• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

ahol a zene megtalál

Kritika / Gondolat: Linx – Ha a kölykök…(2004)

Kritika / Gondolat: Linx – Ha a kölykök…(2004)

Múltkor írt egy kedves olvasónk az egyik kritikánk kapcsán, hogy 9 év távlatából teljesen felesleges volt a cikk megírása. Igaza is van meg nem is. A kritika végül is tényleg felesleges, mert azt mégiscsak akkor írjuk, mikor valami frissiben esik ki a végtelen zenegyárból, de a Szolnokzene másik nem titkolt célja, hogy lehetőleg minden anyagot feldolgozzon, ami valaha született, születik és születni fog a megyében. Éppen ezért kicsit anakronisztikus volna a Linx 2004-es lemezéről úgy kritikát írni, mintha most jelent volna meg. 14 éve történt és sokszor olyan szöveges fordulatok vannak benne, amiről a mai kis punkok még nem is tudnak semmit, mert hát, ahogy 50 feletti őspunk kollégám szokta mondani: „Te még a csattogós lepkét tologattad, mikor engem már a rendőrök vertek!” Szóval a Linx zeneileg egyértelműen nem a legerősebb bagázs a színtéren, amit ők is tudnak, de ebből is sikeresen felépítették valamit, ami a 2000-es évek elején marha nagy újdonságnak számított. Az agyonpolitizált és sztárrá avanzsált öregnek számító punkzenekarok mellett elindult egy street-punk és Oi hullám, aminek nem csak mérföldköve, de fontos zászlóvivője is volt a Linx az olyan zenekarok mellett, mint a Böiler, vagy a Fegyelmező Részleg. Kisebb-nagyobb kihagyásokat leszámítva mindegyik zenekar működik, de a Böiler kivételével senki sem állt elő ma is időtálló, vagy friss anyaggal. Éppen ezért a Sham69, Cockney Rejects, The Business, Blitz, The Oppressed – és még sorolhatnánk reggelig – mentén körvonalazódó rövidhajú/street punk zenekaroknál az a furcsa helyzet állt elő, hogy jó 10-15 éve legyártottak egy rakás munkás meg punkhimnuszt, amelyek olyan jól sikerültek anno, hogy sláger-létük kikezdhetetlen alapvonás. Emlékszem, mert a környékünkön, ugyanúgy minden hangfalból dőlt, a Ha a kölykök…, a Borúra derű, a Nő vagy csak nő (amiről sokan ma is azt hiszik, hogy Linx dal), az Erőszak dal vagy a Varratok. Különben ez azért is nehéz feladat, mert még a mostani generáció is hallgatja ezeket a zenekarokat. Pont a múltkor láttam a vasútállomáson egy nyolcadikos forma gyereket, akinek a Crass és a Dead Kennedys mellett, a Linx felirat is ott díszelgett a kabátján. Ha több idő telik majd el – a történelemben – a Linx és a többiek is izgalmas kutatások tárgyai, egy letűnt kor krónikásai és szemtanúi lesznek. Ennek szellemében füleljétek ezt a lemezt. Linx facebook

December eleji metál döngölés Törökszentmiklóson

December eleji metál döngölés Törökszentmiklóson

2018. december 8-án a törökszentmiklósi Ipolyi Arnold mávelődési házban koncertezik a világ leghíresebb heavy metal bandájának magyar, közelebbről szolnoki tribute zenekara, az Iron Maidnem! Előzenekar a cibakházi thrash metalban és hardcoreban utazó CLiMAX. A beugró elővételben és a helyszínen is 1800 Ft. További friss infókért nézzetek rá az esemény Facebook oldalára, amit IDE KATTINTVA tudtok elérni.

Filmajánló: This is Spinal Tap – A Turné (1984)

Filmajánló: This is Spinal Tap – A Turné (1984)

Tizenéves koromban nem szerettem a heavy metalt. Sőt, egyenesen ki nem állhattam. Idegesítőnek és nevetségesnek tartottam, ahogyan felnőtt emberek idióta öltözékekben sárkányokról, nukleáris apokalipszisről, és egyéb marhaságokról zengnek ódákat. Ráadásul füstfelhőben és neonfényben parádézva a színpadon, idióta kinézetű gitárjaikon indokolatlanul hosszú szólókat prezentálva. Aztán teltek-múltak az évek és kezdtem kilépni a komfortzónából. Egyre elfogadóbb és toleránsabb lettem, a dolog pedig egészen odáig fajult, hogy harminc éves koromra sikerült megszeretnem a metalt. Rájöttem ugyanis, hogy egyáltalán nem szabad komolyan venni. Amennyiben félretesszük mindenféle világmegváltásra való igényünket és megpróbáljuk élvezni a showt, egy jól megkomponált fémzenei műsor legalább olyan szórakoztató lesz, mint egy harmadosztályú akciófilm, vagy egy zs-kategóriás horror. Tulajdonképpen ebben áll az egésznek a lényege. A metal nem más, mint kiváló szórakoztató időtöltés, afféle poszt-modern cirkusz. Az 1984-es angol ál-dokumentumfilm, a This is Spinal Tap tökéletes lenyomata az egész heay metal jelenségnek. Egy fiktív zenekar turnéját követhetjük végig, első állomástól az utolsóig. Követve a banda álmait, vágyait, sikereit, kudarcait. Főként az utóbbit. A film rendezője és egyben főszereplője Rob Reiner, aki a Spinal Tap legénységét kezdő dokumentumfilmes és haladó rockrajongóként kíséri a koncertek során. Az úton akad minden, amit csak el tudunk képzeli: saját (vagy mások) hányásában megfulladó dobosok, giccses színpadi dekoráció közé szoruló basszusgitáros, nevetségesen elméretezett díszletek előtt ugráló, koboldnak öltöztetett, kisnövésű emberek (törpék). A Spinal Tap karrierje gyakorlatilag elejétől végéig egy rossz vicc, egy nevetséges katasztrófa. És azért annyira imádni való, amennyire. A This is Spinal Tap sok klasszikus, „kulisszák mögé” néző, rock-dokumentumfilmmel ellentétben nem emeli isteni magasságokba karaktereit. Éppen ellenkezőleg. Megmutatja a látszat mögötti esendőséget, és ezáltal teszi annyira szimpatikussá az egyébként nem létező, mégis a legtöbb valódi rocksztárnál jóval emberibb zenészeket. Ha csak ál-dokumentumfilm formájában is, de megmutatja azt, hogy a metálos is ember, és a legjobbak is mellé nyúlhatnak néha. Ez pedig sokszor humoros, megmosolyogtató szituációkhoz vezet. Mindezt a javarészt spontán rögzített, előre nem megírt, improvizált dialógusokon keresztül, amik még inkább élővé és szórakoztatóvá teszik az egész produkciót. A filmmel kapcsolatban mindezek mellett több humoros tényt is érdemes megemlíteni. Az IMDB rendszerében például a This is Spinal Tap az egyetlen olyan film, amit maximálisan ugyan (mint bármelyik másik filmet) tízes skálán pontozhatunk, ám ettől függetlenül a rendszer az általunk adott pontszámot mégsem egy tízes, hanem egy tizenegyes skálán jeleníti meg. Utalva ezzel a film azon jelenetére, melyben a banda gitárosa bemutatja erősítőjét, amit az „extra hatás” érdekében nem az átlagos, tízes fokozatig lehet felcsavarni, hanem eggyel…

Időgép: Bloom Is Off The Rose Kritika

Országunkat már elég régóta elérte a metálkór, ezzel együtt maga a metalcore is megfertőzte a fiatalságot. A stílus legfontosabb jellemzői között van az energia, a brutalitás, agresszivitás, néhol megfertőzve egy csepp líraisággal, de tényleg csak az íze miatt. Könnyen megfoghatja a stílus a hallgatót, hiszen a headbangre csábító ritmusok tömkelege vesz részt a zene megalkotásában. Egyik legpopulárisabb műfaj a metálon belül, így sokan megpróbálkoznak vele. Így azt kell mondjam: ma tizenkettő egy tucat az ilyen zenekarokból. Ezért igazán nagyot kell dobnia annak, aki fel akar nőni ezen stílus legnagyobbjai közé, lévén már kis magyar hazánkban is elég magas színvonalon űzik ezt az ipart. Valamikor tavasszal, amikor a virágok kinyíltak, mutatta meg a Bloom Is Off The Rose, hogy mire is képes, ha a próbaterem helyett egy széltében-hosszában is színpadra emlékeztető alépítményt kapnak maguk alá. De mintha évek teltek volna el azóta, senki nem lett világsztár, és a Bloom sem kapott V.I.P. passt az MTV icon-ba. Ehelyett szorgoskodtak és kinyomtak egy új demót, The Last Hour Of Our Dying Sun címmel. A csapatot talán már nem kell bemutatni – de az új demót annál inkább. You Returned To Kill Me A kezdés, az a fránya kezdés. Nem rossz, ahogy belevágnak az első taktusokba, egy baj van vele: a Medusa Queenhez hasonlítottam, és ahhoz képest szinte és majdnem unalmas. Oda se neki, pörögjön a nóta tovább. Megy a dara, aztán refrén – ami szerintem nem sikerült olyan jóra a vokál szintjén. Pedig elég jók a gitárok alatta, hogy valami dallamosabb dolog kerekedjen belőle, de az ének tónusa idegennek hat. Kár. Aztán valami bődületes break, amit aztán égy még nagyobb breakdown követ – eh de jól szól… ez a rész nagyon jól lett megírva, meg az a durva hörgés rá, hát odab*sz. Aztán a refréntéma vokál nélkül, palm mute nélkül – áh de jó… Jó kis nóta, kár a refrénért. The Key Titkos, több ügynökünk halálát követelő információkat sikerült megtudnunk már a demo kikerülése előtt, miszerint Gézu az új demon az énekhangját is használni fogja. Ne lepődjön meg senki, hiszen anno a megboldogult Mandarinsban ezt főállásban űzte, így olyan nagy meglepetés nem érhet – de. A hangtónusa – valszeg a sok-sok hörgéstől – ércesebb, fémesebb. Nem új, hogy a metalcoreba tiszta éneket hoznak, de az akkor szakít, ha kristálytiszta mint a hó – mint például a CFC. Gézu hangja nem ilyen, teljesen más, dögösebb, rekedtesebb, de ugyanakkor vékonyabb – egyszóval más. Úgy érzem,…

Új lemezzel készül a MagánTerület

Új lemezzel készül a MagánTerület

A szolnoki punk-rock srácok Youtube csatornájukon már három rövid videót is elhintettek hamarosan megjelenő, első nagylemezükkel kapcsolatban. A fokozatosan csepegtetett részletek alapján a Mindenki Tornya címre keresztelt anyag legalább annyira feszes és lendületes lesz, mint a zenekar korábbi kiadványai, azonban a megszokott punkos húzás mellett némi metálos beütés is várható a daloktól. Az lemez december elejére várható, azonban ha addig nem bírnátok ki és szeretnétek néhány új dalt hallani, látogassatok el holnap este Törökszentmiklósra, ahol a MagánTerület a Road Runners társaságában ad jótékonysági koncertet a Kelemen Sörözőben. A belépő becsületkasszás, a befolyt összeget a srácok a Befogad-Lak Törökszentmiklósi Állatvédő Alapítványnak ajánlják fel. Megunt pár száz forinton kívül kutyatápot, konzerveket plédeket és játékokat is szívesen fogadnak. Az esemény Facebook oldalát IDE KATTINTVA tudjátok elérni.

Kritika: Sárkánykönny – Régi Idők Hajnalán (2011)

A jászberényi Sárkánykönny nem kimondottan mai csapat, hiszen 2007-ben alakultak és több év kihagyás után álltak újra össze. 2011-ben jöttek ki a 18(!) számot tartalmazó Régi Idők Hajnalán címet viselő nagylemezükkel. A zenekar tematikájában a középkori zene, a folk és a fantasy elemeiből építkezik. Mostanában egyébként igen népszerű a műfaj, hiszen tele van vele a média (Bordó Sárkány, Hollóének – mondjuk ők sem maiak – ) a várjátékokon is pörögnek az események és a pár éve hazánkba is megérkezett ír folk őrület még tovább erősíti a szegmenst. A Sárkánykönny 2011-es lemeze hűen tükrözi a kor viszonyait. Kevésbé kiforrt, rövidke, inkább etűdszerű dalok ezek, amik kivétel nélkül átitatódnak a fent említett irányzatok hangulati és zenei elemeivel. Mintha J.R.R. Tolkien Törökszentmiklóson látta volna meg a napvilágot, Kunmadarason megírta volna a Gyűrűk urát, aztán Jászberényben alapított volna zenekart. A dalok tehát értelemszerűen így is vannak tematizálva: Hobbit mese, A fekete lovag, A holtak serege, A király vacsorája, Az öreg törpe etc… Zeneileg abszolút egyben vannak a dalok az ének viszont nem az igazi. A vokálos hölgy nagyon sokszor segíti az énekes kollégát a pontatlanságoknál, amik olykor inkább emlékeztetnek egy pályakezdő bárdra mintsem egy történelem előtti mitológiai kor kortalan mesélőjéhez. A dalokat meg-megszakítják versikék, mondókák és instrumentális betétek, amik nekem sokkal jobban tetszettek, azon egyszerű oknál fogva, hogy a zene kerül előtérbe. Aki kíváncsi arra, hol is állt a honi folkszcéna 2011-ben hallgasson bele ebbe a lemezbe. A Sárkánykönny pedig újra aktív. Főként Budapesten és az ország különböző részein szervezett LARP rendezvényeken lehet őket elcsípni. Facebook Bandcamp Hivatalos

Filmajánló: Kistérségi Rock n’ Roll (2012)

Egyszer már kaptam egy megbízatást, amiben egy helyi brigádról készült dokumentumfilmmel kapcsolatban kellett okoskodnom. Izgalmas kihívás volt, mivel a magyar zenei dokumentumfilmekből azért túl sok nincs, ami van, az sem túl izgalmas, a helyi mikrotörténelem pedig gyakorlatilag nincs rögzítve. Kíváncsian láttam hát neki a Kistérségi rock n’ roll-nak, és felemás érzésekkel álltam fel előle. Szokatlan dolog egy kritika elején ítélettel nyitni, de hadd magyarázzam meg! A film a jászberényi Nexxt zenekar körül forog. Dokumentumfilmként ez is felhasznál archív fotókat, a zenészek interjút adnak, és személyesen mesélnek a múltról, a nagyszerű kezdetekről, illetve az útkeresésről. Középiskolai zenekarként indultak hódító útjukra, és kezdetben a metált kamázták, aztán a fogyaszthatóbb rétegek felé fordultak. 38 perc alatt azonban, lényegében nem történik semmi. Klasszikus történet ez, ahol egy kisvárosi fiatalokból verbuválódott zenekar megteremti saját nimbuszát fáradtságos munkával. Az interjúalanyokat meg lehetett volna szólaltatni ennél nyitottabban is. Néha olyan érzésem támadt, mintha olvasnák a szöveget, és olyan szavakat kellene használniuk, amik idegenek tőlük. Ezt a mesterkélt légkört oldják fel a próbateremben, illetve backstageben felvett jelenetek. Itt látszik igazán, hogy milyenek a srácok, itt már lélegzővé válik az anyag. A koncertbevágások (amik a zenészi pózoktól nem mentesek) megint jól eltaláltak. Érezni a küzdést, a munkát és a verejtéket, ami a Nexxt-ben működik, csak azt nem tudtam megérteni, hogy hol van itt a rock and roll? Mert én kerestem, de nem találtam. Ami megfogott, az összefogás, ami a helyi erők között működik, hogy előadók, és zenészek irányzattól függetlenül támogatják egymást, az embereken pedig látszik, hogy tényleg jól érzik magukat a bulikon, és elcsapolják a hétköznapi ütközetek fáradságát. A rendező úr megpróbálta kihozni a maximumot egy teljesen átlagos helyzetből, de ez annyira nem sikerült. Percek mennek el azzal, hogy a próba fontos, mert a zenészek ott tanulják meg a számokat, meg ilyesmi. Axiómákkal vannak kiszilózva az üres másodpercek. ű Félreértés természetesen ne essék, az együttessel semmi gond nincs. Törekszenek arra, hogy új fóliába csomagolják a régit, és ez láthatóan jól működik, ügyes show-t csinálnak, és nagyon elszántak a maguk vizén. Volt egy mondat, ami erősen megragadt bennem, ami valahogy így szólt: „ Az emberek látják, hogy nem idióta iszákos gyerekek vagyunk, akik az iskola pincéjében csörömpölnek punk zenét” és ezzel a mondattal nincs is probléma, de az igazi kistérségi rock and roll az lenne. Kistérségi Rock n’ Roll facebook Nexxt zenekar facebook Timúr

4 of 115
12345678