Ez amolyan „kapják be a rádiók” felfogást sejtet, legalábbis gerilla szemmel. Nagyon kellemes népzenei elemek illeszkednek az alapokra. Talán túlságosan divatos lett népzenét összekeverni mindennel, nagyon sok szemét keletkezik így, de a C.S. nem esett ebbe a hibába. Nagyon finoman, szinte észrevétlenül úszik be a hegedű, és nem torzítja a dalt, hanem támogatja. Túl sokan hiszik, hogy ez megy nekik. Berényi Gábornak megy. Sok más mellett ezért is gondolom, hogy ez a zene jó helyet érdemel a hazai palettán. -BAZSI- Calm Spirit a Facebook-on



Kritika: Narkolepszia – (2012) Képek

Alig egy héttel a mini interjú után, itt a lemezkritika! Narkolepszia – (2012) Képek Erről a kiadványról különösen nehéz tárgyilagosan nyilatkoznom, hiszen haver-zenekarról van szó, némi „közös múlttal” a háttérben, de tegyünk egy próbát. Göbölös Bence, aki a felvételekért, keverésért és masteringért egyszemélyben felelős a „Képek” lemez esetében, nem rég még nálunk dobolt (OMD), a Narkolepsziában viszont, már mint gitáros mutatkozik be nektek! Kezdjük az elején. Az albumon egyelőre 7 dal kapott helyet, melyek közül kettő („Eső I. felvonás”, „A Világ Végére”) instrumentális szerzemény. Nagylemez vagy EP? Nagylemezről beszélünk, a dolog furcsasága annyi, hogy 3 dal lemaradt a dec. 21.-ére beharangozott megjelenésről, mert a srácoknál útközben tiszteletét tette a technika ördöge, aki úgy néz ki nem érte be live-streamen való megfigyeléssel (a zenekar online közvetítette a stúdiómunkálatokat, ezért az ötletért nagy highfive jár!). Hamarosan befejeződnek a még hiányzó trekkek felvételei és utómunkái, és kapjuk is a többi mellé. Két énekest hallunk a lemezen, Keskeny Viktor a hörgésért felel (nem death growl, nem scream; ez hörgés, de kapunk ízelítőül egy árnyalatnyi pigsqueal-t is, jelentősen fejlődött a vokál részleg az előző demó óta), Molnár Gergely, akit az Orpheum vagy ex-Szikla bandákból ismerhetünk, a tisztákat hozza, mind ezt 70-30 arányban terítik. A szövegek magyarul szólalnak meg, de sajnos ez is veszi ki az anyag „élét”, pedig pont fordítva kellene hogy legyen. Sokan azt mondják, hogy ez a fajta zene (*.core) angol nyelven született, és legtöbb esetben úgy is szól a legjobban. Ha az embernek nincs igazán mondanivalója, angolul akkor is könnyen elkamuzgat a zúzás alá, igazából a hazai bandák jelentős százaléka ezt is teszi, nézz csak körül. Viszont ha már valaki veszi a bátorságot, és árral szemben, magyarul szeretne eljutni a közönségéhez, akkor ahhoz össze kell szedni ám mindent, hiszen mindenki érteni fog itthon minden egyes mondatot, mert nem kell fáradnia még annyival sem (és nem is fog), hogy elolvassa a szöveget külön, vagy lefordítsa magának. Úgy érzem, a „Képek”-en egész egyszerűen túl sok a kényszer-rím, a kényelmetlen ritmizálás ahhoz, hogy ebből a szempontból élvezhetőnek jellemezhessem, a gyakorlatlan szövegírás minden jellegzetes gyermekbetegsége megtalálható rajta. Lehet jobban járt volna a produkció egy közepesen konyha-angol megközelítéssel is, mint így. Ettől az apró (de zavaró) tényezőtől eltekintve a témák horzsolnak rendesen, adják amit a stílus előír, bár sokszor unalmasan sablonba hajlóan. A versszakok gitársávjait hamar lezavarták „nullázásokkal”, alap lépkedésekkel, és a refrénekre figyeltek oda inkább, hogy az fogósabbnak, már-már populárisnak hassanak, ez érezhető első hallásra. Viszont….

2 of 4
1234