• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez a(z) esemny elmúlt.

Pedrofon – “Dokk and Roll Party”

augusztus 11., 22:00 - 01:00

| Ingyenes

Óriási Rock ‘n’ Roll buli a Dokk Terasz színpadán.

2002 nyarán alakult, korábban már együtt zenélő tagokból (Cadillac, Madarak, Lucky Boys).
A 2003-as évet egy demo CD felvételével kezdtük, és sorra jártuk a klubokat, a céges rendezvényeket és az utcabálokat, hogy hirdessük: a rock and roll örök!
Az első hivatalos elismerésre 2004-ben került sor, amikor is a Pedrofon a SZTÁRGYÁR tehetségkutató verseny fődíját hozta el.
Következett egy újabb elismerés, ugyanis a Sláger Rádió BUMERÁNG című műsora felkapta az IFA megy a hegyen című dalt, amelynek óriási, országos sikere lett. Mindeközben folytatódtak a klubkoncertek és a fellépések, a rendezvények széles palettáján.
Megvalósult az első közös koncert a Dolly Roll zenekarral, és azóta is a Pedrofon a legendás csapat hivatalos kísérőzenekara.
A 2005-ös év ismét hivatalos elismeréssel gazdagította a zenekar referenciáját, hiszen a MŰVÉSZBÁZIS tehetségkutató verseny első helyezettje a Pedrofon lett.
Egy évvel később – 2006-ban – Baby Gabival sor került az első közös fellépésre, és az együttműködés továbbra is folyamatos.
A 2007-es év első hónapjában Elvis Presley születésnapján nagy sikerű emlékkoncertet adtunk, amely onnan kezdve hagyománnyá vált: azóta is minden esztendőt Elvis emlékkoncerttel kezdünk, kitűnő vendégművészek bevonásával.
A 2008-as év elhozta az 500. élő koncertet.
Az első külföldi koncert időpontja is elérkezett; Regensburgban nagysikerű bulit adtunk a helyi rockabilly klubban. Elkészült az IFA megy a hegyen videoklipje, ami fel is került a Youtube-ra. Debütáltunk Erdélyben és a Felvidéken is, ahol a Pedrofon a Dolly Rollal együtt lépett fel.
Az IFA klipje 2009-ben túllépte a 100 ezres nézettséget, és több budapesti és vidéki klubban is nézőcsúcsot döntött a zenekar. Még ebben az évben sor került az első közös fellépésre Komár Lászlóval és Auguszt Bárióval. Pedro élőben nyilatkozott 2010 elején a Sydney-i Magyar Rádióban.
2011-ben Fenyő Miklós elénekelte a Jó öreg rock & roll című számot a Pedrofon zenekarral, melynek Pedro írta a szövegét.

A rendezvény ingyenes.

Részletek

Dátum:
augusztus 11.
Idő:
22:00 - 01:00
Belépés:
Ingyenes
Esemény címkéi:
,
Weboldal:
https://www.facebook.com/events/218767602043230/

Helyszín

Dokk terasz
Tiszavirág hídfő
Szolnok, 5000 Magyarország
+ Google térkép