• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Kritika: Nash – Nagykunsáv (2014)

Kritika: Nash – Nagykunsáv (2014)

Nash 2014-es szólóalbumára véletlenül akadtam rá, mikor a Wacuum Airs oldalát böngészve régebbi Bobakrome kiadványok után kutattam. Az előadóról korábban nem hallottam, és akárhogyan is próbáltam bármiféle információt felhajtani róla a neten, sajnos nem sok mindent találtam. Mindössze annyit, hogy egy kisújszállási formáról beszélünk, akinek első (és azóta utolsó) szólólemeze 2014-ben jelent meg, 2016 óta pedig a Slow Village nevű formációt erősíti.

A 2014-es lemez mindenféle sallangtól mentes, hip-hop anyag. Nincs intro, nincs outro, és nincsenek felesleges skitek sem, amiket az ember alapvetően is csak átpörgetne hallgatás közben. Van helyettük 7 ütős track, ami számomra leginkább a kétezres évek második felének underground előadóit idézi, főként az agresszív flow-nak köszönhetően. Olyan lemezek jutottak eszembe a Nagykunsáv hallgatása közben, mint a korai Killakikitt kadványok, a Sektah lemeze, vagy épp a kellemesen suttyó PKO LP a 201-es évek elejéről. Ez valószínűleg nem véletlen, hiszen Bobakrome kiadójának, a Wacuum Airs-nek nagy szerepe volt ezekben az időkben a magyar hip-hop felemelésében, és az akkori beatek és szövegek hatása sok előadón azóta is érezhető.

Nash lemezének gyengepontját némileg az alapok jelentik. A beatek változatosak ugyan, és sok sample-el operálnak (gitár, banjo, harang, de még a Kung-Fu Fighting című dal egy részlete is feltűnik a hangminták közt), azonban egy idő után kissé elnyújtottak, monotonnak tűnnek. Ebben a csúcstartó a lemez utolsó, Nem hallgatok el című trackje, ami a maga majd’ öt percével az egyik leghosszabb tétele, és gyakorlatilag a fele ennyi időben simán le lehetett volna rendezni.
Némi ritmusváltással, nagyobb odafigyeléssel összepakolt refrénekkel ez a monotonitás az alapok többségénél megtörhető lett volna, de néhány erős közreműködés is sokat dobna az anyagon. Sajnálom, hogy nem dobták be például Krome-ot egyfajta aduászkén, vagy gyakorlatilag bárkit a Wacuum-istállóból egy erős feat.-re.

Ez persze nem azt jelenti, hogy egy gyenge debüt-lemezről beszélnénk. Nash végig feszesen hozza a flowt, és a szövegei is rendben vannak. Nem esik túlzásba az önfényezéssel (az egészséges önbizalom azért persze megvan), nincs kamu gengszterkedés, és sokakkal ellentétben a gyenge ragrímeken is képes túllépni. A lemez egyik legjobb pillanata a népi furulya-samplerrel megtámogatott, lokálpatrióta Nagykunsáv, ami más rap-előadók hasonló tematikáihoz képest kevésbé csapongó, és jóval őszintébben hat. (“Az acsarkodást hagyjuk már, a tiszta cél a muzsika / a magyarkodást hagyjuk már, én nem megyek át gagyiba” -nyilván minden, zsánerben jártas olvasó érti, kire is gondolt itt a költő.)

Tény és való, hogy az album nem tökéletes. Főként az alapok terén mutatkoznak hiányosságok, azonban mivel ezek alapját hangszerek helyett innen-onnan (más dalokból és filmekből) összeszedett, újragondolt hangminták alkotják, ez alapvetően elnézhető. A flow rendben van, és a szövegek is többet hoznak, mint szinte bármi, amit a jelenlegi mainstream valaha is össze tudna kaparni. Underground vonalon azonban kevésbé erős a produkció, és minden erénye ellenére egy komoly, felső-kategóriás közepesnek mondanám.

A lemez IDE KATTINTVA ingyenesen letölthető a Wacuum Airs oldaláról, Nash Facebook profilját pedig EZEN A LINKEN tudjátok követni.

Oszd meg

Szólj hozzá