• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

ahol a zene megtalál

Kritika: Toxic Terror – First Second of Suicide (1992)

Kritika: Toxic Terror – First Second of Suicide (1992)

A Toxic Terror tiszavirág életű, kisújszállási thrash metal zenekar, akik a kilencvenes évek elején, a műfaj hazai hőskorában voltak aktívak. Ekkor jelentettek meg egy demókazettát, miután nem sokkal később el is párologtak a köztudatból. Időről időre újra összeállnak, hogy egy-egy koncerttel megörvendeztessék a radioaktív fémzenére éhes közönséget. Most előtúrtuk a múlt betonszarkofágjaiból First Second of Suicide címre keresztelt anyagukat, és megfüleltük, ugyanolyan veszélyes-e a sugárzás így 27 év távlatából is, mint anno ’92-ben volt. Nos, csalódtunk is némileg, meg nem is, hiszen ahogyan már Csernobilt sem életveszélyes meglátogatni, úgy ez a hat számos kazetta is némileg élét vesztette és eljárt dalai felett az idő.

Filmajánló: Csillag születik – A star is born (1976)

Filmajánló: Csillag születik – A star is born (1976)

Meglátom ezt az asszonyt, és a South Park jut eszembe, azon belül a Mecha Streisand. Meglátom ezt az embert, és egyből egy kamionban érzem magam, ahogy a Konvojban száguldok. Mi lesz abból, ha egy B-filmekben remekelő zsánerszínészt és egy musical-dívát összeeresztenek bő két órára, hogy szeressék egymást a vásznon? Nos, az előjeleknek megfelelően valami bizarrul kettős műsor. Adott John Norman Howard (Kris Kristofferson), a kiégett rocksztár, akinek szinte csak a botrányok, drogok és alkohol maradt meg a hetvenes évek második felére az egykori lázból. Legszívesebben eltűnne az egyre többet követelő közönség, és a minden sarokból leső kamerák elől. S lőn, egy nap rábukkan a karizmatikus énekesnőre, Estherre (Barbra Streisand), akibe se szó, se beszéd (illetve de, rengeteg beszéd!) beleszeret. Emellett, a puszta rajongáson túl elindítja a nő zenei karrierjét. Mert megérdemli. Szidhatnám a filmet, mert sok-sok közhelyes fogás, olcsó megoldás tarkítja, de az összkép, azt kell mondjam: szimpatikus. A két ellentétes irányú életpálya egymás mellett folyamatosan kelt valami finom rezgést, balsejtelmes feszültséget. A lehanyatló csillag küzd önmagával, az egóval, a múlt démonaival, miközben a szeretett nő igyekszik megmaradni a normalitás ösvényén, feleség maradni a hírnév árnyékában, és felsegíteni a mélypontra süllyedt férfit. Ugyanezt a kettősséget képviseli a két zenei világ megjelenése. Egyik oldalon a harsány, direkt pusztító és öncélú rock üvölt, a másik oldalról beoson a szépség, harmónia és összetett mondanivaló. Streisand asszony, mint őrült Demjén Rózsi igyekszik szexi és csábos lenni – lehet, hogy van, akinek bejön. Valószínűleg a hetvenes évekbe kellett volna születnem, hogy kívánatosnak tartsam. Kristofferson pedig faarccal hozza a karaktert, ugyanúgy, ahogy akkoriban többször is megtette, különböző underground kultfilmek keretében. Nekem leginkább a ténylegesen B-filmekre jellemző végkifejlet tette igazán szerethetővé a mozit. Vagyis a majdnem tipikus végjáték, mert sajnos belecsempésztek még negyed órára való romantikát és Barbra-zenét. Kibírtam volna nélküle, így kicsit túlcsordult a pohár, a logikus pontot sikerült hazavágni (Ejnye, ejnye, Frank Pierson rendező úr!). De ha ezen túlteszi magát az ember, akkor egész jó, happy end mentes lezárásnak örülhet. Igazából ajánlom megtekintésre, mert nem rossz film. Korszakos hangulatot tükröz, amolyan 70-es évekbeli hippi-kiábrándulást. Ez mindig bejön, mert nincs szebb a kidurranó álomlufinál. Pukk. Imdb Trailer: -Árvai Levente-

Kritika: Busman – Happy Metal (2001)

Kritika: Busman – Happy Metal (2001)

Gondolom sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a kilencvenes évek végén/kétezres évek elején a modern metál úgy igazán berobbant a köztudatba. Az utcákat ellepték a bő nadrágot és piros fullcap-et viselő fiatalok, és szinte lépni sem lehetett anélkül, hogy belebotlottunk volna néhány, gördeszkán suhanó, fiatal kissrácba. Nagyjából ezekre az időkre tehető a Busman zenekar második megjelenése is, amely dalaiban sok hazai epigonnal ellentétben rendkívül ötletesen ötvözi a skatepunk és a nu-metal zene elemeit, olyan elegyet alkotva, mely ebben az érában nem csak megyei, de országos szinten abszolút úttörőnek számított.

Időgép: Filmajánló: Hard Core Logo (1996)

A Hard Core Logo egy hazánkban kevésbé ismert, 1996-os kanadai ál-dokumentumfilm. Noel Barker író azonos című regénye alapján rendezte a leginkább Pontypool című zombifilmrjéről is ismert Bruce McDonald. Gyakorlatilag a punk szubkultúra Spinal Tap-je, ami a fiktív kanadai punk rock banda, a Hard Core Logo reunion turnéjának végigkövetésén keresztül mutatja be a punk szubkultúra valódi, drámai arcát. A Hard Core Logo a fegyveres merényletben életét vesztett fiktív kanadai punksztár, Bucky Haight emlékére szervezett fegyvertartás-ellenes emlékkoncerten kezdődik, ahol a filmnek a nevét kölcsönző zenekar sok év után újra a közönség elé lép. A koncert után a zenekarvezető Joe Dick unszolására a tagok úgy döntenek, hogy egy turné erejéig újból összeállnak és bejárják az országot. Meg is kezdődnek az előkészületek, majd a banda a nyakába veszi Kanadát, ám a dolgok cseppet sem mennek olyan könnyedén, mint ahogyan azt az ambiciózus frontember elképzelte. Az út során sötét titkokra derül fény, a tagok magánélete egytől egyig romba dől, és lehull a lepel Joe Dickvalódi motivációjáról, amit mégsem az egykori idolja és személyes mentora iránti tisztelet és megemlékezés vezérel. A Hard Core Logo-t gyakorta emlegetik a legjobb kanadai filmek egyikeként, egyáltalán nem véletlenül. A Hard Core Logo és a Spinal Tap közti óriási különbség ugyanis az, hogy míg utóbbi a főszereplő fiktív zenekar minden kínos pillanatával együtt egy szórakoztató vígjáték, addig jelen esetben a humoros körítés ellenére is egy igen komoly, drámai művet kapunk nézőként. A filmben ugyanis fény derül a kultikus punkzenekar tagjainak valódi arcára. Van itt kicsinyeskedés, ármánykodás, és felszínre törő indulatok is akadnak bőségesen. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Hard Core Logo egy igazi emberközeli tragikomédia, tévútra terelődött sorsokkal és rengeteg hangos, dögös punkmuzsikával, itt-ott elejtett, jól átgondolt és rendkívül szórakoztató poénokkal fűszerezve. A filmben a színészek mellett többek közt olyan punk-ikonok vendégszerepelnek, mint a Young Canadians-ből is ismert Art Bergmann, a D.O.A. frontembere, Joey Shithead, vagy a punk egyik atyjaként is számon tartott Joey Ramone. Érdekességképp pedig megemlíteném, hogy a kanadai pop-punk zenekar, a Billy Talent a Hard Core Logo fiktív zenekarának gitárosáról, Billy Tallent-ről kapta a nevét. Mivel a szívemhez igen közel áll a punk szubkultúra, nagy érdeklődéssel ültem neki a film megtekintésének, és hála Istennek, nem is kellett csalódnom. A Hard Core Logo kiválóan mutatja be a punk rock világának valódi arcát, a hangzatos szlogenekkel megspékelt, végső soron öncélú létezést és az ehhez párosuló, értelmetlen önpusztítást. A filmet egy 2001-es felmérés alapján 200 résztvevő szavazta meg a második legjobb…

Premier: Új dallal jelentkezett a szolnoki grunge brigád!

Premier: Új dallal jelentkezett a szolnoki grunge brigád!

A Vertigo zenekar Youtube csatornáján tegnap debütált a banda legfrissebb szerzeménye, mely az Ugyanaz az Álom címet viseli. Akik élőben is szeretnék hallani a dögös grunge’n’ roll szerzeményt, azok legközelebb a maglódi Colombus sörözőben találkozhatnak a srácokkal. Vertigo Facebook Vertigo Instagram

Kritika: DJ Jers – Tiszareal (2019)

Kritika: DJ Jers – Tiszareal (2019)

Dj Jers neve a hip-hop szcénában mozgó olvasóink számára már nyilván nem cseng ismeretlenül. Jers pályafutását 2003-ban DJ-ként kezdte, 2009-ben pedig már olyan előadók előtt is láthattuk zenélni, mint Chamillionaire vagy Xzibit. Első rap albuma 2019 júniusában jelent meg Tiszareal címmel, és nem is lehetett volna jobban időzíteni, hiszen igazi nyári, bulizós trackeket tartalmaz. Már rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy ha valaki valami nagyon komoly underground cuccot vár, az csalódni fog a lemezben. Az alapok az igazi MTV-s, oldschool hangulatot hozzák, erős R’n’B beütéssel fűszerezve. Tipikusan letekert ablaknál bömböltethető, menőzős beat-ek ezek. A szövegek is leginkább a lazulás és a csajozás témaköreit feszegetik, és nem kell tőlük nagy, komoly világmegváltó gondolatokat várni. Napszúrás, lazulás az árnyékban, spanglik tekerése a Tisza partján fekve, közben pedig a vizirendőrök árgus szemmel pásztáznak a csónakjaikban ülve. Na meg dugás, kúrás, szex, közösülés, de az minden mennyiségben. A lemez legnagyobb erényét a változatos alapok jelentik. DJ Jers flow-ja simán jobbak, mint a napjainkban csúcsra járatott mainstream átlag, a rímei viszont képtelenek lennének felvenni a versenyt egy komolyabb kaliberű, underground előadó dalaival. Azonban ahogy érzem, neki nem is ez volt a célja, sokkal inkább hogy jól érezze magát, és másokat is szórakoztasson. És ez a lényeg. Ez a feeling ugyanis abszolút érezhető az anyagon, Szolnoki rappes arcoknak pedig már csak a lokálpatrióta töltés, na meg a hamisítatlan, napfényes Tisza-parti hangulat miatt is melegen ajánlott hallgatnivaló. DJ JERS FACEBOOK

Premier: Hűvös hangulatú klippel debütál a Molnár Róbert Band

Premier: Hűvös hangulatú klippel debütál a Molnár Róbert Band

A dark rock szerelmeseinek nyilván nem kell bemutatnunk az Árnyak és az October zenekarok éléről ismert Molnár Róbertet, akinek most új zenekara sötét, hűvös hangulatú klippel teszi elviselhetőbbé a nyári hőséget. A srácok folyamatosan dolgoznak az új dalokon és koncerteznek, a bandával kapcsolatos friss híreket pedig a zenekar Facebook oldalán Ti is követhetitek.

3 of 119
1234567