A jászberényi kvartett 2010-ben jelentette meg „első nagylemezét”, ahogy ők maguk fogalmaznak. Az Ez milyen világ! bátran vállalta a tartalmi és formai feladatokat. 10 szám egy érett egységes zenei világból. Van itt minden, mint a búcsúban.
A lemez első fele nem túl érdekes. Zeneileg eléggé összeolvad. Az El lehet menni! gyurcsányi magassága viszont szövegileg elég jó, főleg, hogy ma is érvényes, mivel a kivándorlás szomorú tényét boncolja fel a stúdió asztalán. A Kék és az Állj! folytatja ezt a vonalat: a lírát a funky tölti meg energiával a slapbass témáktól pedig nyugodtan hanyatt vághatjuk magunkat. Az arcodon csattog a négy húr. A Mindig elhozza a meglepő fordulatot. A modern csavarral, countrys, klasszikus magyar alteros beütést magvában cipelő nóta egy jó sör mellett a Tisza partján tuti siker. Eddig ez tetszett a legjobban……DE! aztán bekeményít a szerzőség. A Megbánod már ügyesen főzi össze a hard rockot, a jazzt és a funkyt.
Talán ez a legelemibb ötvözete a négyes dimenziójának. A dalszövegek közül is ez a legerősebb. Végre nem közhelyek szállnak az álmokról és a békéről. A valóság megrendítő erejét használja ki ez a zenés történelmi sercintés.
Nem fél odamondani, meglepő nyíltsággal és jó következtetésekkel lesz elemzés és turha miközben nem válik anarchista vagy nagy-magyar kiáltvánnyá.
Ez a lemez érdekes szösszenet az évtized elejéről. Külön utas gondolatfoglalat az emészthetőség és az elrévedés határán. Lehetett volna kicsit merészebb és durvább.
A potenciál ott volt benne.
