• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Kritika: Dying Minds – Dying Minds (2016)

Kritika: Dying Minds – Dying Minds (2016)


Édes jó hazánkban nincs túl nagy hagyománya az instrumentális zenének, de e tendenciát javítandó itt van nekünk a Dying Minds trió, akik vették a bátorságot és maguk alá teperve az összes konvenciót létrehozták saját hangfolyamokból álló buborékjukat. Ezen állításom, az augusztus 9-én debütált 8 tételből álló szellemi szerelemgyerek fogja bizonyítani. Lássuk, mit gügyög a csecsemő! Aki zenél, az tudja, hogy milyen nehéz összehozni egy instrumentális szerzeményt. Ennek a legfőbb oka, hogy az érdeklődést fent kell tartani. A közönség hozzá van szoktatva az énekes látványához, és az emberi hanghoz. A fejében keletkező hiány kettős lehet:

  1. A zene nem elég izgalmas.
  2. A szerzemény tényleg elbírná az éneket.

A DM esetében egyik veszély sem fenyeget. Az ének hiánya, és a zene előtérbe helyezése teszi univerzálissá a DM számait, mivel nem állít a szerző és a hallgató közé semmilyen kommunikációs határt. Az éneket ilyen esetekben a gitár „kénytelen” helyettesíteni. – Na, majd jól szétszólózom! – gondolná az ember, ám ez nem így működik, és ezt bizony Engel úr is tudja. A sűrítés, és a ritkítás megfelelő arányai adják meg a súlyt, a belső dinamikát, mikor a hangszerek valóban énekelnek egy pacsirta helyett. Mihályi Ádám basszusjátékát külön kiemelném. Imádom a basszusgitárt, főleg ha tisztességesen előtérbe van tolva, és a törzshangok fogdosása helyett valóban játszi könnyedséggel forog a zenész kezeiben, akár Mihály úr esetében is. A dobos Jánosi Jánost is csak dicséret illeti. Katonásan pontos hetykén odavetett ütéseitől épp e sorok írása közben álltam neki bólogatni. Felocsúdok olykor egy tökös szétpörgetett groove hallatán, ami nem csak izgalmas töréseket hoz létre, de megmenti a számokat a folyamatzenékre jellemző esetleges monotóniától. Három hangszerrel persze nehezebb annyi szólamot előadni, mint egy nagyzenekar esetében, de az említett váltások meghozzák gyümölcsüket. A folyamatzenékre jellemző minimális motívumváltozásokat azért kihallani, de ez lényegében egy a zene őstermészetéből fakadó jelenség. A különböző mozgás- és lépésmodellekre épülő furcsa hangközök, illetve kromatikából és modális skálákból épülő elemek voltak a kedvenc részeim. A metálosabb részek annyira nem kötötték le a figyelmem, de mint szintén instrumentális zenész tudom, hogy a hallgatónak is meg kell adni, ami neki jár. De nem csupán maszkulin keménykedésből és progresszív mozdulatsorokból áll a DM muzsikája, mivel olykor beemelnek kifejezetten fület gyönyörködtető, lágy akusztikus dallamokat. A DM debütáló lemezének minden vájt fülű polcán ott a helye. Megérte ennyit várni. Remélem ez a külön utas hozzáállás a koncertek mennyiségén is meglátszik majd, és a fiúk elfoglalhatják méltó helyüket a Jászkun muzsika panteonjában.

Dying Minds facebook

Dying Minds soundcloud

Timúr

Oszd meg

1 hozzászólás

  1. Róbert Engel · 2016-10-27

    Köszi Timúr! Remélem sokan kedvet kapnak az instrumentális muzsikákhoz!

Szólj hozzá