• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Kritika: Idill of Chaos – Nemzeti Gyásznap (EP-2014)

Kritika: Idill of Chaos – Nemzeti Gyásznap (EP-2014)

Aki egy kicsit is tökösnek érzi magát tizen-huszonévesen és nem veti meg a rockzenét, egész biztos zenekart akar alapítani. Aztán vagy lesz belőle valami vagy nem. Többnyire persze nem. Néhányuknak azért sikerül, valódi eltökéltségtől vezérelve összehoznak ilyen-olyan bandákat, többségük később mégis lemorzsolódik, mérhető kvalitású zenét pedig alig produkál közülük néhány. És akkor az eredetiség, mint erény és fokmérő még szóba se jött. De ne legyünk telhetetlenek, érjük be kevesebbel, sablonos műfajhű minőségi dalokkal. Most jut eszembe, van még egy típus: az „erőltessük, menni fog” ambiciózus képviselői, akik ha törik, ha szakad, zenélnek (akár éveken át), figyelmen kívül hagyva minden kritikát és egyéb ellenvetést.

Az Idill of Chaos tipikusan ilyen zenekar benyomását kelti.

Érdekes módon – ugyan eltérő felállásokban – közel 10 éve zenélnek, mégis csak 2014 nyarán jelentkeztek első lemezükkel, egy 3 számos EP-vel, ami finoman fogalmazva sem hozza azt a nívót, ami elvárható lenne egy évtizede működő csapattól. Azonnal el is mondom miért, kezdjük az elején.

 
A martfűi zenekar alapvetően dark/goth/metál vonalon mozog, zenéjüket goth ’n’ roll stílusmegjelöléssel aposztrofálják, amivel nincs is semmi baj, nagyjából megfelelnek a billognak. Legalábbis ami a hangszeres részt illeti: mélabús dallamok, feszes metál riffek, élvezetes szólók, dupla lábgép. Pontatlanság, suta dalszerkesztés elvétve tapasztalható, viszont az ének (keserédes hörgés / „tiszta” ének) hamissága, az előadásmód hatásvadász mesterkélt jellege és a közhelyektől hemzsegő sokadrangú dalszövegek valósággal a mélybe rántják a zeneileg stabil közepesnek mondható produkció színvonalát. Az angol név dacára magyar nyelvű dalokat írtak, és bár tiszteletreméltó, hogy nem rohantak a könnyebb (?) utat jelentő angol nyelv ölelő karjaiba, a magyar nyelvű szövegírásba bizony beletört a bicskájuk. A dalok tematikája a megszokott mederben csordogál, unásig ismételt toposzok követik egymást: elfojtott szuicid hajlam („Talán a testünket egy fán lógva találják szombat délután”), magány, sötét éjszakák, telihold, hideg szellő, félelem és bizonytalanság. Csak úgy sorjáznak a már-már lukácsi (Tankcsapda), sőt, pusztai zoltáni (Aurora) magaslatokba csapó megoldások, pl. a jól ismert bibliai sorok kifordítása „Mi atyánk, ki vagy a tévében”, belső rímek „Bomlik az ész, ez a dögvész”, vagy,mint ez a mindenféle kommentárt feleslegessé tevő költői kép: „Sötétre festi a fekete vásznat”. Hogy mi az, ami sötétre festi a feketét, az ugyan nem derül ki, mindenesetre értjük, hogy ez egy nagyon szomorú dal.

Ezek mellett az égbe kiáltó szörnyűségek mellett üdítő színfoltként hatnak az Agregátor zenekart koppintó, vagy épp előtte tisztelgő gitárszólók. A hangzás száraz, fapados demófelvételként hat, a dobok kopognak, a keverés pocsék.

(Szomorkás őszi napokon, hallgassunk inkább Katatonia-t. Neuraszténiás hangulatunkat fokozzuk a Without God demóverziójával, ami ugyan hihetetlenül nyers, hitelességben, hangulatban viszont verhetetlen.)

Az album ide kattintva tölthető le!

Tóth Béla István

Oszd meg

Szólj hozzá