• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Portré: Székely Mihály

Portré: Székely Mihály


Jászberény valami kultúrhérosz termelő központ lehet a környéken. Székely Mihály világhírű operaénekest is ők adták a világnak. A gyökereket és nagy történelmi időket újra- vagy csak egyszerűen felfedezendő lássuk hát ki is volt ő pontosan?

Spagatner Mihály néven született 1901. május 8-án Jászberényben jómódú polgárcsaládba, ahol mindenki szerette a zenét. Három testvére is játszott hangszeren. id. Rácz Aladár tanította hegedűre, de ő inkább az éneklés és a sport felé hajlott annak ellenére, hogy a kántor szerint sem hanggal sem hallással nem rendelkezett.  Gimnáziumi tanulmányait Budapesten fejezte be. Itt magánúton tanult éneklést László Gézánál, aki korának meghatározó alakja volt az opera világában. 1923-ban próbaéneklésre ment a Mester kíséretében, ahol a történet szerint báró Wlassics igazgató mikor a neve felől érdeklődött, László úr egyből rávágta: Székely Mihály. Nevét tehát innen kapta. Egyébként élete tele volt legendákba illő fordulatokkal. 1923-tól kerek 40 éven át, 1963-ig bekövetkezett haláláig volt a társulat tagja.

A visszaemlékezések szerint éneke nyers, és erőtől duzzadó volt, de olyan muzikalitás jellemezte, hogyha kellett átírta a szólamot, hogy kitudja énekelni a darabok egyes részeit. A történet szerint Bartók hozzá igazította A kékszakállú herceg várának főszerepét is. Ez munkásságának egyik legfontosabb szerepe, amit pályája során többször előadott külföldön is, többek között 1956-ban Hollandiában, 1957-ben Franciaországban, 1962-ben pedig az Egyesült Királyságban. 1925-ben leszerződtette a bécsi opera is, de barátja tanácsára Magyarországon maradt. A 30-as években viszont bejárta Európát Ausztriától Spanyolországig. Berlinbe is szerződtették, ám a jól ismert feszült történelmi helyzet miatt ezt sajnos vissza kellett mondania.

A II. világháború és a zsidótörvények őt is utolérték, és bujdosni volt kénytelen. Érdekes viszont, hogy a Nyilas Hatalomátvételig a hatalom, nem mert hozzányúlni. A Nyilas-uralmat és Budapest ostromát Kispesten húzta ki egy plébánián, ahol az volt a munkája, hogy a  papnak minden reggel kitöltötte a misebort. 1945 március 15-én tért vissza a színpadra Tiborc szerepében. 1947-ben Dallasba utazott Doráti Antal karmester meghívására, majd a New Yorkban található Metropolitan Operaház szolgálatába állt. Az újonnan kialakuló rendszer és a kibontakozó hidegháború miatt az állam korlátozta külföldi mozgását. Így is járt a Szovjetunióban illetve sok más európai országban, viszont az 1950-ben tartandó egyesült államokbeli szereplését így is lekellett mondania. Ránki György Pomádé királyának köszönhetően újra helyreállt nimbusza, amit a kultúrpolitika is elismert. 1949-ben és 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Társadalmi szerepe és művészi státusza miatt megengedhetett magának a korban szokatlanul szemtelennek számító dolgokat, így Rákosi-paródiát is. 1952-ben azonban megütötte a bokáját. Egy a török követségen tartott összejövetel és mulatozás után a rendszer úgy döntött 3 hónapra eltiltja őt a munkától a honoráriumát pedig a felére csökkentik. Karrierjének talán ez volt a legfájóbb pontja. Összességében elmondható viszont, hogy a politikán kívül maradt, és csak az előadásokra, az éneklésre, és a közönségre koncentrált pártoktól, rendszerektől és időtől függetlenül, ami igen nagy szó.

Előadóként nagyon fegyelmezett, technikás és kreatív emberként emlékeznek rá, aki mindig beleélte magát az adott szerepbe, ezzel is erősítve a darabok hatását. Karrierje során egészséges erőszakosság működött benne. Önmagát menedzselte, és nem hagyta, hogy ellenfelei legyenek. Az 50-es években új generáció tűnt fel az opera frontján, de keményen kiállt ellenük, és ő maradt talpon. Társasági emberként mindig aktív, lobogó szellemű figuraként írják le. A bohém csipkelődő, aki sosem rest zavarba hozni másokat, vagy csak éppen kedves csínyeket elkövetni ellenük. Humorát annak melegsége és egyéniségéhez tartozó intellektusa tette kedvessé mások szemében. Bohémként szerette az életet és fürdőzni annak anyagi javaiban, és épp ezért szívesen osztotta azt meg másokkal, ha a szükség úgy hozta. Jávor Pál egyik visszaemlékezése szerint még kint az Államokban egy magyar asszony kérte Székely Mihályt, hogy énekeljen pár dalt a gyermekbénulásos lányának születésnapja alkalmából. Az Énekes szó nélkül elvállta a dolgot. Jávor szerint ekkor új arcát látták meg. Élettel töltötte fel a népdalokat, az „előadás” személyessé vált, mint amikor kinyílik az egyetemes művész, emberként egy másik embertársa előtt. 1963. március 5-én lépett utoljára színpadra, és rá pár hétre március 22-én hunyt el egy félresikerült  rutinműtét következtében . Budapesten nyugszik a Farkasréti temetőben.

Timúr

Oszd meg

Szólj hozzá