• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Kemény Betonba vágjuk a fejszénket – kritika a Beton demóról

Kemény Betonba vágjuk a fejszénket – kritika a Beton demóról

Látván hogy ennyi helyi zenekar adott ki mostanában demó felvételeket a kezéből, gondoltuk helyén való lenne, hogyha ezekről valaki írna pár sort – ha másért nem is, legalább azért, hogy kicsit promózva legyenek. Régi mondás szerint, “aki ért hozzá az csinálja, aki nem, az meg beszél róla”, ez természetesen ránk is vonatkozik, nem értünk a zenéhez, épp ezért az itt leírtak csak magánvélemények, nem szakmai kritikák.

(Megjegyzés: a kritika megírásakor egy korábbi keverést hallottunk, de most már letölthető a végleges változat innen)

Beton

Mao:
A rovat első cikkében a szolnoki Beton zenekar nemrégiben kiadott, három dalt tartalmazó demóját vettük nagyító alá. Mivel ezek a felvételek a zenekar állítása szerint csak a közeljövőben készülő profi stúdióanyag elkészítéséhez szükséges mankók, így vehetjük akár kiszivárgott anyagnak is, ami megmagyarázza azt, hogy miért nem találtunk hozzá se lemezcímet, se dalcímeket. A link a felvételekhez ugyan már nem él, de remélem, valamelyik Beton mihamarabb belinkeli a hozzászólásokban, hogy aki lemaradt volna róla, annak is legyen lehetősége megismerni a zenekart.

Mielőtt bármit is mondanék a zenekarról, érdemes megemlíteni, hogy a Beton magjai a Panksapka nevű formációban már letettek valamit arra a bizonyos asztalra, de most újabb tájakra eveztek, új névvel. Változott kicsit a szövegvilág, változott kicsit a stílus, de a végeredmény továbbra is egy jól összerakott, profi, pörgős zene maradt.

Stílusát tekintve elég vegyesre sikeredett. A tőlük jól megszokott ska témák háttérbe szorultak, előtérbe pedig leginkább a punkos, illetve rockos elemek kerültek. De hogy ne legyen ilyen egyszerű az élet, Tádénak köszönhetően belekerült egy kicsit modernebb hangszíneket képviselő billentyű is a levesbe.

Beton zenekar logó

Hol is kezdjem… Kezdem azzal, amihez legkevésbé értek, a dobbal. Rosszat nem tudok róla mondani, viszont több dolog is kifejezetten tetszik benne. Az egyik az a ska részek alatti kíséret: a ska zenében engem mindig is a dobtéma fogott meg legjobban, és külön megörültem, amikor Betonéknál is viszonthallottam azt, amit szerettem volna. Külön jónak tartom egyébként, hogy néha a rockosabb témáknál is hasonló kíséret hallható. A másik, ami még nagyon tetszett, az a főleg a refrének alatt lévő ütembontás, bár azt nem tudom, hogy konkrétan így lett-e megírva, vagy ezt a dobos rakta oda kútfőből, mindenesetre számomra teljesen pozitív.

A basszusgitárról nem tudok sokat nyilatkozni, én is basszusgitáros vagyok, tudom jól, hogy mi senkit sem érdeklünk, feltehetőleg azért, mert nem hallatszódunk az ilyesfajta zenében. De azért a skára jellemző sétáló basszus teljesen jóra sikeredett, csak hogy mégis írjak valamit a bőgőről. :)

A szólók nem az a (sajnos egyre divatosabb) „minél gyorsabb, minél technikásabb, annál jobb” baromkodás, hanem az a hangulatos, pörgős, de mégis technikás gitárszóló. A punk stílusú ritmusgitározás elvégre nem egy bonyolult dolog, de ennél több nem is kell azokhoz a részekhez, felesleges túlbonyolítani, így is teljesen jó. A ska részeket külön kiemelném, oda azért kell csukló, és ahogy halljuk: van is.

A szinti témák számomra kicsit érdekesek voltak első hallgatásra, ugyanis nem hallottam ilyen zenében még ilyesmi hangszíneket. A ska részeknél viszont kicsit hiányoltam, szerintem megérné kipróbálni ott egy rézfúvós kíséretet, lehet, hogy kicsit még dobna rajta, de egyébként nélküle is teljesen jól szól. Egyébiránt vannak olyan részek, amiket pont a billentyűk dobnak fel, de leginkább csak „szőnyegezés” hallható. De ennél több nem is kell, úgy már sok is lenne.

A szövegekről viszont érdemes beszélni kicsit. Nem a bulizásról, nem a könnyű drogok legalizálásáról szólnak, mint a legtöbb ska szöveg, hanem valami egészen másról: olyan dolgokról, amik mellett nem szabad csak úgy elmenni, ugyanis a mai magyar valóságtól kezdve a politikán át a napjainkban egyre jobban kiéleződő társadalmi ellentétekig minden fontos társadalmi témát érintő dolog megfordul a szövegekben. Az ének elég karakteres és indulatos, ami sok színt visz a zenébe. Képzeljük el ugyanezt egy lágy férfi énekkel, közel nem lenne fele ilyen jó sem, ugye? Külön megemlíteném a refréneket, ahol, ha jól hallom, más tagok is vokáloznak afféle skás ordibálós stílusban, ami még jobban feldobja a refréneket.

Összességében egy egész egyéni produkciót tár elénk a Beton. Nem igazán lehet mibe belekötni, de nem véletlenül: ők sem ma kezdték. Szokás beszélni a felvétel minőségéről is, de mivel ezek csak mankóknak készültek így ne vegyük ezt egy kalap alá egy szokványos demó lemezzel. De hogy mégis írjak róla valamit, a szintire én kevesebb mélyet adnék és több közepet, valamint több magasat, de ez a zenei értékén mit sem változtat. A többi a Süle Dávid-féle házi stúdiótól jól megszokott minőség, ami úgy gondolom, elég jó ahhoz képest, hogy szinte ingyen van. Kíváncsi leszek a készülő lemez többi részére is, és remélem köztük több ska köszön vissza, mint ebben a három számos kis ízelítőben.

Mao

Beton Dürer kert 1

sultansmith:
Egy reggel felkeltünk azzal a mondattal, hogy ma mindenki megkapja a magáét. Úgy gondoltuk, akasszák fel a hóhért, úgyhogy elsőnek a Beton keménységét vettük górcső alá, és igyekszünk TD odamondós szövegeit most karhatalmilag megtorolni.

“Beton – Nemzeti és szociális foglalkoztató kultúrzenekar”

Kell egy pofa ahhoz, hogy egy ilyen patinás zenekart az ember kritikával illethessen, de ha jól gyanítom, hallgatóknak írják a számokat, én pedig hallgattam, és kialakult bennem egy kritika. Meglátjuk mennyire nemzeti ez az egész, mennyire szociális, de legfőképp, hogy kiket foglalkoztat!

“A szövegvilág is ehhez hasonlóan eklektikus, aktuális, érzékeny témákat feszeget a mai magyar valóságról, celebekről, vonatokról, hajókról, bankokról, uzsorásokról, barátokról és barátnőkről.”

Ami a legnagyobb hatást tette rám: a szöveg és az “ének”. Azért van idézőjelben, mert ez inkább csak egy kiabálás – a szó pozitív értelmében. Olyan agresszív, hogy gyakorlatilag leordítja a fejünket az egész, ráadásul képes ezt a haragot fokozni számon belül, már-már hallottam, ahogy csöpög a frontember nyála a dühtől, vérszemet kap, és lerúg mindenkit a környéken. Mégis, a refrének egészen slágeresre sikerültek, megpróbálták énekeltetni, ami nem is sikerült rosszul, de olyan jól sem. A stílus nem is követeli meg, sőt, jól is áll neki.

A szöveg sarkalatos pontja az egésznek. A szöveg egyben van, van eleje, van vége, értelme is van, egyetlen egy baj van vele: túlságosan nehéz témákkal foglalkozik. Ez vagy nagyon jól jön ki, vagy nagyon rosszul. A zene olyan könnyen emészthető, olyan befogadható, olyan életvidám, hogy ez a mondanivaló keserédessé teszi az egészet. Nem a témával van baj: igazakat mondanak, bár ezeket az igazságokat már kimondták mások és máshol. A szöveg önmagában teljesen jó – csak nem tudom összeegyeztetni a zenével.

“Egy adag jól lefőzött punk alapléből, megbolondítva egy kis ska-val, tánccal, miegymással, odarottyantva metálos tűzön, megfűszerezve elektronikával, csasztuszkákkal és mulatozással.”

Hihetetlen, de igaz, amit saját magukról írnak. Olyan sok stílusban írják a dalokat, hogy az már nem is egy zenekar. Néhol rockos, néhol ska, és van, hogy egészen metál az egész, aztán átmegy punkba. Ráadásul ezt egy számon belül képesek meglépni, ami egészen nagy bátorságra vall, lévén ma az ilyen kevert muzsika vagy mindenkinek tetszik, vagy senkinek sem. Mindazonáltal nem okoznak törést a számokban, az ember teljesen képes átvenni a ritmusváltásokat, gond nélkül kezelik ezt a zenészek is. Bátor és elmés dolog, hatalmas piros pont.

A gitárok egészen jók, többet is nyújtanak, mint amit a stílus megkövetel. A szólók nem szállnak el, végig megmarad a szám hangulata, hatalmas piros pont. Na meg a folyamatos stílusok közötti váltás is bizonyítja, hogy nem akármilyen legénység ez azért.

A billentyűre külön kitérnék, talán mert az áll hozzám a legközelebb. Azon kívül, hogy számomra teljesen újdonság egy eredendően punk zenekarban a billentyűs poszt, azt kell mondjam, hogy egész jól megoldották a dolgot. Sehol sem túl sok, sőt, van, ahol igény is van rá, színesebb a zene, több a lehetőség a kreativitásra. Egyedül azt nem értem, hogy ha már ska betétek vannak, akkor hol vannak onnan a rézfúvósok? Sokat hozzá tenne a dologhoz.

A dob becsülettel lekísér mindent, sehol sem játssza túl a zenét, pont annyi, amennyi kell. Reagál a számon belüli változásokra, csakúgy, mint a basszus, lekövetik az egész vonalat, zeneileg nagyon együtt van az egész.

“A Beton csak saját zenét játszik, olykor egy-egy taktust belecsempészve gyermekkorunk legszebb dalaiból, úgymint Ramones, Depeche Mode, Kalinka…”

Érezni is rajta ezt. A múltból építkezik, igazán új megoldásokat csak a stílusok ilyesfajta keverése követel meg. Ezen kívül nem hallok igazán semmi újat a zenékben – ez a Beton gyenge pontja. Pedig szinte minden együtt van hozzá: a szokatlan felállás, a jó szövegek, stílusok kavalkádja, 120 bpm tömény agresszió… és mégis úgy érzem, hogy tudnának ennél többet is. Sőt, én mint hallgató is többet követelek ennél. Szakítsák le a fejemet, mutassanak olyat, amit még nem hallottam, mondjanak olyat, amit nem tudok.

Beton Dürer kert 2

Szultán szerint az összkép…

Annyi stílus van benne, annyifajta kettősség, hogy az egész dolog felkavart, nem igazán lehet a zenében megnyugvást találni. Folyamatos feszültség van, és nem is akarják ezt csökkenteni egy felszabadító refrénnel, vagy lagymatagabb szólókkal. Semmi nincs benne, ami megnyugtat, gyakorlatilag felszítja a véredet, minél többször hallgatod meg, annál jobban benned van a “nem jó ez így” érzés. Ha ez volt a cél, akkor elérték, dühös vagyok, és ordítanám a koncerten a Beton szövegeket.

sultansmith

Oszd meg

Szólj hozzá