• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Interjú Kozma Mihály fotóssal

Interjú Kozma Mihály fotóssal

Aki szeret koncertekre járni az bizonyára ismeri Facebookon a Szolnoki Koncertek nevű oldalt. Ott találhatjuk meg hétvégéről hétvégére a legjobb és legfrissebb képeket az éppen aktuális bulikról amiket Kozma Misi szolgáltat nekünk. Ha éppen nem kertet művel és nem dolgozik akkor valahol biztosan kattingat! Érdekes olvasnivaló mindenről mindenkinek!

Mikor és miért jött az ötlet, hogy elkezdj fotózni?

Ez egy folyamat, nehéz egy adott időpontot meghatározni. Kattintgatni már gyerekkorom óta szerettem, de csak a szokásos kirándulós-családos képeket. 2006-ban vettem az első digitális gépemet, de ezzel sem változott a helyzet. Aztán 2009-ben a kezembe került egy-két, kezdő fotósoknak szóló könyv, ami segített abban, hogy jobbak legyenek a képeim és megtetszett a dolog. 2009 és 2012 között gyökeresen átalakult az életem, ezzel párhuzamosan elkezdtem rendezvényekre járogatni, 2010-ben megvettem az első tükörreflexes gépemet, amit persze lépten-nyomon használtam is, mondván egy ilyen „marha drága felszerelés” (ha akkor tudtam volna…) ne otthon porosodjon már. 2011-ben több alkalommal történt, hogy szervezők koncert után kértek tőlem képeket, jöttek pozitív visszajelzések, beindult a Frakk és a Frei-ben is jófajta zenés események zajlottak akkoriban, én pedig elkezdtem sodródni arrafelé, amit most csinálok.
Ezzel párhuzamosan persze folyamatosan tanultam, igyekeztem fejlődni, igaz pár workshop kivételével fotós képzésen nem vettem részt, tudásom főleg utána olvasásból és a rengeteg gyakorlati tapasztalatból származik. Idén viszont tervezek elkezdeni egy fotós iskolát, szép ez a szakma, jó volna rendesen kitanulni.
A miért kérdésre két egyszerű válasz van: mert szeretem csinálni és mert látom a munkám eredményék, megvan a sikerélmény.

Van-e olyan kedvenc fotósod akit a példaképednek tekintesz?

Példaképem soha nem volt, mindig a magam útját járom, persze sok jó képet látok és azok hatással is vannak rám. Szóval nem példaképek, de például Anton Corbijn legendás fekete-fehér képei és videói nagyon tetszenek, vagy meg kell említenem Joe McNally és Scott Kelby nevét, akiknek a könyveiből rengeteg hasznos tanácsot kaptam.
Szűkebb környezetűnkben, Szolnokon is sok kiváló fotós él, közülük Illyés Csabát és Lescsinszky Zolit emelném ki, vagy épp az unokatestvéremet, Kozma Károlyt, aki a Damjanich Múzeum fotósa.

Hogyan lehetséges azt megoldani, hogy család és munka mellett is ennyi idő jusson a fotózásra?

Nagyon nehéz és az a helyzet, hogy olyan sok területen igyekszem helyt állni, hogy nem igazán sikerül mindenre elég időt fordítani. Többnyire a pihenéstől vonom el az időt, ami annyira nem nagy veszteség, mivel amúgy is rossz alvó vagyok, persze hosszú távon ez nem működik. Sokszor a családommal se vagyok annyit, mint szeretnék, néha a kertem néz ki úgy, mint a katasztrófa sújtotta övezet, de fotózni se tudok mindig eljutni oda, ahova szeretnék (a gépemen pedig jelentős képállomány várja, hogy majd feldolgozzam, ha egyszer lesz rá időm). A nap nekem is 24 órából áll, és ha csak két lovat ülnék meg egy hátsóval, az már jelentős könnyebbség lenne.

A Facebookon böngészve nagyon sok témájú képed van. Melyik téma áll hozzád a legközelebb?

Meg fogsz lepődni: a koncertfotó. Ennek a műfajnak hosszasan lehetne sorolni az előnyeit és hátrányait, a fontos az, hogy nálam az előnyök jelentős túlsúlyban vannak.
A másik kedvenc témám a tájak/városok/természet, közelebbről most épp az asztrotájkép (éjszakai táj, csillagos égbolttal) izgatja fantáziámat. Szerintem természetes emberi dolog, hogy vonzódunk a körülöttünk lévő dolgok szépsége iránt, sokan fotózzák a környezetünket, de ahhoz hogy jó kép szülessen, röviden két dolog szükséges: jó helyen lenni, jó időben. Kevésbé röviden helyismeret, rengeteg utánajárás, sok próbálkozás és egy kevés szerencse. Azt hiszem, ezen a ponton visszakanyarodhatunk az időbeosztás kérdéséhez…

Mi vonzott téged az élőzene irányába?

Ez régről indul, fiatal koromban a szórakozási lehetőségeim kb. a kocsmára meg a diszkóra korlátozódtak, amik mondjuk így, nem különösebben vonzottak, kitörni pedig valahogy nem sikerült. Más utat nem láttam, talán igényem se volt rá, hiszen már akkoriban is le tudtam kötni minden percemet. Koncertekre néha ugyan eljutottam, de csak arra a pár zenekarra, akiket akkoriban szerettem.
Aztán jött 2006 és a Tiszavirág fesztivál, a maga sajátos és véleményem szerint utánozhatatlan hangulatával, később felfedeztem az Örökség fesztivált, a többi kisebb-nagyobb zenés rendezvényt, amik megmutatták, hogy így is lehet ezt csinálni. Ez az „így” nagyon más volt, mint amit azelőtt láttam és nagyon tetszett.

Vannak-e kedvenc zenekaraid fotós és zenei szemszögből?

Fotós szempontból nem elég, ha jó a zene, a zenésznek hangulatot kell teremtenie, kapcsolatba kell lépnie mind a közönséggel, mind a zenész társaival. Ezen felül nem árt némi „extra” produkció, fejrázás, kellékek használata, különleges mutatványok a gitárral, vagy más hangszerrel. Persze mindez úgy működik, ha a zenész maga is élvezi, amit csinál, fel tud oldódni zenélés közben.
Tehát a nevek. Akiknél biztos hogy minden egyben van, az a Sonny And His Wild Cows, sőt maga Sonny, aki bármilyen formációban lépjen is fel, képes „felrobbantani a színpadot”. Aztán igen érdekes színpadi produkciót nyújt a Recovery, a Fatal Error, a Headbengs, a Hollywood Rose, és a Pokolgép is elég fotogén. A Hollywood Rose esetében mindig megemlítem, hogy miután a 2013-as Tiszavirág fesztiválon a nagyszínpadot szétáztatta a jégeső, lejöttek a tér közepére és adtak egy valódi akusztikus koncertet. Számomra felejthetetlen élmény volt, igazi „tábortűz hangulattal”. Másféle megközelítésben, szívesen fotózom Farkas Robi csapatát, a NoName-t, a szintén szolnoki Szimfonik harsonásokat és az Ed Philips And The Memphis Patrol-t, ők stabilan igen jó nézettségi adatokat produkálnak az oldalon.
A zenei érdeklődésem elég tág határok között mozog, a jazztől a punkig szinte mindent szívesen meghallgatok, ami pedig a saját műfaján belül megüt egy bizonyos színvonalat, az nekem tetszeni szokott. Ami még számomra vonzó egy zenében, ha jó szöveggel, erős mondanivalóval társul.

Fiatalabb korom nagy kedvence a Bonanza Banzai, máig szívesen hallgatom őket, és mellettük nem meglepő, ha a Depeche Mode, vagy Ákos neve is előkerül. Mondjuk amit mostanában Ákos művel, azzal nem igazán tudok azonosulni, de több korábbi megmozdulása nagy kedvencem. Szintén fiatalkori kötödés, azokból az időkből amikor „szakmunkás bajusszal az orrom alatt, Szokol rádión hallgattam a Garázs műsorát” (lehet, nem pontosan így történt, de én így emlékszem rá), az olyan zenekarok szeretete, mint a Beatrice, az Aurora vagy a Pokolgép.
A „koncertre járós” időszakomban rengeteg zenekart, zenészt megismertem, több is a kedvencem lett, közülük alán leginkább a Vad Fruttikat szeretem, sajnos elég depressziósak a számaik, de valahol megkapom tőlük azt az élményt, mint anno a Bonanzától. Sonnyt már említettem, zseniális zenész, mint ahogy a szájharmonikás Szabó Tamás is. Tamás és csapata, a Mojo Workings szerettették meg velem a blues műfaját, amit előttük alig ismertem. Ed Philips énekhangja valami rendkívüli, az Elvis Live! produkciót születése óta követem, teszik ahogy feldolgozták Elvis zenéit. A debreceni A Nyughatatlan tribute-jellegű csapatként indult, de ma már kiváló saját számokat is játszanak. Kowalskyékat a zenéjükből áradó pozitív energia miatt kedvelem, a Honeybeast-et és a Halott Pénzt a jól megírt dalszövegek miatt. Az Anna And The Barbies szintén nagy kedvenc, aki ismeri őket, annak nem is kell mondanom miért. Ja, őket is szeretem fotózni, de gondolom ez egyértelmű.
Hát ennyi a nem rövid, és messze nem is teljes lista.

Mire vagy legbüszkébb fotós szempontból?

Leginkább arra, hogy fotózhattam a Tiszavirág fesztiválnak, ráadásul nem is egyszeri alkalommal, tavaly már másodszorra lehettem „helyszínelő”. Óriási dolog, hogy ami valamikor elindított, annak ma a részese lehetek. Az Örökség fesztivállal pont ugyanez a helyzet, bár az – és ezt remélem a Béla meg tudja bocsátani – „csak” a második kedvenc fesztiválom.
A másik nagy büszkeségem, hogy az Ed Philips And The Memphis Patrol bemutatkozó lemezének külső és belső borítóján az én fotóm szerepel, mint ahogy az együttes plakátjain és szórólapjain is. Szintén nagy sikerként élem meg, hogy a tavalyi Örökség plakátjához és a műsorfüzethez az én képeimet használták fel. A mai digitális, fészbúkos-lájkolós világban minden nyomtatott megjelenésnek örülni kell, a magamfajta hobbifotós pedig nem is nagyon álmodhat ilyesmiről, nekem mégis összejött valahogy.
Végül, de nem utolsó sorban szerkesztgetek egy oldalt a fotóimmal, aminek a látogatottsága a hasonló oldalakhoz képest egész jónak számít. Mondjuk ezt a mai napig nem értem, miért van így, hiszen vidéki központú és a koncertfotó sem számít manapság a művészetek csúcsának. Lényeg az, hogy hatalmas hajtóerőt ad ahhoz, hogy folytassam, amíg lehetőségem van rá.

-Kovács Miklós-

Oszd meg

Szólj hozzá