• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Premier + kritika: The Heartless Aisha – Still Breathing

Premier + kritika: The Heartless Aisha – Still Breathing

A The Heartless Aisha muzsikájával először pár hónappal ezelőtt találkoztam, akkor 2015-ös nagylemezük kapcsán úgy fogalmaztam, hogy „egyszerre érzelmes, szép, valamint nyers és durva muzsika, amit sosem szerettem igazán”. Nos, a képlet azóta kissé változott, hiszen a srácok a legújabb, alig pár napja megjelent dalukkal egy jóval nyersebb, hardcore-osabb irányba mozdultak el, és így már én is bátran kijelenthetem, hogy amit csinálnak, az bizony egyértelmű és megvétózhatatlan faszaság!

Igazi dörmögős, zaporozsec-hangzású basszusal indul az újszülött, Still Breathing című szerzemény, és hogy őszinte legyek, engem a srácoknak már ezzel, így az elején sikerült kilóra megvásárolniuk. Ha van ugyanis valami, amit igazán szeretek a durvább beütésű muzsikákban, az egyértelműen a mocskos, karakteres basszusgitár-hangzás, pláne az, ha egy dal rögtön ezzel a remek, általában háttérbe szoruló hangszerrel indít. Főként ennek, illetve a szerzemény tempójának is köszönhető, hogy első hallásra a Still Breathing számomra jóval brutálisabb, energikusabb, magávalragadóbb darabra sikeredett a banda általam hallott, tavaly megjelent nagylemezénél.

Ez a szám ugyanis sokkal inkább húz az egyszerűbb, nyersebb hardcore-punkos hangzás felé, mintsem a metalcore, vagy a modern post-hardcore irányába, és ez számomra nagyon pozitív változásként nyugtázható. Egyértelműen kedvencem az 1 perc után berobbanó, már-már punkosan darálós rész, ami az erős kezdés után sikeresen meggyőzött arról, hogy itt bizony egy kurvára fasza dalról beszélhetünk, amihez ráadásul még egy korrektül összerakott, dinamikus imidzs-videoklip is készült.

Összességében tehát csak annyit mondanék a The Heartless Aisha új szerzeményéről, hogy engem a srácoknak sikerült nagyon meglepniük vele, és kellemesen csalódtam a bandában a majd’ három perces Still Breathing-nek köszönhetően, ami játékideje ellenére egyébként úgy robogott át rajtam a kora reggeli készülődés közepette, hogy szinte észre sem vettem, és máris újra kellett hallgatnom. Ez a dal abszolút tele van energiával, és a zenekar korábbi cuccaihoz képest sokkal inkább megüti az én nyers hardcore-punkon nevelkedett ingerküszöböm is. Kellemesen dallamos, de mégsem finomkodó, és odabasz, úgy, ahogyan azt kell. Tovább feleslegesen nem is szaporítanám a szót, csak annyit mondanék: Csak így tovább, srácok, egészen addig, amíg bírjátok még lélegzettel! Reméljük, hamarosan jön majd egy hasonlóan odaverős, brutális nagylemez!

(A banda nem is olyan régen adta ki To Hell and Back című dalát, ezért bízunk abban, hogy hamarosan valóban esedékes egy nagyobb lélegzetvételű anyag megjelenése)

Oszd meg

Szólj hozzá