• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Összegzés a XXII. Gitármánia Tábor és Zenei Továbbképző Táborról

Összegzés a XXII. Gitármánia Tábor és Zenei Továbbképző Táborról

Mindent összegezve fárasztó, kimerítő, de mégis hasznos és élvezetes egy héten vagyok túl. Volt mélypont, voltak csúcspontok, és volt a kialvatlanságtól fetrengő üresjárat is, amit kizárólag magamnak köszönhetek. Ha nem is olyan formában, mint a táborba érkező tizenéves kissrácok, de valamit azért nekem is sikerült megtanulnom hat napos környezetváltozás és relatíve bezártság hatásának köszönhetően. Nem feltétlenül ítélkezem első látásra ezután. Komolyan meglepett ugyanis, hogy az első ránézésre gyakorta fellengzősnek tűnő zenészek, esetlegesen technikusok teljesen jó arcnak bizonyultak (nagyobb részük legalábbis), és ahelyett, hogy az általunk színpadra vitt produkciót egyből elhordták volna a sárga földig és nem foglalkoznak velünk, megértették azt, hogy amit mi képviselünk, az egy más világ. Megértették, tolerálták, és ha érzékeim nem csalnak, még élvezték is az egészet egy kissé. És ebből fakadóan én is élveztem a dolgot, és megértettem azt, hogy az a rendszer, amiben az ő zenei ízlésük, az ő életmódjuk létezik, az nem egy rossz, elítélendő dolog, pusztán egy egészen más, számomra idegen, de tőlem függetlenül létező világ. Amivel, ha elfogad engem az értékrendemmel és világlátásommal együtt, nem akar erőszakosan magába olvasztani, asszimilálni, hát akkor én mi a fenéért baszkódnék?

Amit mindenképpen pozitívnak találtam a táborral kapcsolatban: Kifejezetten interaktív, az ember gyermeke olyan kurzusokra és akkor látogat el, amire és amikor csak szeretne. Nem kötelező zenekart alapítani, nem kötelező próbákra járni, és gyakorlatilag akkor sem szorít pisztolyt a fejünkhöz senki, ha egész héten mást sem csinálunk, csak ülünk egy padon és vedeljük a Kőbányait meg a Topjoyt. Persze nem tudom, miért csinálná ezt bárki is, hiszen tényleg, még a magamfajta zárkózott, cinikus, avantgarde figura is talált számára érdekes programot, és beszélgetett érdekes, új dolgokra fogékony és nyitott emberekkel. Ezen kívül, ha tanulni és érdeklődni szeretnénk hangszerekkel, játéktechnikával, vagy úgy egyáltalán bármivel kapcsolatban, a tábor- és kurzusvezetők úgy vettem észre, bárkinek bármikor készségesen állnak szolgálatára. Kifejezetten pozitívnak tartom ezen kívül, hogy a kurzusok, próbák, és egyéb programok gyakorlatilag egész napra lekötik az embert. Gyakorlatilag felkeltünk reggel nyolckor, és ha becsülettel megnéztünk minden számunkra hasznosítható órát, részt vettünk a zenekari gyakorlaton, elmentünk próbálni, aztán belenéztünk az esti koncertekbe, akkor egyszer csak azt vettük észre, hogy hirtelen este 11 felé járt az idő, és valamikor azért még le is kellett volna részegednünk. Egyszóval a program informatív, jól összeállított, élvezhető. Egyetlen dolog ami talán kissé zavart, hogy a számomra egy kicsikét egyhangú. Indulásomkor több rockzenére és kevesebb jazzre számítottam, az arány azonban fordított, és ezen esetleg lehetne változtatni a jövőben. Bár ha az ifjú zenészpalántákat leköti a nyugodalmas, liftes témák hallgatása, hát ki vagyok én, hogy ítélkezzem ezzel kapcsolatban. Hatalmas plusz volt még számomra az ehető, sőt, kifejezetten finom étel. Napi háromszori étkezés során kétszer (ebéd és vacsora)kaptunk meleg ételt, és egyetlen egyszer sem történt olyan, hogy esetleg egy kevés köreten kívül bármit hagytam volna a tányéromon, pedig aki ismer, az tudja, hogy én étel terén elképesztően válogatós figura tudok lenni.

Negatívumokat nem igazán tudnék, és nem is szeretnék most kiemelni, hiszen a szervezéssel, az ellátással, és a programokkal nem volt különösebb probléma. Maga a tábor is teljesen fasza, szép helyen van, egy korrekt városban, habár abban az esetben, ha az ember egyedül érkezik, a hatágyas szobák miatt megeshet, hogy adódnak némi asszimilációs problémák. Ettől függetlenül ha lenne gyermekem, aki valami elképzelhetetlen oknál fogva úgy döntene, hogy ő punk helyett mégis inkább rock- vagy jazz-zenész szeretne lenni, egészen biztosan fognám, és elküldeném egy hétre Szolnokra, hogy ismerkedjen, tanuljon, barátkozzon, és tapasztaljon. Mindezt persze kizárólag azzal a feltétellel, hogy éjszaka korai lefekvés helyett legalább egyszer kimegy a Tisza partra berúgni, és az éteri jazz akkordok gyakorolgatása közben néha szünetet tartva azért feltesz egy Exploited, egy Tekintetes úr, meg egy CPg felvételt is.

dajkag


7. Bejegyzés – Záradék

Hat nap megülepedése. Ambivalensen keveredik bennem a szubjektív és az objektív nézőpont. Összességében jól éreztem magam. Komplex élményhalmaz áll mögöttem pedig csináltam már pár dolgot. Az elején kicsit megijedtem. Csúnya előítéletek dolgoztak bennem az öreg rockerekkel szemben, ami itt-ott azért visszaigazolást nyert. Csibészként például direkt más hangolásban vittem a gitáromat mint ami az elvárt alap lett volna, hogy megnézzem az arcukat, de gitár az én kezem közé nem került. Annak viszont nagyon örültem, hogy dobolhattam. Az elektromos szerkókkal nem barátkoztam össze, nekem még mindig túl műanyag, nincs benne semmi élő, hiányzott a fa és a fém furcsa leviatáni elegye.

Lukács Peta rendhagyó óráit szívesen látogattam, és továbbra is fenntartom, hogy az egyik legjobb előadó, akivel ilyen minőségben találkozhattam. A merevebb régi motorosok leragadtak a Zöld a bíbor és a fekete szintű dolgoknál, de azt hiszem ez már az ő problémájuk. Már csak azért is, mert a srácok javarésze még kisgyerek, és éppen a koruk miatt mindenféle hatásra nagyon fogékonyak. A Rocksztár Gyermekurakat leszámítva én hiszem és bízom abban, hogy egy szűk marginális réteg fog még érdekes dolgokat csinálni Szolnok környékén. A sok furcsa inger és az ambivalens városkép tökéletes környezet a formabontásra. Szóval van élet a Hevesi Tamáson meg a Deep Purple-ön túl, és ezért is tölt el elégedettséggel, hogy a Mocskos Hudini is megmutathatta magát. Mi már ugyan idősebbek vagyunk, és van kialakult ízlésvilágunk, de pedagógia jelleggel reprezentáltuk, hogy bizony így is lehet, és az emberek, no meg a gyerekek egy része is élvezte. Nyomot hagytunk, és mintát adtunk. A tábor bazi interaktív, gyakorlatilag nincs üres járat, csak ha gyártunk magunknak. A holtidő nem létezik, és bármikor, bármit ki lehet próbálni, még akkor is, ha viszel magaddal hangszert. Túl a jazz profizmusán, liftességén, és a rock közhelyein, nyitottak a kísérletezésre és semmi kivetnivalót nem látnak például egy kétfős punk zenekarban. Enyhe Atyaúristen érzésem a hét végére elmúlt a mentorokkal kapcsolatban is. Nagyon is közvetlen figurák. A lakóövezet nomádsága még feszültebbé teszi a napokat, ami a magamfajtának stimuláns.

Sztyopa úr állítása szerint ő azért jön minden évben mert olcsóbb mint egy fesztivál mégis ugyanolyan hangulata van, és még zenélhet is. Abszolút egyetértek, ráadásul még törődnek is az ember fiával, amiért külön puszi jár. Hát melyik fesztiválon kapsz egy full dobszerkót meg Marshall erősítőt? A szocreál attitűd nem a tábor sajátossága, hanem a földé amin áll. Ez pár száz kilométerrel sincs másképp. Olyan, mintha egy Szomjas György filmben volnék, csak ez élőbb, és kedvesebb. Gitár- és erősítőfanatikusok valamint a profizmus hajszolói imádni fogják kortól függetlenül. A zene iránt érdeklődő gyerekeknek pedig tökéletes nyári elfoglaltság. Ezerszer jobb és hasznosabb, mintha a lakótelepeken rohangálnának cél nélkül, mert a legelemibb dologgal van összezárva egy hétig, a hanggal.

Timúr

Oszd meg

Szólj hozzá