Mi az? Sárga, fekete és rengeteg zöld? Újra Tigris, igen. A szolnoki zenekar ugyan 2008 tájékán lehúzta a rolót, de 2011-ben mégis úgy döntöttek, folytatják, és fel is vettek összesen három dalt, és az elkészült lemezt előrelátóan 2012-re keresztelték. Ez a megjelenés nem egyértelműen egy nagylemez előhírnöke, a Tigris spontán működik, nem a jövőnek él… Ezt úgy is fel lehetne fogni, hogy fogalmuk sincs, mit akarnak, de annyi biztos, hogy nem erőlködnek, így nem is lesz erőltetett, amit csinálnak.
A szövegek a zenei szubkultúrához híven most is a marihuána tiszteletéről, szólnak, bár a címadó dal hazai kontextusba helyezi a témát: …csak egy ellenség vagyok.. Tisztelem az olyan harcosokat, akik tudván, semmi esélyük, mégis síkra szállnak az igazukért. Más szóval igazi harcosok.
Feltűnően jól keveri a zenekar a lendületes rock témákat reggae motívumokkal, meg szinte mindennel, ami csak létezik a jamaicai popkultúrában. Ez nem újdonság, pont ettől volt mindig érdekes a Tigris. Az első két dal talán a szokottnál is pörgősebb, míg a Divatos című felvétel visszafogottabb, klasszikus reggae lüktetést hordoz. A végén viszont csak nem bír magával a dzsungel fenegyereke: sodró ska téma zárja a lemezt. Igazi koncertre termett dalok. Telt és pörgős a zene, előttem van, ahogy Copy Con akit újra tagként üdvözölhet a zenekar körbeugrálja a színpadot. Elképesztő energia van a srácban és ez a zenekar precizitásával és dinamikájával együtt magával ragadó összképet ad.
A Tigris nem sok koncerttel kényezteti közönségét, jó lenne tudni, számíthatunk-e rájuk a jövőben, de erre a kérdésre valószínűleg ők sem tudják a választ. Ez egy baráti kör, nem szervezik túl a jövőt, ráadásul mindenkinek megvan a saját külön zenekara. Próbálni sem sokat tudnak az idő közben kialakult földrajzi különbségek miatt. Ezért örüljünk annak, aminek lehet, és ha feltűnnek valahol, senki ne hagyja ki, mert nem tudni lesz-e következő alkalom.
Kovács Balázs