• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Kritika: Bobafett & Bobakrome – Bagolyköpet (2010)

Kritika: Bobafett & Bobakrome – Bagolyköpet (2010)

Ilyen az, amikor találkozik a bagoly a lajhárral, a hardcore a rappel, és a Jászkunság a Nyírséggel.

Ha valaki esetleg valami csoda folytán nem ismerné eme lemez két vezéralakjának, a magyar hip-hop élet két legfurcsább, leg egyedibb figurájának munkásságát, azoknak álljon itt egy igen rövid biográfia: Bobakrome kisújszállási származású rapper és producer, valamint a Wacuum Airs kiadó vezére egy személyben. Pályafutását a nyolcvanas évek végén, a Helytelen Helyzet nevű punkzenekarban kezdte, majd lassan, de biztosan átnyargalt a magyar rap zavaros vizeire. A Bagolyköpet lemezen szövegelését kevésbé hallhatjuk, sokkal inkább a torzított, hardcore-os gitárral megspékelt, oldschool rap alapokért felelős. A trackek többségében harcostársa, a nyíregyházi Bobafett nyomja dumát, akit az underground rap muzsikában jártas hallgatók a kilencvenes évek elején aktív G.O.D. (Grandstand of Devils) nevű formációból ismerhetnek. Mindkettőjükről elmondható, hogy annak ellenére, hogy a magyar hip-hop élet kiemelkedő alakjainak számítanak, rendkívül közel áll szívükhöz a korai magyar hardcore és punk színtér, és ez határozottan érezhető is az együttműködésükből létrejött zenei kooprodukción is.

Nos, a Bagolyköpet ebből a szempontból is különleges színfoltja a magyar rap életnek, de ezen kívül akad más is, ami kiemeli az átlagból, mégpedig nem más, mint hogy a végletekig őszinte, zsigeri produkcióról van szó. A lemez 2010-ben jelent meg a Wacuum airs gondozásában és 17 számot tartalmaz, a kiadó oldalán teljesen ingyenesen meghallgatható és letölthető. Átlagban egy track hosszúsága két és fél perc, persze akad egy-két rövidebb, és egy-két hosszabb tétel is a korongon.

A zsigerből jövő szövegek nem egyszerű görbe tükröt tartanak a Közép-kelet-európai lét elé, hanem egészen pontos, fotorealisztikus képet festenek róla. Semmi pózolás, semmi gengszterkedés, csak a játékgépek zajától hangos, dohányfüstös talponállók spontán beleszarása, józan, paraszti ész, itt-ott egészséges bunkósággal fűszerezve. Peregnek a szavak, mint a szilva a fáról, frappánsabbnál frappánsabb, húsba vágóan őszinte kinyilatkoztatásokká állnak össze az alkoholizmusról, a játékgép-függőségről, a létminimumról, meg a rabló geci politikusokról. Olyan ez az egész lemez, mint egy jól megtervezett szociológiai célzatú kirándulás Szolnok-, Szabolcs-, Borsod-, vagy épp Heves Megye legmélyebb bugyraiba, egy ezeréves, füstös Ikarusz buszon zötykölődve, miközben a hangszóróból üvölt az N.W.A., vagy a Body Count. Ami kifejezetten tetszik ezekben a szövegekben az persze az, hogy a két Boba nem dobálózik nagy szavakkal, nem akarják megváltani a világot, nem kínálnak semmiféle demagóg megoldást az általuk felvázolt problémákra, egyszerűen csak elmesélik azt, amit ha szétnéznek, maguk körül látnak. Brutális őszinteséggel és igazi, „parasztos” csibészséggel.

Bobakrome és Bobafett nyilvánvalóan nem szociológiaprofesszorok és nem is költők, és kifejezetten jó, hogy nem is akarják egyiknek sem a látszatát erőltetni. Itt két igazi, oldschool figura mindenféle pózolástól és kompromisszumtól mentes, puszta szórakozásból összerakott hardcore-rap produkciójáról van szó, ami a maga műfajában nemhogy egyszerűen megállja a helyét, de kis hazánkban abszolút magasra tett mércének számít.

Oszd meg

Szólj hozzá