• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Filmajánló: Hírnév – Fame (1980)

Filmajánló: Hírnév – Fame (1980)

Áldott nyolcvanas évek, a megfoghatatlan lázzal, érthetetlen önkifejezéssel és az utcaművészet kiteljesedésével! Összemosódó rasszok, bandaháborúk és bő nyakú pólók, tépőzáras, magas szárú cipők. A mára sztereotípiává kopott formanyelv, az újraértelmezett tinédzserkori lázadás virágkora. Ide lyukadunk ki, ha úgy döntünk: rászánunk két órát a Fame kusza, csapongó történetére.

Igazából az időutazás jellege, a korszakban való körséta többet ér, mint maga a film, mint önálló alkotás – de ez a legtöbb nyolcvanas évekbeli mozival így van. Hisz mi az alapsztori? Egy művészeti szakközép (ingyenes, tehát alsóbb osztályú) egy évfolyamának nagy vonalakban felvázolt élete a felvételitől a záróvizsgáig. Az elmúlt bő húsz év tonnaszám termelte a hasonló mozikat, ahol a tehetséges diákok nagy nehezen eljutnak az érvényesülésig – az Apáca show 2-től kezdve a Step up elcsépelt tünet-együtteséig tucatnyi példát sorolhatnék. Nem teszem. A Hírnév 1980-as kiadása (mert azt hiszem előtte és azóta született ezen a címen is kópia) egyfajta őselem, ahol még nem a bejáratott séma működik óraműpontossággal. Persze a kötelező formulák megjelennek, de azzal a tipikus ízzel átitatva, ami az egész évtizedet jellemzi.

Tulajdonképpeni főszereplőről nem is beszélhetünk, a közösségből kiragadtak néhány érdekesebb figurát, az ő sorsukba kapunk több-kevesebb bepillantást. Ralph (Barry Miller), a különc előadó, Doris (Maureen Teefy), a félénk zsidó lány, Montgomery (Paul McCrane), a homokos színészpalánta, Bruno (Lee Curreri), a modern zene Mozartja, a diszlexiás táncos, Leroy (Gene Anthony Ray), Coco (Irene Cara), a polihisztor, és még páran. Színes felhozatal, a vallásos puerto ricoi, nyomorból kitörő afroamerikai, felső középosztálybeli fehér, aggodalmas zsidó, mind megfér egymás mellett, méghozzá New Yorkhoz képest egész békésen.

Az alapmotiváció mindnyájuknál az önmegismerés és önkifejezés, az útkeresés és a felnőtté válás körül forog. A tanárok küzdenek a zabolázatlan magamutogatást keretekbe szorítani, irányt mutatni, míg a nebulók ezeket kívánják áttörni, új útra terelni a hagyományos formákat. Nem újdonság, mindenki meg akarja váltani a világot tizenhat évesen. Akkoriban ezt így próbálták.

Mivel ennyi felé oszlik a figyelem, egyik szálat sem bontja ki teljesen a rendező, a legtöbb cselekmény és dialógus függőben marad, mintha egy nyitott könyvet nyújtana át, ahol a fejezetek végén üres lapok tátongnak. A nézőre bízza, mit gondol a folytatásról.

A kidolgozottság hiányát ellensúlyozza a karakterek fokozatosan megmutatkozó háttértörténete, s ahogy ők magukat, úgy a nézők is folyamatosa ismerhetik meg a szereplőket. Egyébként a közeg valósághű ábrázolása a művészpalánták világának, mintha a városkámban működő művészeti főiskola egy átlagos napját látnám. Táncoló, daloló, örökmozgó, furcsa kis lények egy rakáson.

Aki a tipikus nyolcvanas évekbeli filmeket nem veti meg, neaggyisten: szereti, annak mindenképpen jó szórakozás lesz a Hírnév. A mai tehetségkutatós-küzdelmes-önkifejezéses mozik rajongóinak lehet, hogy kissé kuszának, vagy felszínesnek tűnik a történet, de próbáljanak kissé mögé nézni! Az újraálmodott zsáner nélküli képsorokra. A sztori, bizony ugyan az. Csak a végén a fehér (vagy fekete) lány nem borul össze szerelmesen a fekete (vagy fehér) fiúval. Ha levetkőzik a Hollywood-szindrómát, nem fognak csalódni.

Imdb

Trailer:

-Árvai Levente-

Oszd meg

Szólj hozzá