• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Kritika: Copy Con – AZ (2016)

Kritika: Copy Con – AZ (2016)

Azt hittem, Copy Con egy ideje eltűnt a magyar zenei palettáról, és szólókarriere építgetése helyett épp más projektek munkásságának elvirágoztatásával, vagy szimplán csak nagyobb mennyiségű cannabis sativa elszívásával foglalatoskodik. Ehhez képest szépen, csendben, mondhatni sunyiban megjelentetett idén egy teljesen új szólólemezt, hogy azt egyáltalán nem is láttam jönni.

Az új anyag a 1G Records gondozásában ez év tavaszán jelent meg, és sorban az előadó ötödik hivatalos nagylemeze. Az anyag nemes egyszerűséggel az „AZ” címet viseli, és a művész úr jó szokásához híven, mely szerint sosem szarakodik 3, 6, vagy épp 10 dal egy lemezen történő kiadásával, mindjárt 16 új kenderfüstben úszó partyhimnuszt tartalmaz.

Az első dolog ami már rögtön a lemez kezdetekor megüti a fülünket az, hogy ezen az anyagon bizony nagyon jól hallani végre, hogy a felvételek nem egy szolnoki kis panellakás konyhájában, hanem egy profi stúdióban készültek, rendes keveréssel, szakember kezei alól kerültek ki. Nem mintha Copy Con eddigi felvételei hallgathatatlanul rosszak lettek volna, ellenben az Az hangzását tekintve egyértelműen feltette a koronát a szolnoki ganja-király munkásságának rasta-tincsekkel borított fejére, és végre tényleg úgy szólal meg a dolog, hogy még a reggae egyik legádázabb ellenségeként is azt tudom mondani, hogy „Na, egy rendes, valamire való stúdiólemeznek bizony így kell szólnia!”

A dalok stílusát tekintve nagy változás nem történt Copy és csapata háza táján, a zene továbbra is reggae, dancehall és ragga alapokból építkezik, és olyan karibi hangulatú szerzemények is helyet kaptak a lemezen, mint a Vasárnap című, lusta, ellazulós tétel, melynek dallamaira szívesen iszogatnék rumot egy félbe vágott kókuszdióból, valahol egy tengerparti pálmafa árnyékában. Gondolom sejthető, hogy a szövegek legtöbbje igazi pozitív, életigenlő, bulizós témákat dolgoz fel, ami viszont meglepett, hogy a rádióbarát dalokban a korábbi anyagokhoz képest viszonylag kevés szó esik a könnyű drogok fogyasztásának élvezetéről. Nem tűnik el nyilván teljesen a téma, simán visszaköszön ugyanis olyan dalokban, mint a kilencvenes évek disco-rap slágereit idéző Albi Party, vagy a nyugisabb, lazulós, már címében is beszédes Ganja Top.

Összességében azt tudnám elmondani az anyagról, hogy az előző Copy Con lemezeknél sokkal profibb a hangszerelése, változatosabbak a dalok, kevésbé monoton az egész. Viszont ennek fejében kevésbé underground, és jóval rádióbarátabb, nyugisabb, emészthetőbb lett a muzsika. A szövegekben sincs már olyan erős odamondogatás, mint mondjuk a ConRAGGAzin 4. Fujj Fujj Fujj című dalában, vagy annyi más, korábbi Copy Con dalban, ami igazából nem is baj, mert Pintér úrnak és csapatának sokkal jobban áll ez a hiperpozitív, napfényes, kenderfüstös életérzés. Azoknak, akik nem vetik meg a populárisabb ragga-dancehall beütésű zenéket, egy forró, nyári napra, egy jó, jeges koktél mellé csak ajánlani tudom.

Oszd meg

Szólj hozzá