• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Kritika: Erato – 1988

Kritika: Erato – 1988

A jászárokszállási Erato 1988-as anyaga egy legendás éra végének előfutára. Azokban az időkben született, amikor a hard rock már az utolsókat rúgta, és helyét átvették a friss, fiatalos zenei irányzatok, ezzel is előrevetítve a hamarosan bekövetkező társadalmi és politikai változásokat.

A lemez 12 dalt tartalmaz, melyek valószínűsíthetően egy próbán vagy egy eldugott garázs-stódióban készültek. A minőség nem jó, ám nem is hallgathatatlan, sőt, azt is mondhatnánk, hogy a kissé poros hangzás csak hozzáad a dalok hangulatához, és visszarepít abba az érába, amikor a felvételek születtek.

Afféle megkésett kordokumentum ez, egy olyan gyűjtői darab, mely szubkulturális-antropológiai elemzések tárgya is lehetne, azonban ezt a feladatot inkább meghagyjuk az igazi szakértőknek. Maradjunk inkább a tárgyilagos megállapításoknál

Az Erato középtempós rockzene, melyről leginkább az olyan bandák juthatnak eszünkbe, mint a korai Edda, vagy a nyers, punkos ős-Beatrice bizonyos momentumai. Habár a koncepció nincs túlcicomázva, akadnak tempósabb, pattogósabb dalok, mint például az Indulj El című darab, lassabb, balladisztikus jellegű számok, mint a Mesélj, vagy már-már Black Sabbath-os beütésű, doom-osan lassú Holnap Mi Vár.

Egyszóval aránylag változatos lemezről beszélünk, még akkor is, ha a számok egyike sincs túlvariálva, túlgondolva. A gitár javarészt megmarad a kvintek tologatásánál, és az alap akkordok bontogatásánál, megfűszerezve az egészet néhány blues-skálán belül íródott, egyszerű, ámde fogós szólóval.

Ha tíz évvel korábban a fővárosban született volna a zenekar, nagy valószínűséggel sokra vitték volna. Érezni, hogy van tehetség és munka a dalok mögött, és semmivel sem rosszabb ez, mint néhány, azóta egekig magasztalt, nagy név korai felvételei. Így azonban ez az egész megmaradt egy nagyon jó, kistérségi kordokumentumnak, amivel személy szerint nem igazán tudok mit kezdeni, hiszen gyakorlatilag egyidős vagyok a dalokkal, amik ráadásul meglehetősen távol is állnak a zenei ízlésemtől.

Nehéz tehát erről a 31 évvel ezelőtti lemezről érdemben véleményt alkotni. Egyrészt megyei szinten igazi kuriózumnak tekinthető, másrészt úgy érzem, korához képest megkésett, elmaradott próbálkozás.

A nyolcvanas évek végén már ugyanis, ahogyan a CPG klasszikusából is tudhatjuk, a hard rock őrületet jócskán felváltották az olyan, friss zenei irányzatok, mint a punk, a new wave, vagy a heavy metal.

Az Erato ezzel szemben megmaradt azokon a romantikus kis vizeken, melyeket nagyjából a hetvenes évek végén benőtt a sás. ’88-ban a lázadó fiatalok fantáziáját már javában más dolgok izgatták, mint 10-15 évvel korábban, és habár a Félszeg Ifjú című dal nagyravágyó reménytelensége aranyos, ez már bőven egy másfajta problémákkal küzdő, a nihilt máshogyan megélő nemzedék korában született, mint mondjuk a Nagyvárosi Farkas.

Oszd meg

Szólj hozzá