• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Kritika: Road to Hope – Past (2017)

Kritika: Road to Hope – Past (2017)

A 2017-ben alakult Road to Hope-al pár héttel ezelőtt találkoztam. Sajnos nem tudom, hogy aktívak-e még, mert az utolsó bejegyzésüket 2017-ben tették közzé. Ettől függetlenül egy 3 számos EP-vel kitörölhetetlenül rendelkeznek.

A Past névre keresztelt anyag 2017 augusztusában került fel az éterbe és annak ellenére, hogy nem igazán hallgatok ilyen zenét a szemöldököm azért felhúztam. Bevallom őszintén, egy középszerű rockzenekarra számítottam, akik tolják a Közeli helyekent, meg a 8 óra munkát, ehhez képest egy erősen angol-szász hatás alatt álló, fülnek kellemes lírai csokrot vehettem a fülembe. A három egységes hangulatú dalból búval leöntött múltba révedés árad, valahol félúton a nosztalgia, az elmúlás és a hamvasi értelemben vett melankólia között. És hogy mire gondolok ezen jelzők halmozásakor azt magyarázza meg maga a Mester:

A melankólia melankólia. Semmivel össze nem téveszthető és nincs tovább, mint titkos és kimondhatatlan név. A melankólia a bolond misztériuma. Aki nem szomorú, nem igazi bolond. Nem tud elég édes lenni és elég könnyű. Nem tud olyan lenni, mint Assisi Ferenc, vagy a kínai bolond és Pantagruel és Till Ulenspiegel. Milyen nagyszerű ez, hogy mind a kettő úgy együtt van a paradoxia varázslatában, egyszerre hahota és mély-mély szomorúság.
Aki nem ismeri a melankóliát, nem lehet gondtalan, nem ugrálhat és nem gyárthat szójátékot és a hülye királyokkal nem gorombáskodhat. A melankólia teszi őt porhanyóvá. Ez teszi őt félelemnélkülivé. Ez teszi nullává. Mert csak akkor vagyok hatalom, ha nem vagyok semmi. A melankólia teszi vidámmá és gyermekké és lelki szegénnyé.
A világ legnagyobb csodája a derű. Ennél csak az a nagyobb csoda, hogy a derű a melankóliából él. Ez a létezés legelragadóbb paradoxona. Ez Arlequin legmagasabb tudása.

Szóval ha ezt az érzést keresed, kattints!

Road to Hope facebook

Oszd meg

Szólj hozzá