• facebook
  • soundcloud
  • youtube

ahol a zene megtalál



Kritika: Letargia – Élni Akarock (2007)

Egyszerűen imádom a magyar amatőr rock- és metálzenekarok halálos komolysággal készített, naiv lemezborítóit. Különösen akkor tudnak nagyot ütni, ha a keménynek és határozottnak képzelt, de a valóságban teljesen esetlenül, már-már nevetségesen kivitelezett grafikához még valami szigorú hangzású, elcsépelt név, és borzalmas lemezcím is párosul. Nos, a 2004-ben alakult Letargia zenekar 2007-es, két dalt tartalmazó felvételének esetében első ránézésre nagyjából ez a helyzet.



Kritika: Magma – Hagyaték (2007)

Elképzelhető, hogy én álltam neki rosszul, hogy egyből a fejénél kezdtem. Ez most így persze, hogy érthetetlen. Kilépve a fejszekrényemből, hogy az olvasók is értsék, a mezőtúri Magmánál előbb hallgattam meg az érett munkákat – Despota (2010) – és visszafelé haladtam. A 2007-es Hagyatékkal meg kellett küzdenem, mivel ahhoz képest bőven érezni azt a 3 év fejlődést.



Filmajánló: Salad Days (2014)

A dokumentumfilmnek átfogó, objektív képet kell mutatnia az általa vizsgált területről, legyen szó természeti jelenségről, történelmi korszakról, vagy akár kulturális szegmensről. Persze a szabályok arra valók, hogy megszegjék őket. Kétféleképpen sülhet el a dolog: vagy valami borzalmasan rossz születik, vagy – mint ebben jelen esetben is – valami fantasztikus.

 

Kritika: Sinful Passions – Demo (2007)

A karcagi Sinful Passions viszonylag nagy múltra tekint vissza, hiszen a legelső demójuk amit éppen górcső alá veszünk 2007-ben látta meg a napvilágot és Mátyás Attila (F.O. System) kezei alatt formálódott. A négy instrumentális tétel szépen szól, bár szerintem kicsit vékonyan. A hegedű beemelése a rockba mindig is érdekes lehetőségekkel szolgált, hiszen a hangszer szinte végtelen lehetőségek tárházát kínálja nemcsak magában, de más műfajokkal házasítva pláne! A kompozíciók ügyesek, de mégis hiányérzetem van.



Kritika: Enola Gay – Demo (1996)

A szolnoki Enola Gay a 90-es évek kelet-magyar punkjának úttörője 96-ban rögzített demójával meggyűlt a bajom. Nem rossz, de nem is világrengető. Megyei szinten a punktörténelem fontos darabjának is tekinthető, összességében azonban mégsem annyira érdekes, mint amennyire a zenekar ezt követő anyagai, illetve a tagok későbbi, jóval ismertebb és sikeresebb projektjei.



Filmajánló: Felhangolva (2010)

Az asszonnyal ültem le megnézni ezt a filmet, és az elején szépen rám is ijesztett, mikor közölte, hogy ő itt ismeri az összes színészt, mivel a java részük sitcomokban játszott eleddig. Aztán egyszer csak felröhögtem. A történet szerint egy Asron nevezetű fiatal srác egy lemezcégnél dolgozik, és szép kis polgári élete van a barátnőjével. A másik szálon Aldous Snow az önpusztító életmódot folytató rocksztár túl van élete legrosszabb lemezén. A lemezcég pénzügyi gondokkal küzd, és az egyetlen megoldást Snow jubileumi koncertjében látják, ehhez azonban Angliából az Egyesült Államokba kellene áthozni a drogos, és alkoholista sztárt, amivel a kedves kis szerencsétlen pufifánkot Aaront bízzák meg. Az író-rendező Nicholas Stoller a ködös Albion szülötte, és talán éppen ez az oka annak, hogy nem a szokásos sitcom poénok szerepelnek a repertoárban. Miután végignéztem a másfélórás gegsorozatot, arra jutottam, hogy ez a paródia paródiája, mégsem akar nagyot fogni, egyszerűen csak szórakoztató. A középszer felett van egy kicsivel, nem egy világmegváltó alkotás, de ahogy a zeneipar diktatórikus vonásait, vagy a nagyarcú rockzenészek allűrjeit tálalja az zseniális. Sosem gondoltam volna, hogy látom majd egyszer, ahogy Puff Daddy megeszi a saját fejét, vagy hallok majd olyan drogkoktélról, aminek szerves alkotóeleme a hipó. Tele van a film ún. intermediális utalásokkal, (MTV, TMC, VH1 stb…) amik még élőbbé teszik ezt az univerzumot, amiben egy hétig szívesen elszórakoznánk, két hányás és egy adrenalininjekció között. Russel Brand a közismert humorista és médiapolihisztor jól hozza a megkattant idióta popikont, aki odasóz a cameo szerepben feltűnő Lars Ulrichnak is: „Menj és baszogass inkább egy letöltő oldalt, te dán köcsög!” Az emészthetőség kedvéért a kötelező romantikus szálak el kell varrni, tehát Aaronnak rendeznie kell a viszonyát asszonyával, Snownak az apjával, és arra is rá kell jönniük, hogy ez az ipar bizony nagyon felszínes. A betétdalok között van egy jó pár, ami szerethető ezért jár a keksz! Az ember humorérzéke válogatja, hogy jól szórakozik-e majd rajta vagy sem, de aki szereti a kifinomultabban dolgozó, türhő poénokat egyszer bátran fusson neki, még akkor is, ha „ az Afrika szülötte egy kibaszott szar lemez”.

2 of 119
123456