• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Rövid(?) eszmefuttatás a tehetségkutatóról

Rövid(?) eszmefuttatás a tehetségkutatóról

Rövid(?) eszmefuttatás a tehetségkutatóról,

amiben sok mindent átugorhattok, ám a második felében leírt szavazási procedúrát mégse, és aminek a végére az is kiderül, mi a jobb egy effajta „kisregénynél”…

Tartalomtól függetlenül örömmel olvassuk a sok-sok hozzászólást, mert – mint valaki írta is – nem utolsó sorban az is volt a célunk, hogy ismét némi pezsgést, mozgást vigyünk a helyi, környékbeli zenei élet olykor megpunnyadni képes hétköznapjaiba.

A sok és vegyes vélemény kapcsán, meg amúgy is itt az ideje, hogy néhány dolog a helyére kerüljön.

A tehetségkutató versenyt a szolnoki Ifjúsági Ház szervezi, önerőből származó és a PANKKK program által támogatott költségvetésből. Már itt fontos leszögezni (egyúttal ez válasz a Szöcske/Joe által felvetettekre is), hogy miután ez az első ilyen próbálkozás az Ifiházban, így értelemszerűen nem egetverő ez a költségvetés. Pont annyi, hogy reményeink szerint normális technikával, ismert zsűritagokkal és a szervezés/egyebek költségeivel együtt korrekt módon meg tudjuk valósítani a 15 zenekart felvonultató egynapos élő banzájt (meghívott fellépőt is tervezünk, amíg a zsűri agyal). Most még csak ennyire futja.

Nem véletlenül emeltem ki a most és még szavakat az előző bekezdés végén, mert természetesen az a törekvésünk, hogy ezt a lehetőséget is „megizmosítsuk”, folytatása legyen és fejlődjön. (Amúgy effajta „izmosításban” akad némi gyakorlatunk: idén lesz 15 éves az Örökség Világzenei Fesztivál, 9 éves a Generációkupa kispályás focibajnokság, és 5. éve akciózunk (talán) a Város Napja alkalmából is.)

Azt is kigondoltuk, hogy miként lehetne az egyébként teljesen önálló és nagyon lelkes kezdeményezésként létrejött szolnokzene honlapot is „feltenni a térképre”, ami ebben a hatalmas információáradásban nem is olyan kis feladat. Elnézve az oldal számlálójának pörgését, talán nem volt rossz ötlet a tehetségkutató ezúton és módon való meghirdetése.

Még1x arról a felvetésről, hogy mennyire szól ez a „buli” a zenéről.
Az élőben előadható műsoridő valóban nem hosszú (még így is hatalmas meló lesz technikailag kivitelezni), de már most bárki annyiszor játszhatja le a számára legkedvesebb nevező együttes számait és tehet magáévá az adott banda honlapjáról továbbiakat, ahányszor csak akarja, amennyit csak tud. Sok nevező zenekarról tudjuk, hogy – talán némely fiatal zenész életében először – elpörköltek maszek kis stúdiókba, hogy felvegyék a nevezéshez szükséges két számot. A vetélkedés díjai között a stúdiómunkától a fesztiválo(ko)n át, a nagyobb ifjúsági rendezvényeken való fellépésig további élő meg- és bemutatkozás kínálkozik. (Semmit nem akarunk elkiabálni, de akár egy együttes külföldre is eljuthat.) Végül, de nem utolsó sorban, miként mi magunk is, biztos, hogy a környékbeli koncerthelyek is folyamatosan keresik a pódiumra termett előadókat, hogy minél frissebb felhozatal csábítsa a közönséget. A felsoroltak mind-mind csak a zenéről szólnak…

… és most a mindenkit leginkább foglalkoztató kérdésről, hogy mennyire lesz „valóságközeli” a döntőbejutás.

Bevalljuk, volt egy enyhén naiv elképzelésünk (miért ne?, álmodozni egy, a létezőnél szebb világról, talán még ma sem bűn :) ), miszerint azt gondoltuk, hogy nem csak egy-egy zenekar „B”-közepe veszi a fáradságot a szavazáshoz, hanem a kíváncsi honlaplátogatók a nekik tetsző bandákra adják voksukat. Nos, ezt még mindig így is gondoljuk, de tudjuk, hogy a „B”-közepes ügyeskedéseket nem kerülhetjük el. (Ha már ez a világ van.) Viszont épp ezért nem is ragaszkodunk rögeszmésen semmihez, sőt általunk is elfogadható mértékben szívesen alkalmazkodunk okos felvetésekhez.

Ebből most az következik, hogy az élő versenyre való bejutás így történik:

Az erre a célra külön „épített” web-oldalon szavazhatnak a szimpatizánsok, akiktől azonban azt kérjük, hogy eleve öt együttesre adják le voksukat, nyilván azokra, amelyek a legkedvesebben túl is megnyerték tetszésüket.
A szavazás lezárásakor ennek alapján kialakul egy 1-től 43-ig tartó „szimpátia-sorrend”. A szavazáson első helyet elérő előadó ezért kap 45 pontot, a második 44-et, a harmadik 43-at és így tovább egyesével csökkenve az utolsóig, (akinek sem lehet tehát kevesebb, mint 3 pontja :) ) (Azonos szavazatszám esetén, a jobbik helyezés pontszámát kapják a holtversenyben lévők – akár több zenekar is.)

… és, ha már szavazás, felkér(t)ünk három, a zenéhez más-más szemszögből konyító „specialistát”, hogy 1-15-ig rangsorolja azokat az együtteseket, akiket szívesen meghallgatnának élőben is. (A debreceni Rocksuli tanári karát, a Metal Hammer szerkesztőségének munkatársait, és elismert hivatásos(!) szolnoki zenészeket „környékeztünk” meg ezzel a kéréssel.) Mind a hárman külön-külön állítják fel a sorrendet, a listákon első helyen végző együttes 15 pontot kap, a továbbiak egyesével eggyel kevesebbet. Magyarul, ha mindhárom emberke listáján a The Misterious Törpilla Blue Blues Gang kapja az első helyet, úgy a pontjainak száma 45. Az így kapott pontszámokhoz hozzáadjuk a közönségszavazatok alapján kiérdemelt pontokat és a kettő együtt adja ki a végeredményt, amelynek során az első 15 legtöbb összesített pontszámmal rendelkező együttes mutatkozhat be élőben is. Hogy aztán kinek milyen arányban számítottak a közönség- és zsűriszavazatok, az legkésőbb kiderül, amikor az élő verseny „döntnökei” néhány keresetlen szóban ecsetelik az elhangzottakról a véleményüket… :)

A közönségszavazás tudnivalóiról a szavazás oldalán lehet tájékozódni, az eredmények állását a szavazás 7., 14. és 21. napján (a lezárás után) közszemlére tesszük.

Na, vége a kisregénynek, anyám, mennyivel egyszerűbb és izgalmasabb a rakenroll…

Bla (ifiház)

Oszd meg

Szólj hozzá