A karcagi Decadence kilenc hosszú évnyi kihagyás után tavaly év végén jelentkezett újabb nagylemezzel. A Téveszmélet címre keresztelt anyag december 23.-án látta meg a napvilágot és 10 saját dalt tartalmaz. Ezek közül kettő, a Nyitott Elmék és az Elveszett Holnapok már ismerős lehet a rajongók számára. Előbbire a zenekar Németh Mihány (Nímó Kapitány) segítségével forgatott videoklippet, utóbbi pedig egy 2013-as dal, a Gathering the Pain magyar nyelvű újragondolt verziója.
Korábban azt írtam a zenekarról, hogy kifejezetten tetszik a muzsikájukban, hogy a súlyos riffek mellé gyakorta dallamos gitármenetek és dallamos énekrészek is párosulnak. Nos, aki hasonlóképpen emiatt kedveli a Decadence zenéjét, annak garantálhatom, hogy a friss anyagban sem fog csalódni.
A legnagyobb változás a korábbi lemezekhez képest az, hogy a banda angol dalszövegekről teljes mértékben magyarra váltott, és ez véleményem szerint egyáltalán nem volt rossz döntés. Sőt!
A szövegeket továbbra is Harsányi Gábor írja, az album dalai pedig egyfajta koncepció köré épülnek, mondhatni egy egybefüggő történetet mesélnek el, tíz zúzós epizódon keresztül lehetünk fültanúi egy pszichiátriai beteg “gyógyulási” folyamatának. Ha nem is világrengető súlyúak ezek a szövegek, azért kifejezetten igényesen lettek megfogalmazva, érdekes ötletek tűnnek fel a sorok közt, és alapvetően a stílushoz kifejezetten passzoló témát dolgoztak fel a srácok.
Persze sokan gondolhatnák, hogy a magyar szövegekkel a Decadence csupán bekorlátozza magát a hazai színtérre és önmaguktól vonják meg a külföldi nyitás lehetőségét. Azonban véleményem szerint az anyanyelvre történő váltás kifejezetten dicséretes és taktikus lépés volt, hiszen így a hazai közönség jóval nagyobb rétegét érheti el a muzsika.
No, persze nem azért, mert a magyar rockerek topa, prosztó állatok lennének, akik nem beszélnek idegen nyelveket, csupán érdemes belátnunk, hogy angolul éneklő bandákkal az információs társadalom korában nemhogy Dunát, de Missisipit is rekeszthetnénk. Az originál, külhoni bandák közt rengeteg akad, akik szövegek terén hasonló, vagy épp magasabb színvonalat színvonalat képviselnek magyar vetélytársaiknál. Az anyanyelven írott dalszövegekkel azonban a Decadence itthon simán az érdekesebb produkciók közé tartozik, és külföldön a magyar nyelv adhat némi exkluzivitást is az egyébként teljesen piacképes zenéjüknek.
A lemez egy rövid, instrumentális intro-val indul, ami kifejezetten jól felépíti a(z egyébként perfekt módon, rendkívül izlésesen megtervezett) borító és a dalcímek által is sugallt súlyos, baljós hangulatot. Az intro-t követő dalok mindegyike kiválóan hozza azt a szintet, amit az ember 2018-ban egy magyar nyelven éneklő, modern metált játszó zenekartól elvárhat. És hogy miért mondom egyszerűen az, hogy modern metált? Nos: kifejezetten tetszik az anyaggal kapcsolatban az, hogy a korábbi lemezekhez képest jóval kevesebb a csicsa, a szerzeményekben szinte alig tűnik fel némi szintetizátor, és a srácok a szólókat sem vitték az egészséges dózisnál nagyobb mértékben túlzásba. Mondhatni, az évek alatt a Decadence zenéje kissé lecsupaszodott, letisztult, és leegyszerűsödött, ám ennek következtében talán súlyosabb és érdekesebb is lett, úgymond beérett. A kevesebb ugyanis néha több. Tény azonban, hogy a svéd death vonal felől kissé talán a dallamos modern metál és a populárisabb, emészthetőbb thrash irányába mozdultak a srácok.
A sorból némileg a hatodik, Nyomorult Szimfónia című tétel lóg ki ez ugyanis egy valamivel lassabb, billentyűs hangszerrel megtámogatott darab, ezáltal a régebbi anyagokat idézi. Lírai darabnak ezt sem nevezném, inkább a középtempós, kevésbé kommersz göteborgi vonalat juttatja eszembe, habár jómagam punk és hardcore klasszikusokon nevelkedtem, tehát túlzottan égbekiáltó marhaságot nem szeretnék írni. A Nyomorult Szimfónia mindenesetre tipikusan olyan dal, amit egy romházak vagy épp várromok közt játszódó image-klippel megtámogatva egy esti rock-műsorban szarrá játszana a magyar zene tv, ha létezne még ilyesmi egyáltalán.
Rögtön ezt azonban egy ismét súlyosabb dal, a duplázóval, vaskos riffekkel, disztópikus műtéti beavatkozás részleteit elénk festő dalszöveggel kezdődő, Nyitott Elmék követ, ami kissé a Moby Dick féle thrash irányába hajlik, és modoros brutalitása miatt talán a legjobb tétel a lemezen. Egyetlen problémám akad vele, ugyanúgy, ahogyan a lemez többi dalával kapcsolatban is: a maga majd’ négy perces játékidejével egy idő után monotonná, kiszámíthatóvá válik.
És ez az egyetlen negatívum, amit a lemezzel kapcsolatban szeretnék is kiemelni. A dalok felépítését, főként játékidejükből és hangszerelésükből fakadóan egy idő után némileg monotonnak és laposnak éreztem. Számomra súlyos riffek és dallamos váltások ide vagy oda, a hosszú számoknak köszönhetően a lemez hamar leül és nem igazán van olyan pontja, ami vissza tudná hozni a középszerből. Persze ez véleményem szerint nem is csoda, hiszen szinte egyik dal játékideje sem kevesebb, mint 4 perc, és a tempó, a hangszerelés, és alapvetően a stílus egyikben sem változik különösebben.
Ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy a Téveszmélet kifejezetten ütős, erős anyag lett. Rövidebb dalokkal, még több duplázóval, és agresszívabb énekstílussal már talán a brutálisabb thrash-rajongók is elégedetten csettintenének, így azonban leginkább a dallamosabb modern metál kedvelőinak ajánlanám a Decadence friss lemezét. Több esetben a Road zenekar munkássága jutott eszembe, némileg nyersebb és ütősebb kivitelben. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy gejl, tucat-rock-lemezt kapnánk. Nem feltétlenül eredeti, és nem is feltétlenül világmegváltó, de a Téveszmélet mindenképp minőségi anyag, ami simán megérdemli az országos ismertséget. A dallamosabb modern metál és a populárisabb thrash rajongóinak mindenképp ajánlanám. Eddig egyértelműen a legütősebb Decadence cucc!
Közelgő koncertdátumok:
2018.03.31. SZÉKESFEHÉRVÁR / 8-as MŰHELY
2018.05.19. BUDAPEST / DÜRER KERT
A LEMEZ MEGRENDELHETŐ A ZENEKARTÓL a raci78@gmail.com e-mail címen 1500 FT + POSTAKÖLTSÉG ÁRON, MELLYEL A ZENEKART TÁMOGATOD.
További információkért látogass el a zenekar Facebook oldalára.
