A Terminátor 1 relatíve friss, mezőtúri d-beat formáció, olyan tagokkal, akiket a hazai hc-punk színtérben jártas arcoknak egészen biztosan nem kell bemutatni (többek közt ex-Coup de Grace, ex-RLO, Rákosi, stb.). Első demójuk tavaly novemberben jelent meg, hét számot tartalmazó EP-jük pedig idén februárban.
A zenekar neve tökéletesen tükrözi azt az atmoszférát, melyet a nyers, monoton, és zajos d-beat ütemekre írott szövegek próbálnak átadni a hallgatónak. A sivár, lángba borult, pusztuló világ hangulatát, ami nem is annyira távoli, disztópikus jövőkép, sokkal inkább a fejünk felett pallosként lebegő, bármikor lecsapni készülő veszedelem. Az emberiség és a gépek végzetes, totális apokalipszist hozó győzelme a természet felett.
A magyar hardcore egyik legütősebb bandájával, a Rákosival rokonítható projekt talán “nagy testvérénél” is nyersebb, egyszerűbb hangzást produkál. A három akkordos Intro úgy robban az arcunkba, mintha épp rossz kocsmaajtón nyitottunk volna be és egy szikkadt, csontos ököl kérdés nélkül törné szilánkosra az orrunkat. Az alig egy perces instrumentális nyitányt némi artikulálatlan üvöltés teszi igazán velőtrázóan suttyóvá, megágyazva ezzel a terepet a következő hat, már valamivel hosszabb, átlagosan másfél perc feletti játékidejű dalnak, melyek méltán idézik az olyan klasszikusok örökségét, mint a Discharge, a Discard, vagy egyéb, Dis– előtaggal megáldott, apokaliptikusan nyers hardcore-punk brigádok.
A Rákosi-féle darálós hardcore-punkhoz szokott fülemnek minden pozitívuma ellenére azonban ez az anyag kissé monoton, repetitív és egybemosódó. A próbatermi hangzásból ítélve ez a műsor jóval nyersebb és ütősebb lehet élőben, így felvételen azonban az olyan számok, mint a 2 és fél perces Evakuálás -nem szeretnék kertelni- kifejezetten unalmasnak és laposak tűnnek, és több esetben számomra ezeket a tételeket a Gepárd és Csoki tüdejéből felváltva feltörő ordítás sem annyira tudja megmenteni. Alapvetően a nyers, beleszarós, elhangolt riffekre, háromakkordos témákra épülő d-beat nem jelent újdonságot a magyar színtéren, de a Terminátor 1-et a névválasztás és a szövegek nyilvánvalóan ebből fakadó koncepciója némileg képes az átlag fölé emelni. Azonban ez az anyag számomra félidőtől monotonná és lapossá válik, és valahogy nem tudja azt a szintet hozni, mint az ungarische d-beat egyik legerősebb projektje, a Diskobra, vagy épp a Rákosi, esetleg az egykori Puszta brutális, zajos ösztönhardcore-ja.
Egyáltalán nem rossz, nyers, brutális, őszinte, azonban kissé lapos, és üthetne ez sokkal nagyobbat is, mint amekkorát most így, felvételen üt.
