• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Filmajánló: DeUsynlige (2008)

Filmajánló: DeUsynlige (2008)


A skandináv filmek nekem olyanok, mint éhező gyereknek a négercsók. A megnézendők közül gyorsan le is csaptam rá, mivel számítottam rá, hogy komoly opusszal lesz dolgom.

Jan Thomas tehetséges orgonista, akinek önhibáján kívül veszti életét egy kisgyerek a karjai között. Törvényszerű, hogy ezután börtönbe kerül. A sitten is orgonál, a vasárnap esti miséken. Büntetése letöltése után a helyi templomhoz szegődik segédorgonistának. Nehezen szokja a szabadságot. Nyitogatja új lakhelyének ajtaját, és boldog, hogy végre nem verik el rabtársai. Az ajtón beköszönt a szerelem is, amivel semmi gond nem lenne, ha az nem hozna magával egy, a gyilkosságra emlékeztető fiút. Az első sokk után azonban kötődni kezdenek egymáshoz. Úgy tűnik, az élete sínen van. Esténként viszont iszonyatos harcokat vív a lelkiismeretével.
A másik oldalról pedig ott van a család, amely elvesztette a legdrágább kincsét a gyermekét, mert hát mi van annál szomorúbb mikor egy szülő temeti az utódját? Éppen hogy kilábaltak az érzelmi viharokból, mikor megtudják, hogy Jan szabadult.
Kisvárosi véletlenek sorozata egymás elé sodorja őket, és mindenki kísérletezve, remegő arccal, merengve és bűnbánva próbálja feloldani azt a rengeteg kérdőjelet, ami köztük feszül. Ez a történet váza, amiről többet nem is szólnék, különben mit fogtok megnézni?

A Zavaros víz (állítólag ez a magyar címe) hozta az északi filmek nívóját. Semmiben sem áll a rájuk jellemző minőség alatt. Sötétes színvilág, hosszú, az európai filmekre oly jellemző beállítások. Játékos, művészfilmekbe illő kamerállások, amik hol zenével, hol zene nélkül tolmácsolják hőseink érzelmi állapotát. Mondanom sem kell, a főszerepet az orgona, és az egyházzenék kapják, amik a filmből szólnak ki, és nem alá vannak vágva, még élőbbé téve ezt a zárt mikrokozmoszt. Zárt, mert a kevés szereplő, kevés helyszínen forog, de maximálisan kitöltik a keretüket. Olykor csoda, hogy nem robbannak ki belőle. Lassan vánszorgó, melankolikus alkotás a Zavaros víz. Amerikai hatást állítólag éreztek benne páran, én nem véltem felfedezni. A párhuzamos vágások, tér és idősíkok agyjátékra késztetnek műélvezés közben. Darabonként áll csak össze a kirakósdi, így végig odaköt a katódcső elé, és a 115 perc sem tűnik üresjáratnak.

Zseniálisnak a maga műfajában nem mondanám ugyan, de egy kiadós filozofikus kínlódáshoz mindenképpen jó alap. Ha szereted az agyas drámákat, és az európai filmes hagyományokat, akkor a norvég filmek között kell keresned.

Oszd meg

Szólj hozzá