• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

Cikkek "2014" címkével

Kritika: Over My Dawn – Senki nincs aki vigyázna ránk EP (2014)

Tőlem távol állnak a „core” végződésű zenei irányzatok, kivéve a jó kis régi paraszthardcoret, szóval az Over My Dawn Ep-je nem csak elemzési szempontból volt izgalmas, hanem tudattágításnak sem állt utolsó helyen. Három tétel szerepel az anyagon. A zene a saját műfaji meghatározásuk szerint deathcore\metalcore. Felszínes ismereteim ellenére azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon keményen kidolgozott és összerakott cucc. Izzadhattak vele a srácok rendesen. Rengeteg munka van mögötte. A szövegek nem is szövegek, hanem inkább versek. Erre mindig nagyon kényes vagyok, de ezúttal meggyőztek. A károgós\kiabálós részeknél sokkal erősebb a sorok, mint a lágyabb éneklős részleteknél, de van egy olyan érzésem, hogy ez a koncepció része. Része azért, mivel a számokban három fokozat keveredik. A zúzós, arcledarálós, német pontosságú breakdownok számomra iszonyatos élvezettel keverednek a szólógitár disszonáns díszítéseivel, ami aztán folyamatos zakatolássá alakul át. Majdnem moshpitet csináltam a szobámból. Ami viszont legyilkolja a dolgot, az a lírai énekes egység megjelenése. Ez ugyan ízlésbeli kérdés, ugyanakkor szerkezeti is. Az Over My Dawn kihasználja a zene alapvető és legősibb szerkezeti sajátosságát a feszültség és oldás folyamatos körforgását, ami zenészfüllel nagyon ügyes fogás, de személy szerint nálam kicsit kiherélte a számokat. A három dal közül a nyitó Száz Tenger a legerősebb, mivel ezekben található meg leginkább a fentiek kvintesszenciája. A Part inkább a nyálasabbnak mondható oldalát csillantja meg a brigádnak. A Harangok, viszont az első két tétel kellemes keverékét adják. Ez a legmatekosabb téma az EP-n. A megfelelő sorrend kialakításának köszönhetően arányos diagramja van a kislemeznek. Szakítás utánra, fültágítós fiataloknak, és a koncerteken tömegverekedést kedvelők biztos nem csalódnak benne.

Kritika: Idill of Chaos – Nemzeti Gyásznap (EP-2014)

Aki egy kicsit is tökösnek érzi magát tizen-huszonévesen és nem veti meg a rockzenét, egész biztos zenekart akar alapítani. Aztán vagy lesz belőle valami vagy nem. Többnyire persze nem. Néhányuknak azért sikerül, valódi eltökéltségtől vezérelve összehoznak ilyen-olyan bandákat, többségük később mégis lemorzsolódik, mérhető kvalitású zenét pedig alig produkál közülük néhány. És akkor az eredetiség, mint erény és fokmérő még szóba se jött. De ne legyünk telhetetlenek, érjük be kevesebbel, sablonos műfajhű minőségi dalokkal. Most jut eszembe, van még egy típus: az „erőltessük, menni fog” ambiciózus képviselői, akik ha törik, ha szakad, zenélnek (akár éveken át), figyelmen kívül hagyva minden kritikát és egyéb ellenvetést. Az Idill of Chaos tipikusan ilyen zenekar benyomását kelti. Érdekes módon – ugyan eltérő felállásokban – közel 10 éve zenélnek, mégis csak 2014 nyarán jelentkeztek első lemezükkel, egy 3 számos EP-vel, ami finoman fogalmazva sem hozza azt a nívót, ami elvárható lenne egy évtizede működő csapattól. Azonnal el is mondom miért, kezdjük az elején.   A martfűi zenekar alapvetően dark/goth/metál vonalon mozog, zenéjüket goth ’n’ roll stílusmegjelöléssel aposztrofálják, amivel nincs is semmi baj, nagyjából megfelelnek a billognak. Legalábbis ami a hangszeres részt illeti: mélabús dallamok, feszes metál riffek, élvezetes szólók, dupla lábgép. Pontatlanság, suta dalszerkesztés elvétve tapasztalható, viszont az ének (keserédes hörgés / „tiszta” ének) hamissága, az előadásmód hatásvadász mesterkélt jellege és a közhelyektől hemzsegő sokadrangú dalszövegek valósággal a mélybe rántják a zeneileg stabil közepesnek mondható produkció színvonalát. Az angol név dacára magyar nyelvű dalokat írtak, és bár tiszteletreméltó, hogy nem rohantak a könnyebb (?) utat jelentő angol nyelv ölelő karjaiba, a magyar nyelvű szövegírásba bizony beletört a bicskájuk. A dalok tematikája a megszokott mederben csordogál, unásig ismételt toposzok követik egymást: elfojtott szuicid hajlam („Talán a testünket egy fán lógva találják szombat délután”), magány, sötét éjszakák, telihold, hideg szellő, félelem és bizonytalanság. Csak úgy sorjáznak a már-már lukácsi (Tankcsapda), sőt, pusztai zoltáni (Aurora) magaslatokba csapó megoldások, pl. a jól ismert bibliai sorok kifordítása „Mi atyánk, ki vagy a tévében”, belső rímek „Bomlik az ész, ez a dögvész”, vagy,mint ez a mindenféle kommentárt feleslegessé tevő költői kép: „Sötétre festi a fekete vásznat”. Hogy mi az, ami sötétre festi a feketét, az ugyan nem derül ki, mindenesetre értjük, hogy ez egy nagyon szomorú dal. Ezek mellett az égbe kiáltó szörnyűségek mellett üdítő színfoltként hatnak az Agregátor zenekart koppintó, vagy épp előtte tisztelgő gitárszólók. A hangzás száraz, fapados demófelvételként hat, a dobok kopognak, a keverés pocsék. (Szomorkás őszi napokon, hallgassunk…

Fülemüle Presszó Tribűn Bend, Riff Egylet

Fülemüle Presszó Tribűn Bend koncert Szolnokon a Váróterem Rock Sörözőben! 21:00 – RIFF EGYLET 22:00 – FÜLEMÜLE PRESSZÓ TRRIBŰN BEND “A Fülemüle Presszó Tribűn Bend elődje, mitöbb jogelődje a Fülemüle Presszó Bend…az első szárnypróbálgatás és eltévedés ebben a műfajban (’60-as, ’70-es évek tánczenéje kifordítva) az S. Nagy Moncsicsi Tánczenekarhoz köthető…” (1993.) Azóta eltelt több mint 20 év és még több slágerátdolgozás és koncert folyt le füleken, torkokon. Még Delhusába is belegenyóztak egy kicsit, pedig az már akadémiailag szar… Fülemüle Presszó Tribűn Bend história

NoName

A NoName Band szolnoki és vonzáskörzetéből létrejött kottisták gyülekezete. Havi rendszertelenséggel léteznek, immáron egy éve. Céljuk egy igényes zenét közvetítő zenekar fenntartása, saját maguk, de legfőképpen hallgatóságuk legnagyobb örömére. A 60-as évektől egészen a 90-es évekig terjed a repertoár, mely akár 1,5 órás hangversenyt is eredményezhet egy-egy alkalommal. Zenekar vezetője: Farkas Róbert Tagok: Finta Zoltán – ének Menyhárt-Kiss Tivadar – ének Farkas Róbert – trombita Cseh Béla – pozan Kocsis Zoltán – szaxofon Kolláth István – gitár Weinrauch Dénes – billentyű Bujdosó László – basszusgitár Gulyás Máté – dob Az Amadeus rádió interjúja Farkas Róberttel és Weinrauch Dénessel.

Koncertbeszámoló: 2014.11.07. Subscribe, Uzipov, Isten Háta Mögött @ Szolnok, Váróterem Rock Söröző

2014. november 7-én, a vasútállomáson, a Váróterem Sörözőben az Uzipov, az Isten Háta Mögött, végül pedig főzenekarként a Subscribe adott koncertet. Este 8-ra volt kiírva a kezdés, kis késéssel tartották is. Beugró elővételben 1000, helyszínen 1200 Huf, amit továbbra is reálisnak tartok. Bár ahhoz képest, hogy majd’ 300-an nyomtak „ott leszek”-et az eventre, kezdetben max ilyen 50-60-an lehettek, nem volt tele a terem sem. Szó se róla, így azért családiasabb volt. Az első zenekar az Uzipov volt. Budapestről jöttek, noise rock stílusban nyomják, 2006-ban alakultak és már 2 albummal is büszkélkedhetnek. A stílusnak megfelelően gitárra építenek, sok a power chord, mindez punk rock alappilléreken. Mivel ők kezdték az estét, nem kaptak túl nagy nézőközönséget. Ettől függetlenül nem volt rossz, nekem annyira nem jött be, de voltak, akik nagyon élvezték. Nem játszottak sokat, utánuk szinte rögtön következett az este második zenekara, az IHM. Az Isten Háta Mögött is a nagyfaluból jött, bár egyikük sem vallja magát igazi pestinek. Nem ez itt a reklám helye, de azért megemlíteném, hogy március környékére várható az új lemezük, amiről egy dalt már játszanak is a koncerteken. A nem is olyan régi tagcsere ellenére egyébként most kezdenek csak igazán belelendülni, az új lemez is kicsit más irányba mozdul, mint amilyet eddig hallhattunk tőlük. Visszatérve az estére, náluk már azért kicsit többen vonultak a színpad elé, nem nagy meglepetésemre, mert rohadt jól nyomták a srácok. A hangosítás nem adott újat, mióta ennyi a koncert a restiben, úgy szól, ahogy annak kell, legalábbis a feltételekhez képest, ha ilyen szinten marad, akkor nagy baj nem lehet. Az utolsó zenekar a várva várt Subscribe volt. Mint már az elején is írtam, kicsit kevesebben voltak, mint az elvárható – ami nem feltétlen baj – de azért így nem volt az igazi. Tőlük zúzdát vár az ember, meg kordoncsapkodást. Azért ne tessék félreérteni, élveztem, meg aki ott volt, az mind bent hallgatta őket a színpad előtt ugrálva. Hajnal 1 körül ért véget az koncert, fasza kis estét zártunk, megérte elmenni. A restiben egyébként majdnem minden héten koncertek vannak, érdemes figyelni, hogy éppen micsoda. -Balogh Emese-

Koncertbeszámoló: 2014.09.06. Adam Bomb (USA) @ Szolnok, Váróterem Rock Söröző

Vegyes érzelmekkel kell sajnos most írnom erről a bizonyos Adam Bomb koncertről. Egyrészt végre egy igazi rock’n’roll arc, igazi zenékkel, igazi bulival, igazi zúzós hangulattal. Másrészt viszont szégyennek tartom, hogy míg ezen, ha 30-an voltak összesen, addig a mai szotyirocker zenekarokra (had ne fikázzak név szerint egy tucatot) ott tobzódik a sok 14 éves nagyon kemény gyerek. Én kérek elnézést. Miután ezen szépen kifakadtam az este elején, és beláttam, hogy nem lesz jobb, ha csak szitkozódok, inkább reklámozni kell egyre jobban és jobban, azután egész testtel és lélekkel vonulhattam be. Adam Bomb gitárja Fotó: Kozma Mihály (Szolnoki Koncertek) Mivel sokaknak az első gondolata az, hogy ki a bánat az az Adam Bomb, ezért először szeretném egy kicsit bemutatni. Nem lehet mindent megemlíteni, már könyvet írhatna az öreg, de azért úgy dióhéjban megpróbálom összefoglalni. Szóval ott indult az egész, hogy 14 éves korában 1979-ben alapított egy zenekart Geoff Tate-el. Ezután volt lehetősége Eddie Van Halennel találkozni, gitárt dedikáltatni, gitárleckét venni, és egot felturbózni. 17 évesen a TKO együttes tagja, 18 évesen meg már a Kiss-be jelentkezik gitárosnak. 1982-ben Hollywoodba költözik, és olyan arcokkal van körülvéve, mint például Izzy Stradlin és Tommy Thayer. Utóbbi javasolta neki az Adam Bomb nevet. Nem mellesleg így 18 évesen két koncerten is helyettesíti Yngwie J. Malmsteent. 1984-ben rögzíti első szólólemezét, de ezt sem akárkikkel. Phil Feit (Billy Idol), Cliff Williams (AC/DC), Jimmy Crespo (Aerosmith), Gregg Gerson (Billy Idol, Iggy Pop, Mick Jagger). Azóta még 11 lemezt szült meg, és sokszor feltűnt a Hanoi Rocksban, mert ugye miért is ne lenne jó barátja Michael Monroe… Az a helyzet, hogy folytathatnám még bőven, de sehogy sem érnék a végére, szerintem ennyiből is kiderül, milyen emberről beszélünk. Annyit azért még megemlítenék, hogy azóta is aktív, egész a mai napig, évi közel 250 koncertet nyom le, ami azért valljuk be, 20 évesen is durva, nem hogy 45 fölött. Igaz, látszanak rajta az évek, de azzal kezet fogok, akin ez nem látszana meg. Adam Bomb Fotó: Kozma Mihály (Szolnoki Koncertek) Most már tényleg a koncertre visszatérve. Állati jó volt. Komolyan nehéz leírni. Mintha visszacsöppentem volna a 80-as évekbe egy korai Mötley Crüe koncertre. Tökéletesen akkori glam rock stílus. Még home-made pirotechnika is volt. A cintányérokat megállás nélkül gyújtogatta, a végén pedig a saját gitárját is lángokba borította. Volt konfetti is, csak hogy tudjátok miről maradtatok le. A hangosítást szintén úgy csinálták, mint annó. Nagy ívből tettek a hangtechnikus véleményére, a lényeg,…

1 of 3
123