• facebook
  • soundcloud
  • youtube


Redrám “mádöfákin” szindikét

Manapság divat a stílusok ötvözése: a Beton ska-t rak a punkba, a Claps diszkót a metalcore-ba, és most valaki azzal bátorkodott, hogy metálba rappet rakjon. Bár ez nem egy új dolog: az underground egyik királyának, Fankadelinek is jelent meg ilyen zenei anyaga – igen kevés sikerrel. De ő vérbeli rapper, így méltán volt elutasító a hallgatósága a stílus iránt. A Redrum Sindicate más: ez nem rap, metálzene alá. Ez metál a javából – rappel…

Ez ki mo?

Kétségtelen, hogy az első számon sok múlik. Nagyot kell ütnie, hogy a hallgatót érdekeljék a további számok, hogy megtartsák az érdeklődést. Ezen a téren a RS rosszul döntött: nem ez a legjobb számuk, de még nem is a 2. legjobb számuk – ha már sorrendet kell állítanunk. Ám az eposzok is invokációval kezdődtek, és ez a szám az. „Zene ereje, menete, üteme, gyere be hogy ha rapedet repteted le” – szóval erről szól a dolog. Ennek a zenének ereje van, menete, üteme – tovább megyek – értelme! Dinamikailag tökéletes a szám. Van egy ütős refrénünk – bár az ’e’ betűs nyelvtörőkért feketepont jár, hiszen ez már eléggé túlhasznált dolog a magyar nyelvben, ilyet bárki tud ma már, az „a” hangzókért meg pirospont („alapozz az alapokra napot nap után akkor kapod apukám a propán, a butánt”)-, a gitárok és dobok követik a mondanivaló nehézségét, kemény riffek ezek, bármelyik metálbanda megirigyelheti őket. A scratch profinak hangzik, végigkísér, szinte minden témában ott van – nem lesz unalmas a koncert.

Bekaphatja

Veszélyes dolog a rapzenék szövegvilágát értelmezni, hiszen egy-egy jobban megírt szöveg mindenkinek mást jelent… de ez a szám nem olyan. Gyakorlatilag ez egy igen hosszú „fuckya’ll” mindenkinek. Viszont rengeteget jelent hogy hogyan tálalják. A rapnek lehet egy bús-borongós stílusa is, amelyet igen kevesen képviselnek. Lévén sokkal nehezebb ilyen témákról érdemben beszélni, mint a millás autókról meg drogokról. De itt a verse mind zeneileg mind szövegvilágát tekintve egy melankolikus jelleget kapott, amire egy zúzós pre-refrén és refrén került – elvégre mindenki bekaphatja.


Most mindenki megkapja a magáét…

Pedig több van ebben a számban mint egy egyszerű „fákjú”: „ nekem nem mindegy, hogy Auth Csilla vagy a Chill – out” – zseniális. Teli van ötlettel , nyelvi humorral. Sok, magát rappernek mondó, befutott sztár sem büszkélkedhet ilyen nyelvjátékokkal.

Sose halunk meg

Az előző szám kapcsán már szóba került a melankólia. Nos, amikor ezt a számot hallgattam, azt hittem ez lesz a kedvencem – hogy miért nem, arról majd később. A szöveg tele van keserédes képekkel, a zenei rész molljai mind-mind hozzájárulnak, hogy átérezhessük a „sosehalunkmeg” érzést. A demo egyik legjobb szövege van rajta, bár itt nem a nyelvi játékok a meghatározóak, egyszerűen csak a mondanivaló. Annyira egyben van az egész, annyira magával visz, annyira rapmetál…

Bevagyhúzva

Zúzda szám. Lassú, törtető… agresszív, teljesen szétszakít, egy téma elviszi az egészet, zeneileg az egyik legjobban megkomponált nóta. A szövegről viszont már nem mondhatom el ugyanezt. Fű, spanok, „mivagyunkagettókirályok” – unalmas.


Gettozone? Nem.

Már kismillióan megénekelték, ennél jobban is. Persze nem kell sajnálni, van másik jó szám is az albumon, de kérdem én: ha ilyen eredeti a zene, eredeti a felállás, akkor miért kell ilyen klisés dolgokat bevállalni?

Úgy énekelj

Aki ezt a számot megírta zeneileg, az leteheti a lantot. Nyugodjék. Megírta azt a számot, amitől hasra esek. Megtalálták a tökéletes egyensúlyt a melankólia és a zúzda között. Semmi technikai újítás nincs benne, egyszerűen csak „nagyonjó”. Sőt, „k*rvajó” . És a szöveg… hát gyerekek… az egész demon hiányoltam a szöveg dinamikáját: sem hanglejtésben, hangképzésben, hangerőben nem játszotok a hangotokkal . Itt végre kaptam belőle egy csipetet, és mindez nagyon megdobta ezt a számot – amellett hogy szerintem a legjobb szöveg van rajta. Végre a mc-k témái nem különülnek el egymástól, egyben van a dolog. Na meg a refrén… a Sose halunk meg-nek nagyon jó refrénje volt – hát ez annál is jobb. Ezért lett ez a kedvenc számom: nem csak a zene és a szövegvilág talált egymásra, hanem a „odamondók” is. Az előző számokban egyértelmű volt számomra, hogy kinek a szövegei hatnak jobban, de ebben a számban egyszerűen mindegyik nyelvdaráló előtt le a kalappal. Jól kitalált, ilyenből kell még, egy-két-há-négy-öt-hat-hét, redrám-mádöfákin-szindikét!

Happy end a vége ha lepihenne végre

A rapmetál – bármennyire is szeretnénk – nem új dolog. Mindezt magyarul, igényesen, világszínvonalon művelni – ez már új dolog. Zeneileg csodás az anyag, nem tudom eleget dicsérni a zenészeket, mindenki szinten teljesít, nagyon jók a beatek, a riffek, a lemezlovász is jól végzi a dolgokat. Nem lenne teljes a kritika, ha nem mondanám el, hogy mik azok a dolgok amit szúrják a – jobb híján – fülem. A szövegek jók, sőt, van hogy nagyon jók. Végre nem csak sorvégi ragrímek, hanem színes, sorközi játékok. Bár néha magyartalannak hat,de a stílus sajátja ez. Viszont néhány számon belül igen erős ellentmondás van az írók mondanivalója között, cikáznak a gondolatok összevissza, más-más irányokba, ezeket össze kellene szedni, és egy irányba terelni a számokat. Ez még nem is lenne baj, de a másik dolog már igen: a dinamika. Lehet játszani a hangotokkal, nem csak 2 tónus van, hogy a versékben halkabbak vagyunk, a refrénben pedig kiabálunk kicsit… Ennél sokkal színesebb a hangotok, ahogyan az Úgy énekelj című számban is mutattátok: tudtok szomorúak, mérgesek, vidámak lenni a hangotokkal – használjátok minél több számban! Végre egy olyan anyagot kaptam, ahol mellékeltek borítót, de lehet jobb lett volna, ha nem.


Se7en… jójó, de az micsoda?

Gyakorlatilag a borító ötlettelen: nem tükröz semmit, nincs piktúra, nincs is rajta semmi, csak az album címe. Se7en. Ugyanolyan semmitmondó, még így is, hogy 1337(leet) karaktereket használtok. Egyáltalán nem fordul elő az albumon a hetes szám, semmiféle formában (vagy az én figyelmemet kerülte volna el valami?), semmihez nem tudom kötni. Talán ezt csak ők értik, de akkor viszont nagyon rossz választás.

A célja nem pénz vagy diadal…

A demo minősége az eddigi legjobb, ami a Dave házistúdióból kikerült. Az egyetlen hangszer, amivel nem vagyok megelégedve – milyen érdekes – a dob, abból is a lábdob. A ha már rapmetál, lehetett volna valami ütősebbet találni rá, ahogy a basszusra is. Ezek kukacoskodások, mert mikor először hallottam, majd leesett az állam, csak a sok-sok hallgatás után jutottam erre a véleményre. Ez az eddigi legjobb anyag – mind a minőséget, mind magát a számokat tekintve – ami a kezembe került, és kritikával illethettem, Szolnokról és környékéről: bérelt helyetek van az mp3 lejátszómon.

Oszd meg

Leave a reply