• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

ahol a zene megtalál

Premier + Kritika: Mortal Fear – Mortal Fear (2017)

Martfű olyan szinten ontja magából az elmúlt időszakban a jobbnál jobb, ütősebbnél ütősebb metál-lemezeket, hogy lassan illene egyértelműen és visszavonhatatlanul megválasztani a fémzene tiszteletbeli, hazai fővárosának.

De tényleg. „A véres kezeim kiszedik a gyomrod /Ezt érezve te csak azt mondod: /
Mit tettem ellened te rohadt köcsög buzi?! / Erre a bõrödet elkezdem nyúzni”
– hörgi és krákogja kedvesen a martfűi Mortal Fear zenekar frontembere. Mi ez, ha nem maga a vegytiszta, hamisítatlan, brutális metál, kérdem én?

A súlyos riffeket a dalok többségében gyakorta dallamos ikerszólók, fülbemászó gitártémák törik meg, és főként ennek köszönhetően –na meg természetesen a féktelen tempónak is, hiszen a számok nagy része épphogy túllépi a két és félperces játékidőt– a lemez 14 dallal sem lesz unalmas, nem laposodik el, nem fárad meg mire a végére érünk. 

Kritika: Skanking Street – Minden Kéz Mocskos (2011)

Sokan azt hiszik, hogy a ska, mint műfaj nem lehet több napfénynél, mókánál, meg kacagásnál. Egy kellemes, langyos fuvallatnál Jamaika homokos partjai felől. Arról persze megfeledkeznek, hogy a ska aranykorában főként az Európába települt afro csibészek, az úgynevezett rude boy-ok muzsikája volt, és rajtuk kívül az olyan rétegek hallgatták előszeretettel, mint a bakancsos skinheadek, és a balhés huligánok.

Ebből adódóan nagyon ritkán lehet beleszaladni kis hazánkban olyan ska bandába, akik ahelyett, hogy a napsütötte tengerpartokra akarnának minket elrepíteni, ezt az igazi, hamisítatlan, pörgős, bitang életérzést közvetítenék. 

Premier+Kritika: Mortal Fear – Galaxia (2017)


Büszke lehet a megye a fiaira. Itt van a nyári uborkaszezon és Martfű csak termel. Legutóbb az If You See Kaye örvendeztetett meg minket egy nagylemezzel, most pedig a side-project-ként indult Mortal Fear lepte meg füleinket. Az urak nem tartották vissza, ami bennük van és rögtön két lemezzel hozakodtak elő. A frissebb Galaxia címet viselő 9 számos korong Asimov világába kalauzol minket. A szövegek és a hangulat magvát az Alapítvány-Birodalom-Robot történetek képezik. E különös házasság a sci-fi irodalom és a metal között érdekes végeredményt produkált. 

Időgép: Jászkunpunk Portré II. – A Panksapka


A szintén szolnoki Panksapka is megér egy értekezést. Ők tipikus példái az öreg motorosnak, annak a veteránnak, ami az idő bizonyos fokú elteltével csírázik ki igazán. Egy előző cikkben már beszéltünk a Tremensről, ami voltaképp az elődje a mostani formációnak. A Tremens a maga idejében egész profi volt, és nagyon jó feldolgozásokat játszottak. Bizonyítja azt, hogy a 90-es évek, a rendszerváltás utáni nagy örömről, és lehetőségekről szólt. Az emberek – így a punk zenekarok sem – akartak komoly témákat feszegetni. 

Egy szombat éjjel a Vasárnapi Gyerekekkel

Az ArtJáró jó buli- ha vizuális, ha auditív élményre, ha ezek keverékére, vagy egy jó kevertre vágyunk, vagy ha egyszerűen csak ejtőznénk egyet az árnyas fák ölén, az Arton van(volt, lesz) a helyünk. Van kortárs, meg klasszikus, letisztult, meg extravagáns, és van Riki. A Riki…
És volt néhány Vasárnapi gyerek, akik tökéletes aláfestőzenét nyújtottak a telepi hangulathoz és az italozás különböző fázisaihoz a meghatottól a filozofikuson át a “holnaptól élni kezdek”-ig.

Nem, nem fogok keletkezés időpontokról írni, és hasonlítgatni, zenei hatásokról és áthallásokról papolni. 

Kritika: Copy Con – Irónia (2010)

A 2010-ben megjelent Irónia című lemez a Copy Con néven ismert szolnoki ragga-dancehall előadó, Pintér Gábor harmadik nagylemeze a sorban. Összesen tizenöt dalt tartalmaz, és a DDk Records gondozásában látott napvilágot.

Azt hiszem, ez az az album, amire sikerült elvesztenie a ragga magyar gurujának az újdonság erejét, hiszen három lemez után már nagyjából beépült a magyar könnyűzenei köztudatba az, hogy létezik ez a szolnoki srác, aki nagyjából ugyanazt csinálja, mint jamaikában a fekete bőrű őslakosok, csak magyar nyelven, és nem a tengerpartról, hanem egy panelház nemtudomhanyadik emeletéről szövegel. 

Koncertbeszámoló: Vajon Háklár Tamás álmodik-e android bárányokkal?


1. nap Péntek 19:00 – Szombat 03:00

Tamás a Döbbenet nevű zenekar gitárosa. Nyomában álmodik a gyomor. Tamás a sötétben feküdt. Nehezen jött az álom a szemére. Még megigazította mellbimbóját a firhang rejtekében és arra gondolt, mennyire sajnálja azt a sült kolbászt, ami gazdátlanul feküdt a konyhaasztalon.
– Az a rohadt szesz! – gondolta magában.
Mély álomba szenderült és lassan szürreális képek kúsztak a tudatába.
Kelenföld. Az egyformaság betonból öntött állandósága. A kék volkswagen az egyedüli pont, ami kilóg ebből a monotóniából. 

5 of 100
123456789