• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Portré: Jeney Zoltán

Portré: Jeney Zoltán


Jeney Zoltán kortárs zeneszerző 1943. március 4-én látta meg a napvilágot Szolnokon. Zenei tanulmányait Debrecenben kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémián Farkas Ferenc keze alatt folytatta. 1967 és ’68 között pedig Rómában a Santa Cecilia Akadémián a huszadik század meghatározó olasz mesterénél Gofferdo Petrassinál (akinél olyanok tanultak, mint: Ennio Morricone, Peskó Zoltán, Szőllősy András etc.) fejezte be.
2 évvel később, 1970-ben megalakul az Új Zenei Stúdió. Ennek kapcsán kérdezték őt egy interjúban, hogy mégis mennyire tolerálta az akkori rendszer ezt a kezdeményezést. Nem dramatizálta túl. Tisztában volt azzal, hogy a művészet más ágaiban pillanatok alatt zártak ki alkotókat a művészközegből, de hála pár akkori vezetőnek az Ú.Z.S. bár tűrt elemként, de megmaradhatott, ennek hála pedig semmilyen kompromisszumra nem szorultak. A kísérletező és újító szellemet azt mondja, el sem érhették volna, ha ez nem így történik.

1971-ben Huszárik Zoltán első játékfilmjéhez a Szindbádhoz komponál, amit több hasonló felkérés követ. 1974-ben az Új Zenei Stúdió már Párizsban koncertezik, 1978-ban pedig felfedez egy új skálát. Ezt az új skálát a szintén 1978-ban felcsendülő, Apollónhoz című darabban rögtön fel is használja.
A ’80-as évek igen intenzíven telnek. 1981-ben vendégprofesszor Lengyelföldön, 1986-ban a Győrben megrendezett zeneszerzői szemináriumon. 1984-ben Svédországban turnézik. 1985-ben vendégkutatóként dolgozik New Yorkban. 1988 és 1989 között Amszterdamban tart kurzust, továbbá Nyugat-Berlinben él ösztöndíjasként. 1986-tól 1995-ig a Zeneakadémia tanára a zenetudományi tanszakon. Később tanszékvezető, majd a Doktoriskola vezetője.
Zenei világát a magyar népzene, az experimentalizmus, a gregorián, és a már említett pseudo modális rendszer határozza meg. Pályája elején az új bécsi iskola és Bartók Béla van a rá a legnagyobb hatással. Kísérletező hajlamát bizonyítja, hogy 1973-ban eddig ismeretlen hangzás összefüggéseket kezdett keresni. Ebből a célból teljesen zenén kívüli anyagokat írt át zenei folyamatokká – szövegeket, meteorológiai adatokat- amely kísérletek Franciaország szerte nagy érdeklődést váltottak ki. Épp ezért hivatkoznak rá úgy is, mint a 70-es és 80-as évtized neoavantgarde zenéjének meghatározó alakjára.
Legfontosabb alkotása talán a hat részes Halotti szertartás című oratórium. Az iszonyatosan monumentális darab 1987-től egészen 2005-ig készült! Itt beszéljen helyettem az alábbi videó:

Már 2003-ban is siralmasnak látta a kortárs magyar zene helyzetét. A korszellemet sajnos ő sem tudta megelőzni. Nehéz olyan közönségnek kultúrát adni a szájába, amelyik nem hajlandó megdolgozni annak öröméért. A csúcskorszakban az ellenzéki értelmiség egyik zászlóvivője és meghatározó bázisa volt az Új Zenei Stúdió is, de mára összeomlott a honi zenei menedzselés. Nyugaton nagyobb a merítés, de a felvevő közeg elaprózódott. Nem létezik egységes irányzat a meglévők pedig hígabbak, mint hajdanán voltak. Úgy látszik ez a tendencia ma általános érvényű, és egy olyan ember, mint Jeney Zoltán is hálisten nem hajlandó leadni a saját szellemi szükségletéből, és hitványabb kifejezési formákat választani. Ő a művészetre szavaz, nem a kiszolgálásra.

Díjai:
Kassák-díj, Erkel Ferenc-díj, Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (kétszer is megkapta), Érdemes Művész, Kossuth-díj AEGON Művészeti Társdíj

Timúr

Oszd meg

Szólj hozzá