• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Premier: BARHX – Egy Út Van (videoklip)

Premier: BARHX – Egy Út Van (videoklip)

Barhács „BARHX” Tamás Egy Út Van című szólólemeze ez év tavaszán látta meg a napvilágot. A szerző az anyag afféle lezárásaképp a címadó dalból készült videoklippel augusztus 7.-én rukkolt elő Youtube csatornáján.

BARHX szólólemeze üde színfoltja a magyar hip-hop életnek. Tamás kifejezetten jó alapokra szövegel, jó közreműködőkkel dolgozik együtt, munkásságának van mondanivalója, és habár a rapben elkerülhetetlen önfényezés olykor-olykor feltűnik szövegeiben, érezhetően még sincs annyira elszállva saját magától és teljesítményétől, mint a magyar underground előadóinak nagyobb százaléka, akik másról sem tudnak magyarázni több lemezen keresztül, mint hogy mit tettek már le az asztalra, és mekkora királyok is ők. Ugyan BARHX dalaiban is elkerülhetetlenül felüti fejét itt-ott némi egészséges egoizmus, ennek ellenére dalai főként pozitív mondanivalót hordoznak, állhatatosságra és eltökéltségre ösztönöznek, csak úgy, mint a lemezét korábban beharangozó Magamért, mely főként a célok és álmok eléréséhez szükséges erőfeszítésekről és kitartásról szól.

Nagyjából ez a helyzet az Egy Út Van című tétellel is, melyhez a friss klipet Nagy Dávid (Illreal Presents) készítette, és mind a kameramunkát, mind a vágást és az utómunkát tekintve profi, igényesen kivitelezett vizuális végtermékről beszélhetünk. A videó különösebb történeti szállal nem rendelkezik, afféle imidzs-kisfilm, melyben a főszerepet a hip-hop színtéren népszerű, elhagyott épületekben lazulás és mutogatás, meg egy kevés break tánc játsszák. Ez jól is van így, nincs szükség semmiféle szentimentális, mögöttes tartalomra, a vizuális anyag kiváló atmoszférát varázsolva illeszkedik a lemezről már jól ismert címadó tételhez.

BARHX tehát szólólemeze megjelenése után hónapokkal sem tétlenkedik, rendíthetetlenül tör előre, és bízunk abban, hogy a tavasszal megjelent album címadó trackjéhez készült videoklip után hamarosan akár újabb dalokkal is megörvendezteti majd a nagyközönséget.

BARHX FACEBOOK
BARHX YOUTUBE

Oszd meg

Szólj hozzá