• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Interjú: Raimondo Gaviano (SVART1)

Interjú: Raimondo Gaviano (SVART1)

Nem is olyan régen, még augusztus elején számoltunk be a Szardínia szigetéről származó, sötét, jéghideg ambient muzsikával operáló, a The Last Snow in Szolnok című, sejtelmes dalt is jegyző projekt, a SVART1 létezéséről. Olyannyira nem hagyott azonban nyugodni minket az, hogy az eme egyszemélyes zenekart alkotó Raimondo Gaviano vajon milyen formában kötődhet a Szolnokhoz, illetve hogyan képes egy olyan napfényes helyről olyannyira sötét hangulatú zenét gyártani, amit még a norvég erdők sűrűiben élő remeték is megirigyelnének, hogy felkerekedtünk, és megkerestük őt, válaszoljon nekünk pár kérdésre munkásságával kapcsolatban. Gaviano úr roppant készségesen vállalta az interjút, és kérdéseinkre digitális levél formájában, postafordultával válaszolt.

Az első kérdésen nyilván teljes mértékben evidens: Mesélnél egy kicsit magadról, illetve arról, hogyan kötődsz egészen pontosan Magyarországhoz, még ennél is pontosabban Szolnokhoz?

Először is azzal kezdeném, hogy nagyon köszönöm, hogy megkerestetek azért, hogy meginterjúvoljatok a munkásságommal kapcsolatban, megtiszteltetésnek érzem ezt. 2008-ban hét hónapig éltem Szolnokon, ahol a Kodály Zoltán Főiskolán tanítottam a Comenius project keretein beül. Kiváló iskola, szerettem itt dolgozni. Többször meglátogattam Budapestet is amíg Magyarországon voltam, ott nagyon tetszettek a csodálatos fürdők (a Rudas abszolúte a legjobb!), de több, másik városban is jártam. Nagyon szeretem Magyarországot és a magyarokat. Úgy vélem, olyan emberek, akik őszintén és erősen kötődnek a hagyományaikhoz, amit nagyon jó dolognak tartok.

Mesélnél egy kicsit magadról? Hová valósi vagy, mióta foglalkozol zenével, illetve mi inspirált arra, hogy belekezdj a saját projekted, a Svart1 megvalósításába?

Szardínia szigetén élek, és 2009 óta történelmet és filozófiát tanítok egy magániskolában, Cagliariban. Nem igazán nevezném magam zenésznek, bár 6 és 11 éves korom közt a klasszikus zenéért rajongó szüleimnek köszönhetően zongorázni tanultam. Gyermekkorom óta mindig is volt a közelemben egy rádió vagy egy HI-FI (a szüleim szenvedélyének köszönhetően). Így közelítettem fokozatosan ahhoz a műfajhoz, amit most alkotok, ami precíz utalás olyan zenei megszokásokra, amik abszolút távol esnek az indusztriális hangzástól; olyanokra gondolok, mint a Trax rec. acid house-ba oltott dalai, vagy Phuture-től az Acid Tracks. Amikor először hallottam ezeket, olyan volt, mintha egy másik dimenzióba kerültem volna (ez még mindig így van, és ezt nem szégyellem egyáltalán). A dobgép használata a TB-303-ban vagy a 808-ban például hatalmas felfedezés volt számomra. Természetesen akkoriban hallottam több olyan dalt is, amik nagy hatással voltak rám. Minden egyes olyan darab, amit most nem részletezek, valamint a klubok világa, amit akkoriban még csak meg sem közelíthettem, közelebb hozott ahhoz az érdekes művészi hozzáálláshoz, amit épp az a fajta zene képvisel, amit én magam is szeretek csinálni. Ezen felül mindig hajtott a vágy, hogy elegyítsem a régi, analóg, és a mai digitális dolgokat. Mondjuk, hogy a közeledésem ahhoz a zenéhez, amit művelek, egyfajta eltávolodás attól, amit megutáltattak velem kiskoromban. Következetesen jöttek az újabb találkozások egyéb zenei műfajokkal, persze véletlenszerűen, de természetesen következett, hogy a képzetlenségre való törekvéseimmel közel kerültem pár punk bandához, és onnan már csak egy kis lépés volt csupán újra magamra találni. Csak egy második korszakban fedeztem fel a Cold Meat világát (ami úgy gondolom 2002-2003 körül megkerülhetetlen volt), mindenek előtt pedig a Dark Ambient, Galakthorroe és a Familglia Arafana zenéit. Manapság már eléggé beszűkültek az általam hallgatott dolgok, elsősorban a munkám miatt, és talán azért is, mert a vizuális fejlődésemen is folyamatosan dolgozom.

Gyakran utazol más országokba fellépni? Hogy érzed, mennyire fogékony a közönség a zenédre Európán belül?

Nemrég, mikor külföldön tanítottam gyakran megesett, hogy ott zenéltem is. Most, hogy stabilan Cagliariban lakom ritkábban esik meg, de két-három koncertet legalább csinálok évente. A munkámból kifolyólag jelenleg a vakációm alatt kell kihasználni minden pillanatot, és időpontot keresni a külföldi fellépésekre. Azt, hogy hogyan reagál a közönség, nem tudom pontosan elmondani. Néhány alkalommal „hallottam” valami igazán pozitívat (Budapesten a Gyár clubban például sokakat érdekelt a magammal hozott videóanyagom, ami a szülőföldem ősi rituáléit mutatta be, és emlékszem Berlinben egy estére a Schlagstrormban, ahol az emberek egy élő előadásomra táncoltak is) de egyszerűen sokszor csak afféle felszínes érdeklődést látok, máskor pedig az egész katasztrofális.

A The Last Snow in Szolnok című dalod egy meglehetősen sötét hangulatú ambient szerzemény. A meghallgatása után írt kritikában úgy fogalmaztam, hogy olyan, mintha „egy elhagyatott ipartelep omladozó falai és rothadó vasgerendái közt megbúvó udvar közepére képzeltem magam, szakadó hóban és néha feltámadó, viharos szélben álldogálva a nukleáris apokalipszis bekövetkezte után pár évvel.” Te magad, ahogy említetted, Szardínia szigetén élsz. javíts ki, ha tévedek, de úgy tudom, ez egy gyönyörű, napos hely, szép tengerparttal és pálmafákkal. A te munkásságod viszont meglehetősen „lehangoló” és sötét. Honnan szerzed az inspirációt a dalaid megírásához?

Igazad van: Szardínia nagyon napos, sok a szép strand és az üdülő, nagyon sok turista kedveli, de én soha nem voltam az a személy, aki túlzottan el tudott volna merülni ebben a világban. Természetesen gyermekként jobban ment ez, de ahogy az ember felnő, a dolgok is változnak. A boldogságom azóta bent rekedt egy hatalmas erdőben, ahová a napfény épphogy csak beszivárog a lombokon át. Jobb szeretem a végtelen jégmezők fehérségét, amit eddig csak befagyott tavakon láttam. Ehelyett ugyanis egyfolytában a forró homok vesz körül, és úgy érzem magam, mintha egy olyan család tagja lennék, ahol a szülők folyton főznek, a gyerekek meg állandóan kiabálnak. A legfőbb inspirációimat a fotózástól kapom, mindig szigorúan egymagamban járok el elhagyott házakat és öreg, eldugott vidékeket lencsevégre kapni. Ott olyan gyönyörű benyomások érnek, amik kvázi olyanok mint a szex, néha talán jobbak is. Érezni a levegőben finoman borzongó félelmet, ahogy végigkúszik a hátamon a hideg. Számomra ez az élet egyik olyan szépsége, amely legalább annyira fontos nekem, mint az ereimben folyó vér.

A svart1 az egyetlen projekted, vagy mellette a művészet más ágaival is foglalkozol?

-Nem igazán, de mindig érdekelt a zene mellett a videózás, illetve az, ahogyan a fényképek képesek elkapni egy adott pillanatot és megállítani az időt. Mindig lenyűgöz, hogy a fénykép feltalálása mennyire képes volt megváltoztatni a festészet világát a XIX. Században. A hamisítatlan ragaszkodása a realitáshoz engem mindig arra sarkallt, hogy túllépjek a valóságon, új utakat keresek, ami lehet ugyanannak a világnak egy más realitása.

Elérhetőségek:
SVART1 Facebook
SVART1 Bandcamp

Oszd meg

Szólj hozzá