• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
NovaRock 2013 – fesztiválbeszámoló

NovaRock 2013 – fesztiválbeszámoló

NovaRock 2013 – fesztiválbeszámoló

– Hol a rocker? – Ottarocker! – Ezzel a kiáltással találták meg egymást a magyarok az idei NovaRock fesztiválon, ami alig pár kilométerre van a határtól, így idén is voltunk szép számmal. Az Ottarocker egyébként a fesztivál saját limitált szériás söre, amit utolsó napra el is pusztítottunk, hála a nagy melegnek és a véget nem érő partihangulatnak. Na de lássuk, mi történt az első nap.

Ottarocker – A kép ismeretlen forrásból származik.

1. nap

Mi már 13-án, csütörtökön, a nulladik napon érkeztünk, mert nem akartunk abba a hibába esni, mint tavaly. Akkor hajnal 5-kor indultam Szolnokról, mégis lekéstük a fél kettőkor kezdő DevilDriver-t, és az August Burns Red felét. Szóval csütörtökön viszonylag hamar útra keltünk, 6-7 óra fele pedig már javában a sátrat állítottuk. Este a partizone területén buliztunk, ment a rockdiszkó reggelig. Másnap pedig végre indult a fesztivál. Szerencsére a napsütés mellé hatalmas szelet is kaptunk, így valahogy kibírtuk a meleget; a sátrunk egyik tartórúdja viszont megadta magát. Már fél 9-kor ébren voltunk, így az első fellépőig a pipasátorban ütöttük el az időt, ahol vízipipát lehetett bérelni, és le lehetett ülni rendesen. „Rendesen” alatt azt értem, hogy a fesztivál elég limitált számú ülőhellyel szolgált, a sörpadok mindig foglaltak voltak, szóval vagy a földre ültél, vagy sehova. Itt végre kipihentük magunkat, aztán indultunk is az első koncertre, ami érdekelt, a P.O.D.-re. Elég felületesen ismerem őket, így nem okozott nagy meglepetést, hogy kb. 1 vagy 2 szám volt összesen, amit felismertem. Ennek ellenére hatalmas volt a hangulat és nagyon éltem a bulit. Ezután átmentünk a kék színpadra (2 nagyszínpad van, a Blue Stage és a Red Stage, a kettő között pedig egy amatőr színpad, a Red Bull Stage) Five Finger Death Punch-ra. Elhangzottak a legnagyobb slágereik, például a The Bleeding, a Hard to See és a Bad Company, nagyon élte a közönség. Az énekes kb. semmit nem rontott, tökéletes volt a produkció úgy, ahogy volt. 19:05-kor kezdődött az A Day to Remember, amit a legjobban vártam aznap. Elég nagy csalódás volt, azt kell, hogy mondjam. Jeremy, az énekes inkább csak szenvedett a színpadon, legalábbis éneknek nem nevezhető hangokat préselt ki magából egész idő alatt. A koncertfelvételeik alapján ez várható volt, de azért reménykedtem. A zene sem volt teljesen százas, talán rossz helyen álltam, de egy katyvasz volt az egész koncert. Sajnos. Ezután ott maradtunk Within Temptation-ön. Nem volt rossz, az énekesnő kicsit hamiskás volt párszor, de kibírható. Fél 12-kor pedig a fő attrakció, a Rammstein kezdett. Itt aztán volt állatkodás. Pirotechnika, Till hentesruhában, a szintis megrontása, közönségbe „vizelés”… nem is sorolom tovább, ismeritek a jelenséget. Ez a koncert tökéletes lezárása volt a napnak, ezután már csak aludni volt erőnk.

Within Temptation – A képet a heimfest.at készítette.

2. nap

Már 7-kor kidobott a sátor, annyira meleg volt. A szél sajnos elállt, így csak főttünk a napon, a legtöbben napszúrást is kaptunk, sapka ide vagy oda. Nem volt semmi árnyék, ahova menekülni tudtunk volna, ez egy másik hatalmas hibája a fesztiválnak az ülőhelyhiány mellett. Elindultunk fürödni, hátha jót tesz egy kis hideg víz, de annyian álltak a sorban, hogy a végéről nem lehetett látni az elejét. Így én beálltam a csap sorába, hogy legalább vizet szerezzek meg fogat mossak, ott sokkal rövidebb volt a sor. Egy órát vártam, ez alatt egyszer úgy elszédültem a napon, hogy le kellett ülnöm. Embertelen. Oké, vissza a sátorhoz, aztán elindultunk valami szórakozási lehetőséget keresni. Megtaláltuk az előző nap megismert magyar haverjainkat, leültünk hozzájuk, és egy talált napernyő alatt „hűsöltünk”, persze váltogatva egymást, mert nem fértünk alá. Kellett egy fél nap, mire rendbe jöttem a reggeli élmények után, majd 5-kor elindultunk Dragonforce-ra. Hihetetlen, hogy mit művelnek ezek az emberek, nem gondoltam volna, hogy élőben is pontosan el tudják játszani a gitártémákat, de tévedtem. Rajtuk viszonylag kevesen voltak, szerintem kevesen értik ezt a zenét. Utánuk egyből kezdett a Parkway Drive, ott előre is mentünk az első sorba. Talán a Boneyards-ra meg a Carrion-ra volt a legnagyobb a tombolás, de a Sleepwalker-re is zúzott a közönség rendesen. Az Atlas albumról is toltak egy csomó számot, de azért egyensúlyban volt a régiekkel. Winston most is, mint mindig, mosolygott és végig jókedvű volt, rengetegszer megköszönte, hogy ott vagyunk és ő is ott lehet. Teljesen pozitív élményekkel távoztunk, a következő koncert, amire mentünk, pedig a HIM volt. Nem igazán hallgatom őket itthon, így csak néztem hátul a koncertet, de teljesen elragadott a hangulat, és ott helyben el is döntöttem, hogy amint hazajövök, leszedem az összes albumot és hallgatni fogom. Itthon persze már megint más, ott és akkor hatalmas volt, szerintem nekem megmaradnak koncertbandának. Utánuk egyből a főzenekar következett, a KISS. Rajtuk még a Rammstein-nél is többen voltak. Ők nyomták a legnagyobb show-t az egész fesztiválon. A zenéjüket nem szeretem, kifejezetten unalmasnak tartom, a zenéjük és a kinézetük közti kapcsolat pedig inkább megmosolyogtat. Persze nem is az én generációmnak szól ez a zene. Ismerek tőlük egy albumot, de ennek ellenére csak egy számot ismertem fel, a Rock ’n’ Roll All Nite-ot, ami persze mindenki nagy kedvence. Gene Simmons-nak végig lógott a nyelve, és nyáladzott is rendesen. A koncert vége felé már vér ömlött a szájából, persze mint show-elem. Később egy kötéllel felemelték majdnem a színpad tetejéig, a világításnál voltak rudak, amiken megállt, és onnan nyomott végig egy számot. Ezután az énekes egy kötélen átcsúszott a hangosítótoronyra, a közönség feje felett. Egyébként az egész koncert alatt sütött róluk, hogy el vannak szállva maguktól, nekem ez elég zavaró volt. Persze érthető, mert hatalmas sztárok, de ekkora egoizmust egyedül az ő koncertjükön tapasztaltam a 3 nap alatt. Utánuk még iszogattunk egy kicsit, aztán kidőltünk a fáradtságtól. Ez volt életem első fesztiválja, amin ennyire lightosan szórakoztam (pedig rengetegen voltam már), mivel a 40 fok, a leégés, a napszúrás, a vízhiány és ülőhelyhiány miatt annyira fáradt voltam minden nap, hogy esténként már 1-2 között lefeküdtem aludni. Komolyan mondom, hogy a legtöbb magyar fesztivál luxusnak számít ehhez képest, legalábbis komfortügyileg. Az osztrákok többsége lakóautóval jött, meg rendesen fel voltak szerelkezve sörsátrakkal, sörpadokkal, asztalokkal. Igazuk is van, de hát ezt nem mindenki teheti meg ugye. A fellépők persze kárpótoltak.

Parkway Drive – A képet a stefan-tschapeller.at készítette.

HIM – A képet a heimfest.at készítette.

KISS – A képet a heimfest.at készítette.

3. nap

Megint jó korán sikerült felkelni, 2-kor pedig már Caliban-en zúztunk. Itt néha akkora por volt, hogy nem láttuk a zenekart. Én egy jó 10 percig azt hittem, hogy a tiszta ének felvételről megy, mert nem láttam a gitárost. Elég keveset játszottak, de hatalmas zúzás volt rajtuk. Ment a body surf sportszerűen, circle pit, wall of death, moshpit, pogo, minden, ami szem-szájnak ingere. Játszottak egy Rammstein covert is, a Sonne-t, ezt kitörő örömmel fogadta mindenki, és velük énekelték. Caliban után a Dir en Grey következett, amit meg akartam nézni, de végül csak egy számot sikerült, nem tudom már, hova mentünk. Asking Alexandria-ra értünk vissza, ami kellemes csalódás volt. Azt hittem, hogy sokkal gyengébbek lesznek, de végülis a zene is és az ének is a helyén volt. A Welcome-mal kezdtek, mi mással. Ezután a legnagyobb slágereiket nyomták, Closure, Breathless, To The Stage, stb. Utánuk maradtunk Papa Roach-on, de pár szám után átmentünk Paramore-ra, ami a kék színpadon volt. Megjegyezném, hogy a 2 nagyszínpad között olyan 20 perc sétával számolni kell, így nem nagyon érdemes járkálni. Sokszor volt úgy, hogy 2 zenekar ment egyszerre, ami érdekelt volna, de muszáj választani. Paramore-ra kb. a 2. számra értünk oda. Abszolút nem jön be a zenéjük, de kíváncsi voltam, mit adnak élőben. Végülis annyiból pozitív csalódás volt, hogy az énekesnő nem volt olyan hamis, mint a felvételeken, amiket eddig láttam tőlük, meg végig ugrabugrálta az egész koncertet. Nem tudom, honnan van ennyi energiája, én abba belefáradtam, hogy csak néztem, mit művel. Szóval egy jó koncertet toltak, de ettől még nem sikerült megszeretnem a zenéjüket. Azt hiszem, 4 vagy 5 dalon tudtunk csak ott maradni, mert rohanni kellett vissza a piros színpadra Bullet for my Valentine-ra, ami nekem a kihagyhatatlan kategóriába esik. Játszottak az új albumról is pár számot, volt a Riot, a Breaking Point, de a Temper Temper-re mozgott a legjobban a nép. A régiek közül nyomták a 4 Words (To Choke Upon)-t, a The Poison-t, a Waking The Demon-t, a Scream, Aim, Fire-t meg még párat. Aztán egyszer csak a közönség elkezdte üvölteni, hogy „Tears Don’t Fall, Tears Don’t Fall”. Erre az énekes: „Az most nem lesz, nem tudjuk eljátszani.” Még kicsit húzták a közönség agyát, aztán persze belekezdtek a dalba, hiszen enélkül nem is koncert egy Bullet’ koncert. Utánuk a Korn jött, Jonathan Davis hozta az elmaradhatatlan mikrofonállványát is. Egyből a Blind-dal kezdtek, majd jött sorban a Twist, a Chi, a Falling Away From Me, a Dead Bodies Everywhere, a Narcissistic Cannibal, a Coming Undone, a Did My Time, stb. Tehát mondhatjuk, hogy csak a legnagyobb slágereket játszották. Végül a Freak on a Leash-sel zártak. Ezzel a bulival azt hiszem megváltozott az a vélekedés, hogy a Korn béna koncerteket ad. Magyarországon a 2005-ös „legendásan szar” szigetes bulijuk óta beskatulyázták őket ebbe a kategóriába, úgyhogy örültem, hogy ez a koncert jól sikerült. Utánuk a Volbeat zárta az estét, rajtuk nem tudtam túl sokat maradni, mert a többiek át akartak menni Kings of Leon-ra. Oda sem jutottunk el végül, belebotlottunk egy csomó magyarba, meg találkoztunk a Defrage nevű észt zenekar tagjaival, akik a Red Bull Stage-en léptek fel. Úgyhogy ez az este mára annyi volt, buliztunk, visszamentünk a sátorhoz, ott elpusztítottuk a maradék Ottarockereket és eltettük magunkat holnapra.

Bullet for my Valentine – A kép ismeretlen forrásból származik.

Paramore – A képet a volume.at készítette.

Korn – A képet a volume.at készítette.

Másnap összeraktuk a sátrakat nagy nehezen, és 9-kor elindultunk a fesztiválterületről, hogy fogjunk egy taxit Hegyeshalomig. Kiderült, hogy rossz irányba indultunk el, így egy órát gyalogoltunk a legközelebbi benzinkútig a tűző napon a porban, a rengeteg cuccal. Oda sikerült hívni egy magyar taxist, aki jófej volt, és 2 körben átvitt minket a határon (9-en voltunk). A vasúton néztünk egy vonatot, majd kb. 6-7 átszállást követően értem haza. Az árvíz miatt rengetegszer kellett átszállnunk, egyébként 2 átszállás lenne az út nekem Szolnokig. De persze várható volt, hogy nem lesz sima az út, mindig ilyenkor történik valami. A lényeg az, hogy a rengeteg kényelmetlenség ellenére abszolút megérte a túra. Jövőre pedig sokkal felkészültebben megyünk.

A csapat – A képet a volume.at készítette.

-Evi-

Oszd meg

Szólj hozzá