Gondolom sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a kilencvenes évek végén/kétezres évek elején a modern metál úgy igazán berobbant a köztudatba. Az utcákat ellepték a bő nadrágot és piros fullcap-et viselő fiatalok, és szinte lépni sem lehetett anélkül, hogy belebotlottunk volna néhány, gördeszkán suhanó, fiatal kissrácba.
Nagyjából ezekre az időkre tehető a Busman zenekar második megjelenése is, amely dalaiban sok hazai epigonnal ellentétben rendkívül ötletesen ötvözi a skatepunk és a nu-metal zene elemeit, olyan elegyet alkotva, mely ebben az érában nem csak megyei, de országos szinten abszolút úttörőnek számított.
Az öt számos anyag nem véletlenül kapta a Happy Metal címet, hiszen minden egyes tételén érezhető, hogy ezek a nóták bizony csupa élvezetből és próbatermi kísérletezésből születtek. Egyszerre dallamosak, súlyosak, és korukhoz képest modern, újító megoldásokat tartalmaznak. Nem is csoda tehát, hogy a zenekar hazai berkeken belül nem vitte különösebben semmire.
Tipikusan az a muzsika ez, amit, ha a srácoknak sikerült volna egy komolyabb stúdióban rögzíteniük, a határokon túl simán tarolhattak volna vele, vagy legalábbis egy pár állomásos miniturnét tutira elkönyvelhettek volna maguknak.
Egészen formabontónak találom például, ahogyan a második, A’la Ska című szám a kezdeti, táncolós ska témát egy skate punkos átvezetés segítségével egy igazi, döngölős nu-metal riffbe viszi át. Ha valami, hát azt hiszem, akkor ez a dal tökéletesen definiálja azt, mit is takar a happy metal, mint fogalom.
Ezt a harmadik, rap-es, ugrálós verzével, majd rendkívül fogós, dallamos refrénnel operáló On the Road csak tovább feszíti a húrokat. Az anyagot záró, számomra megfejthetetlen című (Hohsikurtl) trackre az őrület a végletekig fokozódik, itt ugyanis egy olyan igazi, durrbele hardcore/metal számot kapunk, amit szintén egy kissé bolondos, ska-val és punkkal felpörgetett finálé zár.
A legvégén azért jön még egy vicces, felgyorsított “karaoke” verziót is az első dalból, ami alapvetően tök szükségtelen, és gondolom a banda már csak azért dobta be, hogy valamivel kitöltsék kissé felhúzzák a játékidőt, és legyen értelme kiírni az anyagot CD-re.
Összességében annyit mondhatok, hogy sokkal, de sokkal több ehhez hasonló, kísérletező kedvű zenekarra lenne szüksége ennek a régiónak még napjainkban is, és ha valamiről, akkor a Busman 2001-es anyagáról érdemes példát venni. Hiszen, ha kissé el is járt már felette az idő, azért az mégis említésre méltó, hogy a srácoknak egy 18 év távlatából is értékelhető, ötletes anyagot sikerült összehoznia egy eldugott, jászberényi garázsban.
A Happy Metal komplex és sok ötletet dobál egymásra, mégsem esik szét, ami főként annak köszönhető, hogy megmarad a projekt örömzene-jellege. Nagy kár, hogy nem sikerült ezeket a dalokat jobb minőségben, esetlegesen egy második gitárossal, vagy egy DJ-vel is kiegészülve rögzíteni, hiszen akkor simán ma is versenyképes lenne az anyag.
