A KontrollZé nagyszerű internetes marketingének köszönhetően tudomásunkra jutott (már korábban is, de most ismét) a szerző kiadásban megjelent A Reklámok Szünetében c. lemezük. Sajnos nem ismerem egyik tagot sem személyesen, de hátha sor kerül még erre.
Ketten vetettük laboratóriumi és egyéb vizsgálatok alá a “korongot”. Sultansmith és én alkotunk itt véleményt a zenészek művéről. Szultán kritikája a sípszó után olvasható (az elválasztó vonal alatt).
Letöltvén a lemezt először a zenekar nevét, a lemez címét és a borítót pillantja meg a gyanútlan hallgató. Mivel aránylag kockább vagyok a nagy átlagnál és elég sűrűn ültem számítógép előtt, sok billentyűparancsot ismerek. Ezek közé tartozik, a Ctrl+Z (ejtsd: KontrollZé) is, amit az egyik legnagyobb segítségnek tartok a grafikai munkáim során, ugyanis ez a visszavonás (vagy mégse). Persze a név más tekintetben is mókás lehet, pl. egy Zoltán nevű ellenőrre is asszociálhatunk, mindenki fantáziájára bízom, hogy mit takarhat még ez a név (persze a F.É.K. zenekar ebben a tekintetben abszolút viszi a pálmát a megyei színen).
A lemez címe kifejezetten megfogott, ami az “A Reklámok Szünetében” névre hallgat. Sok ember túl sokat TV-zik, ennek pedig megvan az eredménye, nézettség, a nézettségnek pedig a reklám a követője, hiszen óriási pénzek vannak ebben az iparban és bizony reklámtörvény is kell, amiben vannak kiskapuk és néha tényleg úgy érzi az ember magát, hogy a reklámok szünetében megnéz egy-egy műsort. Csillagos ötös a címért, értékes tartalomra és nem egy eladandó tömegcikkre utal.
A borítók a gyengéim, így erről kicsit szakmaibban fogalmaznék. Az alapötlet nem rossz, el vannak találva a szimbólumok. Városi hangulat, alternatív érzés, kontrasztos (már-már 1 bit-es) képek montázsa. A vörös szín szemvezető hatása is szépen ki van használva, így kell ezt. A többi részen viszont nem rikít semmi ezzel is (és a címmel is) jelzi felém a borító, hogy ez bizony nem egy személytelen tömegcikk. Meg lehet figyelni pl. az élelmiszerboltláncok kiadványait, hogy általában a rikító, színek dominálnak és az arculatuk is ezekre a színekre épülnek. Valami viszont nem tetszik a borítóban és sokkal jobb lehetett volna az egész összhatása… A tipográfia. A betűtípus választása itt sem volt megfelelő. Az elég elterjedt évtizedek óta, hogy mindenki nemecsek ernő, ezzel nincs is semmi bajom. Snassznak érzem viszont ezt a betűtípust és sajnos a szöveg szerkesztése sem sikerült a legjobban. Nem tűnik rendezettnek a belső rész. Sorkizárást használtam volna a dalszövegeknél és jobban lehetett volna játszani a színekkel is (akár számonként is). A dalszövegek mögött kicsit túl erős a háttér, vibrál, nehezebben olvasható sok helyen. Az emberi alaknál kicsit grunge-osabbra vettem volna a kitöltéseket (maszkolással), de ez már ízlés és koncepció kérdése. A frontnál kisebb kompozíciós hibák vannak a háttérben és az emberi alaknál. Összességében nem rossz, de lehetett volna jobb is, viszont sok ötlet megfogott benne.
“Betettem” a képzeletbeli lemezt a lejátszóba és jött az első benyomás. Szépen, arányosan, dinamikusan szólnak a hangszerek, értem a szöveget mindenhol, jók az aláfestő atmoszférák, elektronikus szőnyegek (ezért hatalmas piros pont, nem tudom, hogy ki volt a felelős az aláfestésekért, de sokszor borsódzik a hátam).
Idéznék a zenekartól:
“Karcagon dolgoztunk egy új stúdióban. A felvételeket Nagy Zsolt készítette, ő maszterelte, keverte az anyagot. A remény töredéke című dalt még 2006-ban rögzítettük Jantyik Csaba (PG.Csoport ) segítségével.
Az anyag végleges formáját kb 9 hónap munka után nyerte el. (több szakaszban dolgoztunk, többször újrakevertük a már késznek hitt felvételeket) Az első verzióban dobgéppel szerettük volna rögzíteni az anyagot majd még is az élő dob mellett döntöttünk.”
Jól döntöttetek…
Maga a dobszerkó nekem nagyon tetszik, sok helyen hittem sampler-ezettnek, vagy triggereltnek, ami még dobosként sem zavart volna, mert elég elterjedt ez a megoldás és sokszázezer forintot lehet így megspórolni a felvételnél, de a tagok elmondása alapján a lemezen hallható két dobos mindent élőben játszott fel (legalábbis a dobszerkós részeknél). Dinamikus a pergő, minden térben van, szépen szólnak a cinek, szerintem piszok jók a dobosok. A lábdobra egy kicsit több közepet és magasat raktam volna némelyik számban, hogy jobban kijöjjön a zenéből, de ez is csak ízlés és koncepció kérdése.
A keverésért külön piros pont. A többszöri újrakeverésnek meg lett az eredménye, abszolút professzionálisan szól a lemez. Néhol (pl. a Csak Rendben és az Álmomban c. számban) úgy szól a pergő, hogy rendesen bepárásodik a szemem az örömtől. Sokadik hallgatásra talán a basszusgitárt érzem kicsit a háttérbe szorítva sokszor az EQ miatt, kicsit lehetett volna több közepet rakni, mert így nagyon szőnyegnek érzem, de lehet, hogy ez egy koncepció volt, nem tudom.
Egy dolgot érzek az énekkel kapcsolatban, ami az alá-fölé intonációkon kívül kicsit negatívum, az egész lemez egy elég kis hangterjedelemre épül. Nem tudom azt mondani, hogy nagyon elkülönülnének a számok ebben a tekintetben és a refréneknél sincsen felemelve a hang, vagy esetleg a vokál. Ez nem lenne baj, de hosszabb hallgatás után úgy ézrem, hogy ez nagy hiányosság lesz több albumon keresztül, mert már a nyolc szám után is érezhető. Kicsit ki kellene bontani, mert a kellemes hang nem minden, néhol tényleg lehetne magasabban énekelni, frazírokat belevinni, díszíteni.
A gitár szólók nem bonyolultak, de nem érzem hiányát semminek. Pont ennyi kell ide, pont ilyen hangszínekkel, pont ennyi effektekkel. Hallom az erősítőt. Ha még jobban meg szeretné bolondítani Feri, talán egy tubescreamer sokat segíthet a csöves erősítő csöves effektloop-jánál.
Pozitív a benyomásom, hangulatzene, nem lehet rá bulizni, elvont, ízes játékok a hangszereken. Néhol hangyányit depresszív, de mindenképpen igényes album. Kicsit a fülbemászóságra, a szélesebb énektartományra mennék rá a helyetekben és több vokált szeretnék hallani, mert ahol van, ott nagyon jók, de még ennél is jobbak lennének, ha ott is lenne éneklés a kicsit magasabb hangtartományokban. Valószínűleg egy szűkebb, érettebb, igényesebb réteg fogja hallgatni ezt a zenét. Ha csak a dobon, a gitáron, szövegen, a szőnyegeken és a billentyűkon múlna, hogy hallgassam ezt a lemezt, megtenném. Ha csak a basszuson, a fülbemászóságon és az énekdallamon, tempón, dúdolhatóságon, akkor viszont nem. Lehet, hogy ez is koncepció, de nem találok olyan számot, ami tipikus sláger lehetne.
Inkább leírom számonként a véleményemet…
…és ahol üres
Kicsit ars poetica-nak fogom fel ezt a számot. Egyből beleültet a KontrollZé világába. Jók a dobok, jók a szőnyegek, nagyszerűek az atmoszférák. Kicsit a szám közepén lévő hangszerelés furcsa, azzal a szinti hangzással 1:50-től, meg nem vagyok benne biztos, de mintha lenne egy kis disszonancia az összhangzatban, ami itt most annyira nem tetszik. Nem hallom ki konkrétan, hogy sántít-e valami és ha igen, akkor mi, de egy kis feszültséget érzek annál a résznél a hangszerek között. A végére ismét nyugtat minden. Hallok néhány alá-, fölé intonációt és javított hangokat Ferinél, de annyira nem számottevő és az amúgy kellemes hangja sokszor kárpótolhatja a vájt füleket.
Kapcsold
Nánánánánnáná nánnánáá. Ismét jó a hangszerelés. Pont elégnek érzem a elektro-kat, lehet, hogy hiányérzetem lenne, ha nem lennének benne. Utólag átgondolva, hiányérzetem lenne az elektro-s rész nélkül, ez ide pont kell. A dob kiváló ismét, tetszenek a lepörgetések, jók a ghost note-ok (ilyeneket is keveset hallok a környékbeli zenekaroktól). Talán ebben a számban hallom a legjobbnak a basszust. Már-már kicsit furcsának érzem a szám végét, de aztán mindent megértek, egybe van fűzve a következő szerzeménnyel, amit nagyszerű dolognak tartok.
Át a Dunán
Jó kis atmoszférikus effektek, kicsit hajnali félig frissen felkelést (egy ráérős napon) és nagy városra nézést festettek nekem a srácok. Az tetszik a legjobban, hogy olyan érzésem van egy-egy résznél, mintha egy rég nem érzett, szép és tanulságos emlékhez köthető illat jutna egy pillanatig az orromba és ebben a másodpercben eszembe jutna az a helyszín, időjárás, napszak, társaság, amit ahhoz az adott illathoz kapcsolok. Ilyet nem sok zenénél érzek. Csodásan kezd a dob. Nem hiszem el, hogy ez élő, túl jól szól ahhoz. Marha jó a dobolás is. Már-már irigykedem… :) Tetszik a vokál is ebben a számban, sok ilyet!
Valahonnan Sehová
Összességében jó szám, de talán ez az, aminél nem érzek olyan dallamot, melódiát, ami megfogná a fülemet, a tempó váltás nagyon kellett bele, jó ötlet volt, kicsit altató lett volna anélkül. Tetszik, hogy a baba gügyög benne, nagyon aranyos. Remélem, valamelyikőtök gyermeke volt! Ebben a számban 2:40-től érzem azt, hogy megjött a dallam, de az ütőhangszerek itt elég gagyik lettek sajnos hangminta ügyileg (ütőhangszereknél azonos velocitynél is különböző mintákból kell dolgozni, különben gépies lesz). Jók a dúdolós vokálok a vége felé.
Lárma – Lárva
Kicsit ez is egysíkú dalra sikeredett, mint az előző eleje, de teljesen jó benne pl. a gitárszóló. Nem sokat hallok a lemezen riffekből, de ide pont jók, a hangszín a riffeknél kicsit kásás, zizegős lett, a lead-eknél pont jó ez a hangszín ebben a számban, de a riffekhez más hangszínt kerestem volna, de ez is ízlés kérdése.
Csak Rendben
Mint már korábban is írtam, a dob nagyon jól szól, nekem kicsit gyanús, hogy egy-két dolog triggerelve, vagy samplerezve lett, de professzionális minőség minden, az biztos. Végre használja valaki a paradiddle-öket dobon. Nem sokan kézrendeznek mostanában a környéken (rajtatok kívül), amit óriási hiányosságnak tartok, akármilyen zenéről is legyen szó, de hál’ istennek, rátok ez nem igaz, tanult dobosok ütötték fel a lemezt. A gitárok is nagyon jól szólnak, de néhány finom effekt elfért volna egy-két helyen. Pl. lead gitár nagyon jól szól, de a háttérben lévő ritmus az elején kicsit túl tiszta nekem. Harmadik hallgatásra tűnt csak fel, hogy 1 percnél jön be az ének. Az ének egyébként néha kicsit hamiskás lett. Szép hangja van Ferinek, de sokszor hamiskás a mélyeknél, erre vigyázni kellene szerintem, mert sok résznél és több számban hallom.
Álmomban
Hatásos kezdés, feeliges, húzós témák, marha jó dob (hangzásban és játékban is). Kicsit megcserélném az elektro és a gitár arányát, mert hangosabbnak vélem az elektrot az elején, mint a lead gitárt, pedig az a gitár nagyon el van találva. Jók az ütőhangszerek, aztán bejön a szöveg, minden rendben, ismét jön a kőkemény dobolás. A kicsit nyers zongora hangzást feloldották a srácok egy hangulatos delay-jel. Tetszenek a dinamikai és hangulati kontrasztok ebben a számban. Őrülten jól szól ez a pergő és a tamok! Ez nem sampler???
A remény töredéke
Tetszik az, hogy itt pl. mélyebb, teljesen más hangolású pergőt hallok. Jók a dobok megint, tetszenek a groove-ok, pont elég, sokszor hallom a többi számban is a felütéseket a főtémák visszajövetele előtt. Hangulatos aláfestések vannak. Jó ez a “reverse” hangszer (talán visszafele játszott harmonika hangzás?). Ízes, gitározás (egyszerű, de nagyszerű). Jó az ének is. Tetszik a finom női hangos aláfestés. Hangulatos.
Innentől SultanSmith folytatja az elemzést.
bíííííp…
I’m on it
Mivel Viktor gyakorlatilag ízekre szétszedte a hangzást, így nem maradt más dolgom, mint hogy elemezzem a szövegeket, na meg hogy milyen hatást is tett rám a Kontrollzé.
Kicsit körbejárnám ám előtte a zenekar háza táját egy kicsit más szemszögből mint ahogy tanult “kollégám” tette. A alternatív(abb) zenekarok mindig igyekeznek valami sokatmondó, vagy éppen semmitmondó nevet találni maguknak, dacolva a mainstreammel vagy a rációval. Az én véleményem az, hogy a Kontrollzé, mint zenekarnév elég rossz választás volt. Teli vagyunk már ilyen, és hasonló kifejezésű alternatív bandákkal (Pluszjel, Esc, etc.), és attól félek, hogy elvész közöttük ez a gyöngyszem. Mert ez az.
A borítóról, sem egy a véleményünk Viktorral. Számomra olyan, mintha itt maradt volna a kommunizmusból egy lázadó verseskötet, ami ráadásul még a szokásosnál is jobban megbarnult. Technikailag rendben van – de az én ízlésemnek matt, szürke, íztelen. Ha épp cd mustrán lennék, biztosan nem akadna meg rajta a szemem. Ha meg megakadt volna, alig tudnám elolvasni mi van rajta…
aLtErNaTíVuM
Eléggé nagy hagyománya van Magyarországon a pop-alter zenekaroknak, a Kispáltól kezdve a Quimbyn át, a Hiperkarmán keresztül, az agyoncsépelt 30Y-ig, már rengetegen letettek az asztalra dolgokat, de említhetném a Magna Cum Laude taktusait is, vagy a Vad Fruttikat. Igazán nagyot kell dobni annak, aki fel akar zárkózni ezen zenekarok közé. Az közös ezekben a bandákban – mert valljuk be, a zenei alapok azért igencsak különböznek, hiába “egy” kategória -, hogy olyan szövegek vannak az számaikon, ami többet mond, mint ami benne van, amelyek messzire mutatnak, – egyszóval – alternatívákat rejtenek magukban. Minél sokféleképpen értelmezhetőbbek, minél inkább nincs megnevezve bennük alany és állítmány, annál sikeresebb tud lenni, annál több szabadságot ad a hallgatónak. Egészen odáig el lehet jutni ebben a stílusban, hogy egyes számokat nem is értünk meg, annyira ikonikusak, vagy pedig egyáltalán nincs is értelmük, annyira dadaisták.
Kispál fíling
És ahol üres
Szuper kis kezdés után lanyhulás. Az első perc után instrumentális rész következik, pedig az ember várná vissza a slágeres kezdést, várná vissza az énekes kellemes hangját a szám végén outroként meg is kapja. Miért? Amikor egy ilyen jó szöveget egy ilyen jó dallammal sikerül összehozni, az miért nincs kihasználva? Sutba van dobva az egész zenei felépítmény: se verze, se refrén, se átkötő, van eleje, meg vége, közötte a zenészek elvannak. Jó, persze, értékelendő, mert nem játszanak rosszul, és rosszat sem, de amikor koncerten játsszátok, ki fogja veletek énekelni? Az első 1 percig érdekes a nóta, aztán lézeng az egész, pedig akkora ziccer van benne, hogy aki ezt kihagyta, megfosztotta magát a tökéletes sláger megírásának jogától. Miért?
Kapcsold
Már megint jól kezdtek, aztán történik valami. Feri tök jó dallamokat talál a szövegeire a verzében. Aztán egy monoton, sujkolt refrént kapunk, kárpótlásként meg egy kis nánáná-t miért? Bárcsak a nánáná helyett valami szöveg lenne, ami megmarad a fejemben de nincs. Második ziccer kihagyva. Így nehéz lesz meccset nyerni. De legalább itt az elejétől a végéig ki van használva az a zenei tér, sikerült egy eléggé kerek szöveggel ráduplázni, na meg egy kellemes zongoratémával feldobni az egészet. Kár.
Át a Dunán
Na majd itt gondoltam. A kezdés nagyon jó. Az Emil.RuleZ!-t juttatja az eszembe, bár az alter-jazz, és Magyarországon igen kevesen tudnák utánuk játszani, amit ők megkomponálnak. Ez valami olyasmi, és kár hogy nincs a számon végigvezetve ez az (ál)progresszivitás. De összességében nem ez a bajom ezzel a számmal, hanem az, hogy miért kellett a harmadik számig várni arra, hogy végre kapjak valami igazán átütőt? Ebben a számban végre úgy történik minden, ahogy a Hogyanírjunkslágert kézikönyvben benne van. Végre dallamos a refrén, van benne dinamika, visz az egész előre, használtok vokálokat és milyen jó tőle a szám. Kicsit keserédes, hogy itt viszont nem sikerült mély mondanivalóval megtölteni a számot. Persze lehet, hogy nem is ez volt a cél, de így a szám amolyan tingli-tangli, életigenlő, de komolyabb gondolati magva nincsen. Ahogyan el is van mondva: így kávé után.
Valahonnan, sehová
Hangzatos cím, a számlistát olvasva már alig vártam, hogy erre a számra érjek. Nem csalódtam. Itt meg van ütve az alteros szövegvilág, és a zenei rész sem utolsó Viszont itt az van elrontva, amire egy rossz szavam sem volt eddig: az elektronika. A refrénben idegennek hat, nem hagyja, hogy a hallgató ráhangolja magát a számra, mert kiszakítja onnan az az idegen sound, vagy épp disszonáns hangkép. Kár.
Lárma – lárva
Rátettünk egy kis torzítást, és szerintem jól döntöttünk. Az elektronika meg átment future-punkba, kapott magának egy szép hosszú bridge-t, ami inkább breakdown nem biztos, hogy jót tett a szám lendületének, hogy így megtörtük, ráadásul ilyen hosszan. Sebaj, annál nagyobbat durrant, mikor visszatértek a zenészek. Megint csak azt tudom mondani, hogy jó kis szöveg (csendesen csengő csendül), szép képekkel, nagyon jó refrénnel, ami zeneileg is jól lett megkomponálva.
Csak rendben
Ez a szám nem sikerült olyan jól. Tölteléknóta, sehol sincs az Át a Dunán-hoz, na meg semelyik számban nem olyan rossz az ének, mint itt. A mondanivaló sem sikerült túl acélosra, gyorsan el is felejtem ezt a számot
Álmomban
Rockos beütés, diszkóval, meg buble hangzással, kezdem azt hinni, hogy nincsenek határok. Ötletes a nóta, refréntéma is szortírozásra került, felépítésében összevisszaság, pedig van benne rendszer. Egyáltalán nem slágeres, köszönhetően a szűk hangközválasztásnak az akkordok között, a rockos részek alá pedig gyakorlatilag csak Mick Jagger hiányzik, hogy visítson egyet, a diszkó részeken meg nem kaptam levegőt. Nem éppen nyugis nóta, pedig a címéből ezt feltételeztem. Ez sem lesz sláger, de érdekes kompozíció. Bár gyanítom egy mezei hallgató idegenkedve hallgatja a sok eltérő stílus egymásra pakolását, és skippeli a számot.
A remény töredéke
Ennek a számnak aztán van atmoszférája. A lány vokálja mint tavaszi zápor fűszere a földnek. Nagyon jó a beat, odáig vagyok tőle meg vissza. A prózai verze is nagyon jó, de a fáj a szívem valami jó kis dallamos refrén után. Az instrumentális része nagyon tetszik a számnak, de hiányzik a refrénérzet. Ziccer kihagyva. Hatalmas ziccer kihagyva. Orbitális ziccer. Miért?
“Mit játszotok gyerekek?”
Kontrollzé – Zékontroll
Utólag visszanézve teljesen felesleges volt számonként vizsgálnom a számot. Mindegyikben ugyanaz tetszik, és ugyanaz a baj. A zene nagyon jó, eltekintve pár bagatell hibán, ami az elektronikát illeti, de abszolút pozitív. Kapnak tőlem a zenészek egy hatalmas piros pontot. Bár az album egészében észrevehető egyfajta zenei monotonitás, ami az azonos hangulatú, rímképletű számokat illeti, de megbocsájtható. Ráadásul a hangulatok nagyon jók, eléggé alteresek. Most nézzük a szövegeket. Először mondom mi a jó bennük: nagyon jó a kép világuk, kivételesen nagyszerű a leíró szóhasználat, és néha sikerül egészen egyedi rímeket faragni. De a mondanivaló ritkán több az életnek egy-egy egyszerűbb momentumánál, még ha ilyen szépen is van megfestve, nincs mély gondolati magva, problémafelvetése, megoldása, hiányoznak az alternatív zenekarokra jellemző, több taktuson átívelő prózai mondatszerkezetek, amelyek csattanóval végződnek. De még cselekvő igékben sem bővelkedünk, így a szövegek állnak egy helyben, nem történik semmi. Mintha egy képet festene nekem a Kontrollzé. Nincs idő, csak a pillanat, nincsenek történetek, csak képek egy albumból. Romantikusnak hat pedig sokadik hallgatásra már elveszti a varázsát. Sok számból hiányolom a refréneket (vagy a refrén egyáltalán nem refrénes), számomra érthetetlen, hogy miért nincsenek: ez fogja meg a hallgatót, ez a kapaszkodója, amiről megjegyezheti a számot. Megasztáros hasonlattal élve, nem jönnek át a számok. Felgyülemlik a feszültség, de nem oldja semmi. Feri hangjával pedig varázsolni lehetne persze nem most. Az egész albumon érezni azt a szűk határt, ahol a hangja nem ütközik intonációs problémákba. Ezen egy énektanár könnyedén segíthet, arról nem is beszélve, hogy Ferinek milyen kellemes a hangja. A környéken nem hallottam még ilyen karakteres hangot, erre illik építeni.
és ahol üres
Van az úgy, hogy az ember még többet akar, pedig már így is sokat kapott. Ez a helyzet a Kontrollzével és velem: ez az anyag hihetetlenül jó, nem véletlenül játszották már rádiók. Nagyon jó zene, k*rvajó zene is lehetne, ha figyelembe veszik, amiket leírtam. S bár így is klasszisokkal jobb, mint amit ebben a kategóriában a környék fel tud mutatni, de még hosszú az út ahhoz a sikerhez, ami ebben a zenében benne rejlik. Merthogy benne van, de nem értem, miért nem használják ki. Mindenesetre a Kontrollzé rekordot döntött: nem hallottam még ilyen jól szóló anyagot a környékről, és ilyen sok mondanivalót sem szült maga után egy-egy kritikára szánt anyag, ilyen rövid idő alatt… hm… lehet hogy mégiscsak működik amit a Kontrollzé akart?
