Ahogy egyre jobban beleásom magam a város és a környező települések zenei életébe, úgy egyre inkább felfedezni vélek egy furcsa tendenciát a szolnoki underground zenekarok körében. Észrevettem ugyanis egy ideje, hogy van egy-két zenei irányzat, bizonyos adott műfajok, melyeket, hogy úgy fogalmazzak, a szolnoki “földalatti” zenekarok egy nagyobb része valami furcsa oknál fogva jobban preferál a többi, létező zsánerrel szemben. Az egyik ilyen a brutálisabb, extrémebb metálzene (black, death, thrash, grind), a másik pedig nem más, mint a ska és a reggae, és ezek különféle, egyéb zenei stílusokkal kevert módozatai. Karibi hangulat, gondosan összeturmixolva akár rock, akár pop, akár elektronikus zenei elemekkel. Ott van például a Tigris, Copy Con, az N.C.W., na meg a jelenleg terítéken lévő Jaskasam. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy a két véglet között jóval több olyan zenekar is működik/működött Szolnokon és környékén, akik köszönő viszonyban sincsenek az említett zenei stílusokkal, mindössze azért szerettem volna megemlíteni ezt (az egyébként javarészt megalapozatlan) feltételezésemet, mert szeretnék rájönni arra, a jász néplélek (különösen a fiatalabb korosztály) miért is éppen ehhez a két, egymáshoz képest relatíve szélsőségesnek tekinthető zenei irányzathoz vonzódik leginkább. Ugyanis míg tudtommal például Egerben soha nem létezett reggae zenekar, addig Szolnokon ez a műfaj jóval népszerűbb. Alig ismerek pár reggae-bandát, és azok túlnyomó része Szolnokról vagy környékéről származik.

Úgy érzem, a reggae szeretetéért egyértelműen a forró, napsütötte, Tisza-menti nyári délutánok, valamint az esténként a rakparton elfogyasztott alkoholos italok és suttyomban megtekert jointok lehetnek a felelősek. Tény és való, hogy a nyári szolnoki éjszakában van valami, ami arra készteti az embert, hogy egy jó sörrel elnyújtózzon a folyó partján, rágyújtson egy cigarettára és hallgassa az “Öreg Raszta” tanításait. Szentül hiszek abban, hogy Szolnok, még ha nem is annyira autentikus, de bizonyos formában Magyarország egyetlen igazi Kingstonja. Itt úgy zsigerből jön a reggae, legalábbis ahogyan én eddig ezt észrevettem egész minőségi formációk kerültek ki a város kezei közül ebben a zenei irányzatban az elmúlt évtizedben.

A Jaskasam esetében nem vegytiszta reggea-t játszó formációról van szó, azonban egy olyan bandáról, ami nem is viszi túlzásba a különösebb műfaji keveredést. Zenéjük második alappillére a reggae-hez legközelebb álló testvérzsáner, a ska, melyhez ritmikailag és hangszerelést tekintve is leginkább igazodnak. A lassan hömpölygő Tiszára emlékeztető, visszhangos gitárok mellett valamennyi dalban hallhatóak fúvóshangszerek, illetve a hasonló hangzásvilággal rendelkező muzsikák esetében elengedhetetlen, kamu jamaicai akcentussal operáló, érces énekhang, néha női vokálokkal megtámogatva.

Számomra a First Fyah lemez csúcspontját leginkább a 2000 környékén a Limp Bizkit által is ellőtt Mission impossible című film zenéjének dallamára építő Intro jelenti, onnantól kezdve kicsit leül az egész. Nincs különösebb gond az anyaggal, korrekten szólnak az effektezett gitárok, jó helyen szólalnak meg a fúvós hangszerek, egyedül talán a kissé erőltetett, ál-jamaicai akcentus az, amivel képtelen vagyok nem csak ezen zenekar, de az összes létező, hazai reggae alapokra építkező formáció esetében megbarátkozni. Nincs ebben a lemezben semmi rossz, azonban semmi olyan sem, amit különösen ki tudnék emelni. Tegyünk fel egy külföldi ska/reggae albumot, és megkapjuk ugyanezt, csak az akcentus lesz kicsit kevésbé mesterkélt és művies.

Vitathatatlan azonban, hogy a Jaskasam nyári bográcsozás, nyársalás, sörözés és/vagy beszívás mellé abszolút hangulatos háttérzene, ami talán emlékezetesebb is lehetne abban az esetben, ha a másik szolnoki reggae/ska aduászhoz, a Tigrishez hasonlatosan inkább magyar szövegekkel operálnának, és talán kissé kevésbé erőltetnék ezt a megjátszott jamaicaiságot. Értem én, hogy Szolnok Magyarország Kingstonja, na de ha nem teszünk hozzá az átemelt sablonokhoz semmi szolnokit, semmi magyart, vagy inkább úgy fogalmaznék, semmi eredetit, akkor az eredmény egy felejthető produkció lesz. Így a Jaskasam számomra kiváló, hangulatos, szórakoztató középszer, ami kissé annak ellenére is elnyerte a tetszésem, hogy egyébként a reggae-nél jobban kevés zenei műfajt gyűlölök. A külhoni gandzsafüsttől bódultan dülöngélő, fekete testvérek muzsikájának vállalható másolata, de ennél sajnos nem nyújt sokkal többet. Elhozza egy kis darabját a karibi életérzésnek a rögmagyar valóságba, ám ettől az ezeréves közmondás még érvényes marad: Jamaica a jamaicaiaké! Szolnok meg a szolnokiaké, és hát a Jaskasam esetében nem igazán érzem azt a tökéletes fúziót, ami valóban eredetivé s felejthetetlenné tenné a produkciójukat.