• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

ahol a zene megtalál

Kritika: Enola Gay – Demo (1996)

Kritika: Enola Gay – Demo (1996)

A szolnoki Enola Gay a 90-es évek kelet-magyar punkjának úttörője 96-ban rögzített demójával meggyűlt a bajom. Nem rossz, de nem is világrengető. Megyei szinten a punktörténelem fontos darabjának is tekinthető, összességében azonban mégsem annyira érdekes, mint amennyire a zenekar ezt követő anyagai, illetve a tagok későbbi, jóval ismertebb és sikeresebb projektjei.

Filmajánló: Felhangolva (2010)

Filmajánló: Felhangolva (2010)

Az asszonnyal ültem le megnézni ezt a filmet, és az elején szépen rám is ijesztett, mikor közölte, hogy ő itt ismeri az összes színészt, mivel a java részük sitcomokban játszott eleddig. Aztán egyszer csak felröhögtem. A történet szerint egy Asron nevezetű fiatal srác egy lemezcégnél dolgozik, és szép kis polgári élete van a barátnőjével. A másik szálon Aldous Snow az önpusztító életmódot folytató rocksztár túl van élete legrosszabb lemezén. A lemezcég pénzügyi gondokkal küzd, és az egyetlen megoldást Snow jubileumi koncertjében látják, ehhez azonban Angliából az Egyesült Államokba kellene áthozni a drogos, és alkoholista sztárt, amivel a kedves kis szerencsétlen pufifánkot Aaront bízzák meg. Az író-rendező Nicholas Stoller a ködös Albion szülötte, és talán éppen ez az oka annak, hogy nem a szokásos sitcom poénok szerepelnek a repertoárban. Miután végignéztem a másfélórás gegsorozatot, arra jutottam, hogy ez a paródia paródiája, mégsem akar nagyot fogni, egyszerűen csak szórakoztató. A középszer felett van egy kicsivel, nem egy világmegváltó alkotás, de ahogy a zeneipar diktatórikus vonásait, vagy a nagyarcú rockzenészek allűrjeit tálalja az zseniális. Sosem gondoltam volna, hogy látom majd egyszer, ahogy Puff Daddy megeszi a saját fejét, vagy hallok majd olyan drogkoktélról, aminek szerves alkotóeleme a hipó. Tele van a film ún. intermediális utalásokkal, (MTV, TMC, VH1 stb…) amik még élőbbé teszik ezt az univerzumot, amiben egy hétig szívesen elszórakoznánk, két hányás és egy adrenalininjekció között. Russel Brand a közismert humorista és médiapolihisztor jól hozza a megkattant idióta popikont, aki odasóz a cameo szerepben feltűnő Lars Ulrichnak is: „Menj és baszogass inkább egy letöltő oldalt, te dán köcsög!” Az emészthetőség kedvéért a kötelező romantikus szálak el kell varrni, tehát Aaronnak rendeznie kell a viszonyát asszonyával, Snownak az apjával, és arra is rá kell jönniük, hogy ez az ipar bizony nagyon felszínes. A betétdalok között van egy jó pár, ami szerethető ezért jár a keksz! Az ember humorérzéke válogatja, hogy jól szórakozik-e majd rajta vagy sem, de aki szereti a kifinomultabban dolgozó, türhő poénokat egyszer bátran fusson neki, még akkor is, ha „ az Afrika szülötte egy kibaszott szar lemez”.

Kritika: Nash – Nagykunsáv (2014)

Kritika: Nash – Nagykunsáv (2014)

Nash 2014-es szólóalbumára véletlenül akadtam rá, mikor a Wacuum Airs oldalát böngészve régebbi Bobakrome kiadványok után kutattam. Az előadóról korábban nem hallottam, és akárhogyan is próbáltam bármiféle információt felhajtani róla a neten, sajnos nem sok mindent találtam. Mindössze annyit, hogy egy kisújszállási formáról beszélünk, akinek első (és azóta utolsó) szólólemeze 2014-ben jelent meg, 2016 óta pedig a Slow Village nevű formációt erősíti.

Időgép: Tippek stúdióba vonulás előtt

Ezeket a tippeket azoknak az amatőr zenekaroknak ajánlom, akik még nem, vagy nem sűrűn jártak stúdióban. Lényegtelen, hogy profi, vagy házi hangstúdióba vonulunk-e, a következő dolgokkal akkor is érdemes tisztában lenni. Minden tagnak tudnia kell, hogy mi a dolga Azon túl, hogy tudom, hogy most én pl. dobos vagyok a felvételkor, tudnom kell, hogy a számokban melyik részből mennyi van, mikor vannak a váltások és legfőképpen tisztában kell lennem azzal, hogy mit akarok játszani és mit tudok pontosan és tisztán lejátszani. Erre most sokan legyintenek, háteznekemmennifog’, de biztosan? Van-e tempotrack (metronómsáv, esetleg gitármankóval)? Megy-e a hangszereden való játék tempóban a mankó sávra? Pontosan játszod-e azt, amit fel akartok venni? Megbeszéltétek-e már és mindenkinek kényelmesek-e a számok tempói (pl. bpm-ben, ami “beat per minute”, vagyis 1 perc alatti negyedek száma)? Visszahallgattad már magadat mondjuk diktafonos felvételről? Biztosan összeillik, amit játszunk? Nem tudom megszámolni, hány olyan esetet láttam, vagy hallottam, ahol a stúdióban jöttek rá a gitárosok, basszusgitárosok, hogy egy adott témában bizony nem mindig a megfelelő hangokat játsszák. Ennek az az oka, hogy a kis próbateremben alig hallják egymást a zenészek, így érdemes halk próbát tartani, de még jobb, ha a gitárosok és basszusgitárosok külön próbát is tartanak, akár otthon is. Hallgassátok meg, mit játszik a másik! A kis hibák, csúszások, kimaradások nem hallatszódnak próbán. A próbán akár el is játszhatjátok egyenként a számot a többiek hallatára (nagyon sok dolog kiderülhet ilyenkor). Ha valaki azt mondja, hogy “most nem megy, de a stúdiózásig jó lesz”, az nem elég. Lehetőleg jóval a stúdiózás előtt legyetek készen a gyakorlással és a számokkal! Ez a Ti pénztárcátokat is kíméli majd, nem beszélve arról, hogy később a hibákat újra és újra ki fogjátok hallani a felvételből. Ez a téma nagyon büntet Biztosan? Lehet, hogy szeretitek a torzítást, de akkor is meg kell hallgatni a riffeket torzítás nélkül is, még egy súlyos metál bandánál is. Kiderülhet ugyanis, hogy a riff csak a torzító által szólal meg, hiszen az apró hibák, pontatlanságok eltűnnek a túl torz hangzás által. Egy zenekar olyan erős, mint amilyen a leggyengébb láncszeme Ez a mondás a legtöbbször igaz. El kell döntenetek, hogy a zenélés a barátságról szól-e, mert sokan abba a hibába esnek, hogy haverságból a zenekarban hagynak egy abszolút hozzá nem értő tagot. Nehéz, de azoktól, akik csak hátráltatják a zenekart, meg kell válni. Sokszor az sem jó, ha valaki abszolút professzionális szinten játszik a hangszerén, de magasról tojik a próbákra…

Premier: Nagy Tamás – Napnyugta

Új dallal jelentkezett Nagy Tamás basszusgitáros, akit főként a Once Again nevű ambient/post-rock duóból ismerhetünk. A dal és a klip is igazi Do It Yourself alkotás, mely a profizmus és a bonyolult beállítások helyett sokkal inkább a hangulatok elkapására és megörökítésére fókuszál. Hogy az új dal után új album, vagy új projekt is van-e a láthatáron, arról egyelőre nincsenek értesüléseink.

Filmajánló: Get on up – A James Brown sztori (2014)

Filmajánló: Get on up – A James Brown sztori (2014)

„Ha jó érzés és jól szól, akkor az zene.” Van, aki nem ismeri James Brown nevét? A huszadik század egyik legmeghatározóbb afroamerikai zenésze, a „Soul keresztapja”, megosztó személyiség, aki mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ha modern zenéről beszélünk. Az életét filmre vinni embert próbáló feladat lehetett, de a Butterworth testvérek bravúrosan írták meg, és Tate Taylor stílusosan rendezett.

Kritika: Erato – 1988

Kritika: Erato – 1988

A jászárokszállási Erato 1988-as anyaga egy legendás éra végének előfutára. Azokban az időkben született, amikor a hard rock már az utolsókat rúgta, és helyét átvették a friss, fiatalos zenei irányzatok, ezzel is előrevetítve a hamarosan bekövetkező társadalmi és politikai változásokat. A lemez 12 dalt tartalmaz, melyek valószínűsíthetően egy próbán vagy egy eldugott garázs-stódióban készültek. A minőség nem jó, ám nem is hallgathatatlan, sőt, azt is mondhatnánk, hogy a kissé poros hangzás csak hozzáad a dalok hangulatához, és visszarepít abba az érába, amikor a felvételek születtek.

2 of 119
123456