Cozombolis Leonidász Péter, a rövidebb művésznevén egyszerűen csak Cozombolisként ismert görög származású dalszerző/előadó rikító neon színfoltként világít a szolnoki zenei élet palettáján. A mindig pozitív mediterrán vérmérsékletű ifjú pályafutását helyi rock- és metálzenekarokban kezdte, mára pedig alig akad az országban olyan valamirevaló háziasszony, aki ne ismerné a nevét, és ne tudná eldúdolni fejből legalább egy, kereskedelmi rádiók által csúcsra járatott dalának refrénjét. Első, Valami Most Kezdődik El című lemeze 2007-ben, az ország egyik legnagyobb lemezkiadójának támogatásával látott napvilágot.
Nos, a dalok nagyobb részét úgy érzem, nem kell senkinek sem bemutatnom, hiszen a kétezres évek végén a lemez több slágerét is orrba-szájba játszották a magyar zenetévék és kereskedelmi csatornák. Olyan tételek származnak erről a lemezről, mint a 2007-es nyár egyik legnagyobb hazai slágere, a klipjében erősen az Eagle Eye Cherry egyetlen nagy dobására emlékeztető A Zenétől Felforr a Vérem, vagy épp a vallások és nemzetek közti békét erősítő, a Zsiguli című Szőke András filmből is ismerős Mintha a Testvéred Volna című darab.
Stílusát tekintve az album itt-ott mediterrán hatásokat felmutató, dallamos pop-reggae-rock muzsika, a szövegek pedig leginkább azt hivatottak sugallani a hallgató számára, hogy az élet egy szivárvány tövéből fakadó, leírhatatlan csoda, és soha semmi okunk arra, hogy szomorkodjunk. Nyilvánvalóan ezekre a napfényes, mediterrán tőről fakadó, populáris dallamokra nehéz is lenne elképzelni olyan szövegeket, melyek az élet kilátástalanságáról, az alkoholizmusról, az éhezésről, vagy épp a bölcsőhalálról szólnának, és ez így van rendjén.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egy rossz poplemezről beszélnénk, sőt. Ha a mi Leonidászunk valamihez ért, akkor az az igazán fogós, rádióbarát refrének írása, és meg kell vallanom, hogy ezt tényleg kitűnően csinálja. A dalokat aláfestő fúvós hangszerek kifejezetten hangulatossá és szerethetővé teszik a muzsikát, és nagy valószínűséggel, aki azt állítja, hogy sosem volt olyan napja, hogy a fejében az A Zenétől Felforr a Vérem című sláger refrénjét dúdolgatta egész délután, miután azt egyszer hallotta a rádióban, az nyilvánvalóan hazudik. Cozombolis Leonidász Péter zenéje igazi, leértékelt Jamaika, rágógumival dúsított lakótelepi pop-reggae, ami kiváló aláfestő zene a strandok csúcsszezonjának lángos-szagú milliőjéhez, ami emellett még a negyven fokos panellakásban a két gyerek mellett főzőcskéző anyukának is kiváló nyújthat az idegösszeomlás ellen.
Az album leghumorosabb tétele egyértelműen a Bikini kocsmai zenegépek és alkoholgőzös falunapok által csúcsra járatott és elkoptatott refrénje köré íródott Részegen Ki Visz Majd Haza című opusz, ami a végletekig romanticizált formában írja körül a heti robotból kiszabaduló, dolgos kispolgár évente egyszeri részegedését, és egy ’95-ben íródott Sipos F. Tamás szerzeménynek is simán elmenne.
Összességében hangulatos, rendkívül (itt-ott számomra már túlságosan is) pozitív, dallamos, életvidám anyagról van szó, ami, meg merem kockáztatni, sokkal kellemesebb hallgatnivaló napjaink poplemezeinek a nagy százalékánál. Leginkább a kilencvenes évek nyarain, a Balaton partján átélt tengerpart-fíling jellemző rá, ezért főként azoknak ajánlanám, akik szeretnék felidézni gyermekkoruk napégette nyarainak Calippo-ízű, szirupos emlékeit. Kövezzetek meg nyugodtan, de ez a lemez tényleg nem szar, még annak ellenére sem, hogy a borítója valami iszonyatos, jóizlés elleni vizuális terrorcselekményként is felfogható.
