Nagyon a szívemhez nőtt az RC, úgyhogy újabban az a kultúrmissziós tudatom van, hogy nekem írnom kell a lemezeikről. A második lemez átmenet a Liliöpig Fíling és az …így jár minden málnatolvaj között. Mielőtt bármit elkezdenék itt esszenciálisan okoskodni, hadd fejezzem ki hálám a zenekar felé, hogy ennyire sok szájharmonikát használtak a dalokban. Szóval a Nem történt semmit hallgatva újra felfedeztem magamban azt a metafizikai tényt, hogy igazából csak az képes igazán szellemes és humoros lenni, aki a világot melybe belevettetett bizonyos mélységeiben képes látni. Rímeket írni bazi könnyű, hiszen rímképleteket mindenki ismer, meg szavakat, de azt értelemmel feltölteni, úgy, hogy közben kifordítod az ismert formulákat, na az a művészet. A Nem történt semmi egy melankolikus dal. Szándékosan nem a szomorút írom, mivel csak egy igazi metafizikus bohóc képes saját magát ilyen eleven iróniával elemezni és tálalni. Megteszi helyettünk azt, amit a hallgatónak nem kell. Ez a felismerés pedig az egész anyagot áthatja. Az Ecceri lyány a médiaiparba bekerült parasztpicsák (megjegyzés: remélem, mindenki érti mire gondolok) jelenségét tárgyalja, ami ugyan nem újdonság, de zenés esettanulmányt még nem készítettek egy adott médiatípust illetően. A két versszak között őrjöngő disszonáns átvezetés az én ínyenc füleimnek pedig maga a zenemennyország. A Mindegyik Ő volt az eddigiekhez képest egy nyersebb punkosabb nóta, de nem mai ratyi értelemben. Kiemelkedik az abszurd sanzonok világából, és a képzeletbeli doktori címet viselő tarajos barátunk egy wartburg antennával vág agyon. Kiemelném még a J.D. Salingerről megemlékező Zabhegyező címűt nótát, ami hát magáért beszél. Aki nem tudja miről van szó, nézzen utána, mert megéri! A lemezt összefoglalva pedig: ismét egy páratlan darabról beszélünk, az életmű hibátlan. Most pedig megnézem a postaládám, mert állítólag a barátnőm leváltotta Lars Ulrichot a doboknál.
Timúr
[…] Kritika: Robinzon Cirkusz – Az a gyanúm, hogy a feleségem belépett a Metalikába! (2011): lemezkritika […]