• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez a(z) esemny elmúlt.

Alma zenekar

2015-05-17, 10:00 - 12:30

| 1800Ft - 2300Ft

Egy gimnáziumi barátság nyomán 1996 nyarán alakult meg az akkor még négytagú Alma Együttes. Rögtön megalakulásuk után több tehetségkutató versenyt is nyertek, majd baráti segítséggel megjelent első CD-jük (akkor még kazettán), – a rendkívül fantáziadús „Alma” elnevezéssel, melyből több száz darabot jótékonysági célra ajánlottak fel.

Az Almával kezdetben csak felnőtteknek játszottak, később egy véletlen megkeresés kapcsán kezdtek el gyerekeknek zenélni. Az egyedi hangvételnek és a nagy sikernek köszönhetően sorra érkeztek a hasonló felkérések és egy idő után azon kapták magunkat, hogy már szinte kizárólag gyerekkoncertjik vannak – így nőtték ki magunkat gyerekzenekarrá.

2005 decemberében a Cicero Könyvstúdióval együttműködve megjelentették Böszörményi Gyula – József Attila díjas – író tolmácsolásában a – „Kerekalma mesék” című mesekönyvünket, melyben mellékletként megtalálható a második lemezük.Böszörményi Gyula felkérésének eleget téve a Téli alma, nyári alma c. CD-nk dalszövegeire- verseire- komponálta a könyvben található 20 darab bájos, tanulságos, háromperces mesét. Ez az első alkalom, hogy a könyv révén országos terjesztői hálózatban kapható a CD-jük.

A következő években nem csak CD-t és DVD-t is jelentettek meg. Többekközött együttműködtek még a MINIMAX gyerekcsatornával is, de a Nők lapjától is kaptak már felkérést. És ahogy az az előző sorokból is látszik mára hazánk legnagyobb gyerekzenekarává nőtt ki magát.

Jegyek elővételben: Kiddies Gyermek- és Tinidivat (Ady Endre út és Batthányi út sarok)

Részletek

Dátum:
2015-05-17
Idő:
10:00 - 12:30
Belépés:
1800Ft - 2300Ft
Esemény címkéi:

Helyszín

Szolnoki Főiskola Campus
Tiszaligeti sétány 14.
Szolnok, 5000 Magyarország
+ Google térkép