A jászladányi illetőségű Rémkölykök zenéjével először nagyjából két évvel ezelőtt találkoztam. Egy barátom röhögve küldte át egy ominózus anyagukat a chaten, és mindössze annyit fűzött hozzá a csatolt linkhez: „ezt hallgasd meg, ez tipikusan olyan cucc, ami annyira szar, hogy már jó!” Nos, a szóban forgó dal nem más volt, mint a csapat rendkívül szofisztikált, Fing Himnusz címre keresztelt nótája, amihez fogható olcsó altesti humort talán általános iskolás korom óta nem hallottam, mikor is két tanóra között walkmanről, másolt kazettán üvöltettük a Rózsaszín Pittbull „Valaki beszorult egy zetorba” című örökzöldjét.
Egyszóval a Rémkölykök igazi nosztalgikus, kiskamasz-kori élményeket hozott elő belőlem első hallgatásra, azt leszámítva persze, hogy a Pittbull vagy a ’Sectura még leggyengébb pillanataiban sem súrolta azt a már általános iskolában is meglehetősen kínosnak mondható szintet, amit a Rémkölykök ezen a két részes, több, mint hetven perces best of kiadványon képes 31 dalon keresztül produkálni. Na meg legalább ők elmentek egy stúdióba ahol alapvetően normális körülmények között, rendes hangszereken rögzítették a számaikat. Nos, a Rémkölykök esetében ezen feltételek egyike sem valósult meg, ugyanis dalaik többsége úgy szól, mint egy kínai piacos, sárga kazettás Nintendo-utánzat videójáték betétdala, és konkrétan egyetlen valódi hangszer sem szólal meg bennük, bármennyire furcsának is tűnhet ez elsőre (és most nem viccelek, ha valaki nem hiszi, járjon bátran utána!). A srácok ugyanis úgy gondolták, hogy ahelyett, hogy a nehezen összekuporgatott zsebpénzüket holmi stúdióra vagy bármiféle felvevőeszközre költenék, kihasználják a modern technológia által kínált csodálatos lehetőségeket, és dalaikat egyszerűen megkomponálják a Guitar Pro 5 szoftverben, majd a kész midi hangfájlokra az énekes szépen feldalolja a javarészt szexről, könnyűvérű nőkről, pornóról, maszturbációról, vagy épp fingásról szóló, irodalmi igényességgel kimunkált dalszövegeket. Nem, tényleg nem viccelek, itt több, mint egy órányi midi hanganyagról van szó, melyekre egy szexuálisan teljes mértékben frusztrált kamaszfiú szívét-lelkét beleadva énekelte fel csak felnőtt újságokból ismert női testrészekhez, tudatmódosító szerekhez, valamint a társadalmi normák áthágásához fűződő, hormontúltengéses vágyálmait. Az egészet már talán csak azzal lehetne még ennél is csodálatosabbá tenni, ha a srácok a digitális mű-hangszerek mellett az énekes hangját is hagyták volna a francba és felolvastatták volna a dalszövegeket a Microsoft SAM felolvasó-szoftverrel. Egészen elképesztő.
A számok nagy része sablonos, három akkordra épülő punk rock szerzemény, és akad persze két feldolgozás is, ami valamivel kreatívabbra, humorosabbra sikeredett a saját nóták többségénél. A srácok a válogatás első részén a számomra egy időben érthetetlenül népszerű Méhek Barbie-dalát dolgozták át, míg a második anyagon a South Park című vulgáris rajzfilm-sorozat egyik szereplőjének, Butters-nek a sorozat egyik epizódjában elhangzott, saját betétdalát. Ez a kis hommage bármennyire is pontatlanra és ügyetlenre is sikerült, már magáért a próbálkozásért jár egy fél piros pont az egyébként arcpirítóan gyenge és gusztustalan szövegekért kapott szaktanári intők mellé a képzeletbeli ellenőrzőkönyvbe. A saját dalokról sok mindent nem tudok mondani, a szövegek vagy a korábban már említett kuki-nuni-puki szentháromság témakörével foglalkoznak, vagy teljesen sablonos, punk(os) közhelyeket feszegetnek. Az egyik legszórakoztatóbb tétel talán a bevezetőben is említett Fing Himnusz, melynek olyan sorain, mint például az „úgy recsegett a picsám, mint a tűz, viharként árad ki belőle a bűz” azért őszintén bevallom, egy kicsit talán még én is elmosolyodtam.
Összességében azt kell, mondjam, minden fentebb leírt negatívum ellenére is határozottan van valami szerethető és bájos felhangja ennek az anyagnak. Néha már-már megsimogatnánk a pajkos kissrácok buksiját, mikor olyan marhaságokat énekelnek, minthogy hogyan hallucináltak a kocsmában elszívott marihuánás cigarettától, vagy épp hogyan közösültek egy este leforgása alatt a kollégium mosdójában több iskolatársuk mellett még a nimfomán takarítónővel is. Ráadásul az elcsépelt három akkordos gitártémák közt feltűnik néhány egészen dinamikus, dallamos, szerethető punk riff is, ami, ha normális körülmények közt, stúdióban kerülne rögzítésre, még talán meg merem kockáztatni, hogy nem is szólna annyira rosszul. Summázva azonban a két best of anyag tartalmát, azt kell, hogy mondjam, ez az egész talán jó lenne egy egyszeri poénnak, de 21 hanganyagon keresztül azért már mégis több, mint erős túlzás.
És igen, most sem viccelek. A Rémkölykök talán az egyik legaktívabb zenekar (volt), akikkel valaha találkoztam, öt éves pályafutásuk alatt ugyanis összesen 21 demót és teljes albumot sikerült összehozniuk, amik közül három afféle best of válogatásnak tekinthető (kettőt épp most veséztünk ki), de akad köztük akusztikus EP és a rasszizmusellenesség témája köré íródott koncept-kislemez is. Nagy részükben természetes közös, hogy a borzalmasnál is rosszabb házi körülmények közt készültek, és rengeteg szó esik a szövegekben a különböző testnedvekről és a női-, meg férfi nemi szervek találkozásának gyönyörűségéről. Ezen anyagok 90%-ban megtalálhatók a legnagyobb videómegosztó oldalon, a zenekar pedig amellett, hogy többször szerepelt a legendás Napiszar.hu-n, jelen van napjaink legismertebb közösségi portálján, a Facebookon is. Sajnos rengeteg tagcserét követően 2015-ben feloszlottak, azonban én valahol titkon bízom abban, hogy 10-15 év múlva jelentkeznek majd egy újabb nagylemezzel, amin összefoglalják valódi tapasztalataikat a szüzesség elvesztésével és az azt követő felnőtt élet árnyoldalával kapcsolatos, valódi tapasztalataikat. Addigra talán megjelenik majd a Guitar Pro szoftver hatvankettedik kiadása is, ami képes lesz visszaadni egy igazi, hamisítatlan stúdiólemez hangzását, anélkül, hogy százezreket adnánk ki a felvételre, vagy egyáltalán: hangszert fognánk a kezünkbe és játszanánk.
