• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Kritika: Toxic Terror – First Second of Suicide (1992)

Kritika: Toxic Terror – First Second of Suicide (1992)

A Toxic Terror tiszavirág életű, kisújszállási thrash metal zenekar, akik a kilencvenes évek elején, a műfaj hazai hőskorában voltak aktívak. Ekkor jelentettek meg egy demókazettát, miután nem sokkal később el is párologtak a köztudatból. Időről időre újra összeállnak, hogy egy-egy koncerttel megörvendeztessék a radioaktív fémzenére éhes közönséget.
Most előtúrtuk a múlt betonszarkofágjaiból First Second of Suicide címre keresztelt anyagukat, és megfüleltük, ugyanolyan veszélyes-e a sugárzás így 27 év távlatából is, mint anno ’92-ben volt. Nos, csalódtunk is némileg, meg nem is, hiszen ahogyan már Csernobilt sem életveszélyes meglátogatni, úgy ez a hat számos kazetta is némileg élét vesztette és eljárt dalai felett az idő.

A First Second of Suicide nagyjából azt a hangzást hozza, amit az ember egy ’92-es thrash metal demóanyagtól elvárhat. Nyers, zajos, és sokkal inkább a kétezres évek elején menő, házi felvételek hangulatát idézi, mintsem egy rendes, korrekt stúdiómunka eredményét, annak ellenére is, hogy a borítón található információk alapján nem egy garázsban, hanem a Schmidt Studioban készült. (Persze ki tudja, lehet ez egy külvárosi garázs hangzatos elnevezése is…)

Ezzel persze nincs is semmi probléma. A mocskos hangzás alapvetően a műfaj velejárója, és hát arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ez a cucc több, mint 25 évvel ezelőtt készült, más korban, más körülmények között. Mai füllel azonban, hiába is vagyok alapvetően toleráns fickó, sajnos a legnagyobb jóindulattal sem mondanám élvezhetőnek.

A dobok leginkább egy szettnyi fazék csörgő-zörgő hangzását idézik, a széttorzított gitár pedig olyan cincogósan reszel, mintha Pistike szobájában lenne rákötve a 15 wattos Behringer erősítőre. A basszus, na az meg egyáltalán nem tudom, hova lett, biztos kissé elkalandozott és elveszett az éterben, merthogy egy rendes hang nem sok, annyit nem hallani belőle az anyagon. Minden negatívum ellenére persze dicséretes, hogy nem egy diktafonnal rögzített garázsanyagot kapunk, ám személy szerint reménykedem abban, hogy a srácok ’92-ben nem fizettek ezért a lemezért tízezreket a kazettán feltüntetett Kiss Csaba nevezetű hangmérnöknek.

Az lemez egyébként, ha eltekintünk a hangzástól, pontosan azt a szintet hozza, amit egy ’92-es, magyar kisvárosi thrash anyagtól az ember elvárhat. Nincsenek világmegváltó megoldások, a kazetta felépítését és témáit tekintve is igazi szabvány, sablon thrash. Nagyon ritkán tér el a reszelős kvintektől, és a nukleáris holokauszt, a háború, meg a pusztulás témaköreit feszegető szövegektől, de meg merem kockáztatni, hogy a zsáner rajongói számára pontosan ez az, ami miatt érdekes lehet.

Mindez nem azt jelenti tehát, hogy a Toxic Terror egy rossz zenekar lett volna. A srácok a maguk idejében egyértelműen jól illeszkedtek egy menő underground stílusirányzatba, és egészen jól művelték hazai szinten azt, amit külföldön a Municipal Waste, vagy a Toxic Holocaust képviselnek, mind a mai napig. Nem véletlen, hogy a banda a magyar thrash-fanok körében némileg kultikus formációnak számít, ha máshol nem is, de a megyei régióban mindenképpen.

Ezt mi sem igazolja jobban, mint hogy sok év hallgatás után a Toxic Terror pár éve újra feltűnt a színen. 2010-ben a srácok összeálltak egy jubileumi, 20 éves koncert erejéig, majd 2015-ben, a megalakulásuk 25. évfordulóján megjelentették a The Dying Forest című daluk újrarögzített verzióját.

Mivel a zenekar jövőre lenne 30 éves, így 2020-ban sem fognak tétlenkedni, és már idén meghirdettek egy eseményt a harmadik X-et betöltő banda tiszteletére, melyet a Facebookon is megtalálhattok.

Toxic Terror Facebook

Oszd meg

Szólj hozzá