• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Interjú Ratkai Miklóssal múltról, jelenről és jövőről

Interjú Ratkai Miklóssal múltról, jelenről és jövőről

Ratkai Miklós a Váróterem koncertszervezőjeként aktívan munkálkodik annak érdekében, hogy a szolnoki zenei életet nívós koncertekkel színesítse. Kitűnő zenekarok állandó-, és vendégdobosaként , több évtizednyi zenei múlttal és közel 2000 koncerttel a háta mögött nem múló lelkesedéssel beszél a zenéről- emlékekről, tervekről.

– Milyen zenei-szervezési projektekben veszel részt mostanság?
– Ötödik éve vagyok a Váróterem koncertszervezője. Ez kemény munka, de nagyon szeretem csinálni. De szeretek időről-időre új dolgokba is belekezdeni. Már koncertszervezéssel, menedzseléssel kapcsolatos felkéréseket is kapok zenekaroktól. Keveset tudok elvállalni, mert a szervezési munka rengeteg időt elvisz, és teljes embert kíván, félgőzzel nem lehet csinálni. Amire nem tudtam nemet mondani, az a Fiser László ( a Korál zenekar gitárosa) által alapított Koral forever zenekar menedzselése.Remek zenekar, jobbnál-jobb zenészekkel.

– Ha már itt tartunk- saját zenekarok:
ACBC– ACDC tribut zenekar
Gubás Tibor – ének
Fángli Erik – szólógitár
Bevíz Mihály – ritmusgitár, vokál
Molnár Kristóf Ákos – basszusgitár, vokál
Ratkai Miklós – dob

Alkohol zenekar
Tóth Sándor ‘Csövi’ – ének, basszusgitár
Nagy Márton ‘Marcipán’-gitár
Ratkai Miklós-dob”
– velük készül az új nagylemez, amire végre valahára felkerül a Rockhimnusz-című szám, ami néhány éve már látható a youtube-on. Elkészítésében több neves zenész vett részt (pl. Vikidál Gyula, Nagy Feró, Gidófalvy Attila- Lord, Karthago)és mindenféle médiatámogatás nélkül elérte a közel hárommilliós nézettséget.

Queentett- Lakai Zoli (a Lady Macbeth-zenekar egykori gitárosa) zenész barátommal közösen megalapított Queen tribut zenekar.
Tagok:
Kiss Zoltán – ének
Lakai Zoltán – gitár, vokál
Csőke István – billentyű, vokál
Szűcs Gábor – basszusgitár
Ratkai Miklós – dob)

– Végül, de messze nem utolsó sorban az Exit
Itt szeretném megjegyezni, hogy Tombor Zoli, az Exit egykori énekese-aki hosszú ideje Berlinben él és Musicalekben énekel, valamint éneket tanít-egyik fellépése után maga Gina Lolobrigida ment fel,hogy gratuláljon neki. Számomra is öröm, és büszkeség, mikor ilyen sikerekről hallok.

– Mit tartasz legnagyobb személyes sikerednek ?
– A miskolci ABCD-vel (ACDC tributzenekar) , ahol közel három évig zenéltem, lehetőségünk nyílt a Tabánban fellépni egy május elsején. 10000 embernek játszottunk. Félelmetesen jó érzés volt.
A másik,amit megemlítenék, hogy volt alkalmam együtt fellépni a Judas Priest volt énekesével. De számomra a kevésbé hangos, hétköznapi sikerek is jelentősek tudnak lenni.
Minden olyan koncert, ahol a közönség láthatóan és hallhatóan jól érzi magát, sikerélmény.

– Beszéljünk a kezdetekről. Hogyan lett a dob főszereplő az életedben?
– A 70-es években a szüleimnek 200 bakelitlemeze volt. Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, LGT, Zorán– csupa olyan előadó, akiket nagyra tartok, és a mai napig szívesen hallgatok.
Azután jött valami egészen új. Keményebb hangzás, ami nagyon megfogott: 76-ben jelent meg a Skorpió együttes “Ünnepnap”-című lemeze és ez indított el engem a dob útján. Néztem a dobost a lemezborítón, hallgattam a zenét, és azt éreztem, hogy ez valami nagyon nekem való. Fogtam két filcet és hónapokon át rongyosra vertem velük a lemezborítót, dobolás-címén. Ez volt az első mozzanat, amiből sejthető volt további életutam. Bár az az igazság, hogy én már ekkor is azt hittem, hogy dobolok… Tíz évvel később, mikor az Exittel megalakultunk, megbeszéltük, hogy ki milyen hangszeren fog játszani. Mindezt úgy, hogy senki nem értett az adott hangszerhez. Tudás nem volt, csak valami mélyen megbúvó indíttatás… :) Vettünk ócska felszerelést és belefogtunk. Fokozatosan ügyesedtünk. Egy darabig jártam tanárhoz, de mivel nem azt oktatta, amit én tanulni akartam, mégis csak az autodidakta módszernél maradtam. És úgy érzem, ez vált be igazán.

– Van emlékezetes fellépés-élményed ebből az időszakból?
– Még az Exit előtt, egy gimis zenekarral a Varga Katalin Gimnáziumban léptünk fel, Beatles -dalokat adtunk elő a magunk béna módján. A gázsink egy fehér nyuszi volt. Mivel a csapatból egyedül én laktam kertes házban, megegyeztünk, hogy nálunk fog nevelkedni a közös “gázsi”. Szerencsére szép kort élt meg. :)

Exit-kezdetek:
– 1985-ben alakítottuk meg a bandát. Évi három nap maradt próbamentes, egyébként minden nap összejöttünk, és próbáltunk. Az első lemezünket Nagy Feró adta ki, de ezt több száz koncert előzte meg. Szóval nulláról indulva, minden lépcsőfokot megmászva, rengeteg munkával jutottunk el a sikerig. Azért hangsúlyozom ezt, mert a mostani tehetségkutató “sztárokkal”ellentétben nekünk senki nem fogta a kezünket, nem volt menedzserünk, minket nem kreált meg sztájliszt. Magunkra voltunk utalva. Mentünk, csináltuk,és egyszer csak észrevett minket a közönség. Nyilván, ha kezdetektől tolt volna valaki minket a média szájába, könnyebben befutunk. De ez így sokkal értékesebb eredmény, mert kemény munka, sok tanulás van mögötte és a megbecsülés is tartós.

– Milyennek látod a szolnoki zenei-koncert életet? Mennyire aktivizálható a város?
– Az élőzenére egyértelműen van igény. De az igények sokat változtak. A média befolyása-főként a fiatalokra-hatalmas. Tíz évvel ezelőtt még az volt a trend, hogy médiasztárocskákat, tehetségkutatókban felbukkant emberkéket hívtak meg koncertezni. A legjobb,ami ezekről a fellépésekről elmondható, hogy rövidek voltak. Ezért pofátlanul sok pénzt kértek és kaptak. De nem lenne gond ezekkel a “zenészekkel”, ha egyszer igény van rájuk. Elférnek a palettán. A gond az, hogy a média- jelenlétük aránytalanul túl van tolva, miközben a nívósabb zenekarokat méltatlanul háttérbe szorítják.
Pedig a média hiába próbálja bojkottálni a Rockzenét. És nem veszi észre, mekkora potenciális nézőközönséget veszít ezzel. Az igényt soha nem fogja megszüntetni. Szerencsére a szolnoki fesztiválok zenei kínálata egyre színesedik, egyre szélesebb műfajkörből hívnak meg fellépőket.

– Min változtatnál?
Visszahoznám az élőzenés éttermeket, a tucc-tucc zenét száműzném a kávézókból, hogy az ötvenes és idősebb korosztály is megpihenhessen egy kávé mellett, olyan zenéket hallgatva, amik egy életen át elkísérték, és amitől kicsit ellazulnak, legalább míg a kávé tart. A fiatalok közül sem hiszem, hogy mindenki gépzenére vágyik, ha beül valahová. Több lenne a közösségi tér, kultúrház, lenne újra szabadtéri színpad-egyszerűen lehetővé kellene tenni, hogy minél több zenei műfaj képviselője és rajongója találkozhasson koncertek alkalmával.

– Van olyan zenész, akivel együtt játszani egy álom megvalósulását jelentené?
– Hosszas sorolhatnám, de most egy külföldit mondanék. Az ACDC basszusgitárosával Cliff Williams-el együtt zenélni az óriási dolog lenne. Mindegy hogy koncert, vagy csak próba. Csak legyen megörökítve, hogy bármikor megnézhessem. De az nem fontos, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön, kiadják, hogy pénzt hozzon.
Ha valaki azért kezd el zenélni, mert dollárjelek villognak a szeme előtt, inkább ne zenéljen.

– A közönség megérzi, ha nem hiteles a zenész, csak a gázsi miatt van ott, de unja az egészet….
– Igen. Bár én fapofa vagyok, és rajtam sem látni, hogy mennyire élvezem a dobolást. És mindegy hogy 15, vagy 15000 embernek játszol, ugyanúgy oda kell tenned magad. De a hétköznapok is, a dalírás, próbák, koncertezés- ezek mind örömet okoznak nekem, és ez a lényeg.

Oszd meg

Szólj hozzá