• facebook
  • soundcloud
  • youtube

Cikkek "2012" címkével



Kritika: Tigris – (2012) Maxi [EP]

KRITIKA Tigris – 2012 Maxi Mi az? Sárga, fekete és rengeteg zöld? Újra Tigris, igen. A szolnoki zenekar ugyan 2008 tájékán lehúzta a rolót, de 2011-ben mégis úgy döntöttek, folytatják, és fel is vettek összesen három dalt, és az elkészült lemezt előrelátóan „2012”-re keresztelték. Ez a megjelenés nem egyértelműen egy nagylemez előhírnöke, a Tigris spontán működik, nem a jövőnek él… Ezt úgy is fel lehetne fogni, hogy fogalmuk sincs, mit akarnak, de annyi biztos, hogy nem erőlködnek, így nem is lesz erőltetett, amit csinálnak. A szövegek a zenei szubkultúrához híven most is a marihuána tiszteletéről, szólnak, bár a címadó dal hazai kontextusba helyezi a témát: „…csak egy ellenség vagyok.”. Tisztelem az olyan harcosokat, akik tudván, semmi esélyük, mégis síkra szállnak az igazukért. Más szóval igazi harcosok. Feltűnően jól keveri a zenekar a lendületes rock témákat reggae motívumokkal, meg szinte mindennel, ami csak létezik a jamaicai popkultúrában. Ez nem újdonság, pont ettől volt mindig érdekes a Tigris. Az első két dal talán a szokottnál is pörgősebb, míg a Divatos című felvétel visszafogottabb, klasszikus reggae lüktetést hordoz. A végén viszont csak nem bír magával a dzsungel fenegyereke: sodró ska téma zárja a lemezt. Igazi koncertre termett dalok. Telt és pörgős a zene, előttem van, ahogy Copy Con – akit újra tagként üdvözölhet a zenekar – körbeugrálja a színpadot. Elképesztő energia van a srácban és ez a zenekar precizitásával és dinamikájával együtt magával ragadó összképet ad. A Tigris nem sok koncerttel kényezteti közönségét, jó lenne tudni, számíthatunk-e rájuk a jövőben, de erre a kérdésre valószínűleg ők sem tudják a választ. Ez egy baráti kör, nem szervezik túl a jövőt, ráadásul mindenkinek megvan a saját külön zenekara. Próbálni sem sokat tudnak az idő közben kialakult földrajzi különbségek miatt. Ezért örüljünk annak, aminek lehet, és ha feltűnnek valahol, senki ne hagyja ki, mert nem tudni lesz-e következő alkalom. Kovács Balázs

2013-09-24 | | Nincs hozzászólás


Kritika: Magor – (2009) Végig az úton [Wild Magazin mellékleteként 2012 újra megjelent]

KRITIKAMagor – Végig az úton 2009 (Wild Magazin mellékleteként 2012-ben újra megjelent) A zenekar minden egyes tagja magabiztosan, stabilan üli a szert. A Speck Roland csontig hatoló üvöltős éneke nagyon odavág! Amit mond, na az ki van mondva. Tovább erősíti az egyébként is példaértékű feszességet. Pont ez lenne az a szó, ha egy szóban kellene az egészet leírnom: feszesség. Nagyon sok erőteljes, igényes riff van a lemezen, de a Nem kell hogy félts című harmadik dal szóló előtti bridge témája ezek között is a legkomolyabb. Van benne egy kis matek, ami nagyon jól megy a feszességhez, de ez persze már ízlés dolga. Nem azért nem matekozzák túl, mert nincs elég fantázia, hanem mert ez a zene tudatosan egy nagyobb halmaznak szól, ezért könnyen értelmezhető, elsőre szerethető. Nem találták fel újra a metált, viszont profin, igényesen, nagy odaadással prezentálják. Erre jönnek még Kátai Roland atom gitárszólói. A Magor „végleges” formájában 2007 óta létezik. Később még azért történt néhány tagcsere, ami minőségben nem, de a megvalósítandó célok útján néhányszor visszavetette a zenekart. Ez a lemez valójában a csapat harmadik megjelenése. Korábban már jelentkeztek két demóval, ez a mostani kiadvány a második kiegészített verziója, ami már tartalmazza a legutóbb rögzített, fentebb említett Nem kell, hogy félts című dalt. Ez a lemez a Wild magazin mellékleteként is megjelent. Amúgy sem egy bujkálós fajta zenekar a jászberényi Magor: Tankcsapda turnékon is feltűntek már több ízben, mint előzenekar, de a fesztiválokon is gyakori szereplők. A szövegek nem saját munkák. Nem kínos ha egy énekes nem tud szöveget írni, csak az, ha mégis megteszi. Jelen esetben Galli Kriszta tiszta, sallangmentes, feszültséggel telt szövegeit élvezhetjük. Egyszerűsége miatt jól megy az erőteljes zenéhez, lélekből jövő egyértelmű közlés. Demónak hívni ezt az anyagot ilyen hangzással és kidolgozottsággal egyszerűen szemtelenség. Ez egy remek EP, bár ez nem minőségi jelző, de a demo egyszerűen túl szerényen hangzik a befektetett munkához viszonyítva. Sokan zargatják a zenekart, hogy legyen már végre egy nagylemezük. Jogos, bár én beérném sok kicsivel is, a valódi helyzet viszont az, hogy a zenekar a megalakulása óta átlagosan évente kevéssel több, mint egy számot rögzít és publikál. Ezen tényleg lenne mit felpörgetni, bár valószínűleg nem az akaráson múlik. Kovács Balázs

2013-09-16 | | Nincs hozzászólás


Kritika: Fiktív – Loretta (2012)

KRITIKA Fiktív – Loretta 2012 A zenekar 2004-ben alakult Szolnokon. Saját stílusmeghatározásukban a skandináv stoner rock/stoner metal vonalra helyezik magukat, ezen belül is a svéd Dozer-t említik egyik fő inspirátoruknak. Nos, ha teljesen őszinte akarok lenni, nekem ez így egy az egyben nem esett le. Annyi biztosan igaz, hogy nem az a lomhán menetelő blues alapokkal sokkoló zenéről beszélhetünk. A rock és a metal inkább a kiindulópont. Nekem mondjuk a Shapat Terror hamarabb jut eszembe, mint a Dozer. Ezért talán elsősorban az ének grunge jegyekkel átitatott hangulata a felelős. Egy kicsit túl nagy misztikum lett az egész stoner mozgalom tagozódása. A másik véglet meg még mindig Tomi Iommi-t emlegeti bármely stoner vagy sludge produkció hallatán, na persze ez is túlzás. Hátha csak én egyedül veszítettem el a fonalat, de láttunk már mindannyian olyan műfajokat, melyek a kihalástól való félelmükben elkezdtek tagozódással szaporodni, de valós különbségeket csak az jelentett a kialakuló alműfajok között, hogy azokat különböző zenekarok képviselték. A stoner rock ne haljon ki soha! Ez csak egy példa, hogyan tud kéz a kézben hülyét csinálni (sok)mindenkiből a média és a zenészek. Szeretném őszintén megkérni a zenekart, és minden tisztelt rajongóját, hogy ezt ne vegye magára. Tényleg ne! A jó vastag riffek, súlyos dobok megteszik a hatásukat. Megvan benne a kötelező svung, de különlegesnek harmadjára sem hallom sajnos. Pedig csel van benne bőven: sokat játszik a zenekar a ritmusváltásokkal, de esetenként önmagában is különleges ritmusokkal találkozhatunk a lemezen. Van benne uniszónó, leves, második, minden… Ez a műfaj viszont azzal fenyeget, hogy ha nem eléggé hivalkodók az egyedi megoldások, akkor azok sajnos elvesznek a homályban. Vagy akkor kell néhány olyan riff, hogy mindenki garantáltan és azonnal lefossa tőle a bokáját. Azt viszont nem felejteném ki, hogy a lemezen azért hallatszik, hogy sok munkával, gondoskodással készült, ezért jól össze is van rakva. Világos, közepes szárazanyagtartalmú sörhöz ajánlanám. Promote your mixtape at ReverbNation.com Kovács Balázs FIKTÍV A FACEBOOKON

2013-04-22 | | Nincs hozzászólás


Kritika: SenoR – Demo (2012) + 5 dal

Ha meghallgatok egy új zenekart, óhatatlanul is megkérdezem magamtól: kiknek akarnak zenélni? Mi a cél? Önkifejezés, hobbi, könnyebb csajozni, esetleg ismertség? Minél több ötlet, eredetiség, munka hallható, annál több az esély, hogy a zenekar nem csak az ismerősei körében arasson kétes sikert, hanem idegen embernek is tetsszen. Nos én teljesen idegen vagyok, ráadásul 35 éve Rockzenét hallgatok, no nézzük. (Ez az 5 szám a “csomaggal” együtt érkezett, így most ezekkel kezdjük. szerk.) Hallgatom a SenoR együttes Sodort a szél című számát. A szóló gitáros első hangzásra igazi kis tehetség, no nézzük tüzetesebben. Á, túl öreg vagyok, ez a baj. Kezdő riff, egyből beugrik egy régi Deep Purple szám, de ez mindegy, már régóta nem lehet igazán újat kitalálni. Nézzük a dalt. Első hangzásra nem tetszik a pergő hangja, túl metálos. Azt hallani, hogy jó a dobos, viszi a zenekart, de én jobban kiemeltem volna. Jó a banda, verze, jó a basszustéma. A szólógitáros jókat játszik, mer beleszólózni a refrénbe, méghozzá jól. Valami mégis zavar. Kezdem azt hinni, hogy ez az én heppem, de ennél a zenekarnál is hiányolom a dinamikát. Jók a témák, jók a váltások, mégis, ha beletettek volna egy kis hangulatváltozást, akkor elégedettebb lennék. Nézzük tovább. Eposz. Kezdés. Bizony lehetne szebb hangszín a gitárbontás, más hangszedőállásban szebb lett volna. Jó az alapötlet, jó a szöveg, ha nem lenne olyan iskolásan pontosan elszavalva. Beindul a zene. Jó az unis rész, a gitáros megint beleszólózik a refrénbe, de ez jóó. Végre, van dinamika a dalban, és nagyon jó a dalszöveg vége, megvillan a tehetség. Koldus és Király. Iszonyat jó a kezdés, nagyon jó a gitáros. Kezdődik az ének, és megint az az iskolásan tagolt éneklés, nem jön be. Nem tetszik a keverés, a hangszerek aránya. Viszont a szóló zseniális. Szerencse csillag. Végre tetszik az ének, de a zenekar nem követi sem bridzs, sem a refrén váltásait. Dinamika… A szóló megint jó, visszajön az ének, de nem hagyja abba a szólót, jóó! Nézz körül a következő szám. Ritmusgitár, az unos untalan játszott ritmusképletet nyomja. Ráadásul a keverés is ráerősít, nem kellene. Refrén előtt jó a zenekari megoldás, na végre, gondolom, lesz valami, de nem, visszatér a régi megszokott, unalmas téma. Az énekes vihetne több életet a szövegbe, nincs szinkronban a szöveg és a stílus. Lehetne ez egy jó szám, de nem így. Összességében a lényeget kiemelve, ötletes a szólógitáros, a ritmusgitárosnak nem a folyton visszaköszönő riffeket kellene játszani, a basszus azt…

2013-04-01 | | Nincs hozzászólás


Kritika: Füst A Szemben (2012) EP

KRITIKA Füst A Szemben EP 2012 A szolnoki négyes 2012-ben alakult, és hamar fel is rántották ezt a 4 tételes bemutatkozó anyagot, amin három saját dalt, és egy Stevie Wonder feldolgozást találtok. A stílus funky-blues-rock, de ez így nem ad teljes képet, hiszen számtalan ezekhez közeli alműfaj stílusjegyeit beépítették Mátéék az alapvető irányelvek tárházába. Az első anyag legalábbis erről árulkodik, határozottan kijelölték maguk előtt az utat. Kompromisszum megoldásokból, és a legjobb értelemben vett zenei szabadosságból építkező világot körítettek a jazzes elképzelések alapjaira, melyek magyar nyelven szólnak a hallgatósághoz. Meggyőző egymásra találás a zenekar, 100% elkötelezettséget érzek a háttérben. A többszörös Grammy és Oscar-díjas legenda! A vokális fejezetekért és a szövegekért Rózsa Hanna felel, aki életkorát meghazudtolóan érett hangszínnel csavarja sorokba a mondandót… melyről sokáig nehéz is eldönteni, hogy mi is valójában. Összetett, képekben és hangulat-leíráskokban közölt, sokszor meghökkentő szófordulatokkal tarkított kavalkád ez, mely felett elsőre talán túl könnyen át is siklunk, lévén a dallamvezetés gördülékenysége simán elviszi a figyelmet a konkrét szavakról (…figyelted ezt a mondatot? Valami ilyesmiről beszélek az énekkel kapcsolatban). Nálam ez történt; elsőre. És el is könyveltem magamban, hogy „van valami szöveg, de csak azért, hogy legyen, semmi komoly. Biztos valami kötelező alterkedés”. Hiba volt, többszöri újrahallgatást érdemel, természetesen már pótoltam. Ebből kapcsolhatom azonban az első hiányosságot, ami csak nem akart békén hagyni a sokadik meghallgatás alkalmával sem. Az élő ének, és a stúdióban való éneklés két külön asztal, meglátásom szerint. Hanna igen komoly hanggal rendelkezik, viszont a stúdiókörnyezet elég csúnyán elvitte az éneket az erdőbe, a (nyilván) tiszta énektémák ellenére is zavaróan sokszor érthetetlenek a szavak. Első felvétel; el is van nézve ebben a pillanatban azonnal, a művek bármely más aspektusból való vizsgálata túlnyomórészt, kárpótol, szóval: nem tré, ez szerencsére, kevés ahhoz, hogy lerontsa a dolgot. Az album Süle Dávid műhelyében készült, tisztes munka. Kifejezetten tetszetős gitár soundot raktak össze ez alkalommal: enyhén fémes felhangú, éppen csak harapós akkordokat ad vissza, ami nagyon jól áll a dalokhoz, piros pont! Dinamikus, érezhetően lazán feljátszott témákat hoz Kovács Gergő, akit back-vocal poszton is hallhatunk (főként a „Rozsda etika” trekkben, amiben számomra egyik fénypontját képzi a lemeznek az a bizonyos sáv). Kérdeztem is róla a társaságot, honnan jött az ötlet erre a rekedtes hangszínre, és a válasz sem maradt el: Gergő barátunk „átmulatta az éjszakát”, aztán reggelre nem sok hangja maradt. A meló meg nem várhatott, így instant koncepció született. Jelentem, jól sült el a dolog! Basszusgitárnál Dabis Gergőt…

2013-03-18 | | Nincs hozzászólás


Kritika: Redrum Sindicate – Piszkos 12 (2012)

KRITIKA Redrum Sindicate – Piszkos 12 A „REDRUM” szó Stephen King Ragyogás című könyvében tűnt fel, és Stanley Kubrick 1980-as filmváltozatának egy agyreszelő jelenetében Danny a főszereplő kisfiú 43-szor nyöszörgi el egymás után. Megfordítva MURDER. Jelen esetben pedig egy 2010-ben alakult rap metal banda Szolnokról. Izgalmas műfaj volt ez a Stuck Mojo hőskorában. Később is jelen volt mindig valamilyen alakban a rap és a rock vagy metal keveredése, de ahogy korban haladtunk előre, teljesen elpopularizálódott a helyzet, erre jobb szó nincs csak káromkodás. Itt viszont nem a P.O.D. -féle (ennél messzebb nem mennék) modernebb, fiúzenekarok cukiságát meghazudtoló dallamokkal működő bugyimágnesről beszélünk. A Redrum Sindicate az a fajta zenei egyesülés, amikor egy rap banda összeáll egy metal bandával, ami mint annyi más, a kilencvenes években volt igazán porondon. A zene is az akkoriban elinduló nu metal riffekkel operál. Egy különbség van: a kilencvenes években a rapperek inkább a trash bandákkal szerettek jammelni. Szóval nem éppen új megfejtésről van szó, de ez a zenei világ bármikor visszatérhet a köztudatba. Azért különben sem szabad leírni egy zenekart, mert nem követik a napi trendeket. Ez a banda azt csinálja ami érdekli, nem pedig azt ami mások szerint érdekes. Kicsit halogattam, hogy meghallgassam a lemezt, mert tartottam a műfajtól, de ahogy teltek-múltak a számok, egyre jobban szórakoztam. Egészen jók a szövegek. Az első dalban a mára már jó útra tért Snoop Dogg (aka Snoop Lion – még mindig nem térek magamhoz) érzés jutott eszembe, amikor leginkább azt fejezte ki dalaiban, hogy Ő a fasza, de kizárólag. Ez egy idő után borzasztóan unalmas. Szerencsére a R.S. megnyílik később, és a témavilág kiszélesedik. Semmi bonyolult: Mary Chain, panelvilág, determináció általában, pénz, nincs pénz de nem baj, csajok, stb., de vannak benne ötletes rímek, és szépen kidolgozva tolják az MC-k. Végre teljesen lezártuk azt a korszakot, amikor minden ismertebb magyar MC arról rappelt, hogy ő mennyire amerikai. Van remény! Annyira sok a rap és hangsúlyos, hogy a zene majdnem inkább csak kíséret. Van benne klisé bőven, de jó néhány vastag, ötletes riff és pár jól irányzott ritmusváltás elviszi a hátán a lemezt. Aki bemozdulós az bemozdul tőle. -BAZSI- Redrum Sindicate a Facebookon

2013-03-12 | | Nincs hozzászólás
1 of 5
12345