• facebook
  • soundcloud
  • youtube

Testvérvárosaink zenéje



Testvérvárosaink zenéje: Forlí II.

Az olaszországi Forlí város zenei felhozatalának második fejezetében a populárisabbnak mondható stílusokat taglalom. Úgy tűnik, az ottani információs sztráda a rock and rollhoz közeli műfajokra specializálta magát, hisz nagyjából csak ezen a vonalon sikerült bármi hangot kicsikarni Emilia-Romagna keleti sarkából. Azonban gitárzenében is beszélhetünk egyfajta pop-kultúráról, amibe a saját besorolásom szerint a Guns’N Roses-féle ál-kemény csajozós muzsika épp úgy beletartozik, mint az Joan Baez és Joplin nyomdokain tipegő, egy szál gitáros, énekes leánykák hippi költeményei. Úgyhogy vessük is bele magunkat hamar! Mindjárt az elején a borzasztó nevű Butterd Beacon Biscuits ütötte fülem kis kalapácsát aprócska üllőjére. Na ez a muzsika! Ez megszólalhatna a világon bárhol! Úgy, mint hangzás, profizmus, és bizony: klisé. Számomra unalmas, bőrnadrágba izzadt csajozós zene. Rockerlányok vonaglanak és rázzák a hajukat pozőr fiúk lábai előtt. Dögös? Persze. Vaskosan szól? Hogy a francba ne! De annyira ismerem minden hangját, hogy 2010-es lemezüket, mely a From the solitary woods névre hallgat, egy bizonyos pont után koffeinkísérettel kellett hallgassam. Vannak rajta igen ügyes dalok, mint az Essaouira, ennek ellenére a progresszív címkét nem tudom, hogy aggatták magukra. Hard-rockot kedvelőknek csak ajánlani tudom! Mindent megtalálnak benne, ami egy tisztes lemeztől a műfajban elvárható! A sztárnak is nevezhető Blastema a fogyasztható alternatíva. Pop-alter-metál. Kicsit Muse. Néha nagyon. A 2003 óta létező zenekar ugyanis eleinte kísérletezett mindenfélével, majd rájöttek (lehiggadtak!), hogy a fogyaszthatóságból meg lehet élni! Így aztán a legújabb lemezek, dalok folynak a nyáltól. S lőn: ezernyi rajongó, eladott lemezek, turnék. A produkció persze meg sem közelíti a korábbit. A Pensieri illuminati, azaz részeg gondolatok című, 2010-es korongon helyet foglaló dalok azért jók, na. Ha az ének nem vinnyogna ennyit, még jobb volna, de a Sperma miatt elnézem nekik. Az a dal odacsap. Mondhatni gecijó! Eden néven működik ugyan Olaszországban egy fogszabályozós rapper fiú is, ám Forlí magáénak tudhatja a rockzenekart. Éneklős, érzelmes, húzós kis számokkal bíró, néhol a Danzig naposabb oldalát idéző zene. Az énekes szerintem a tipikus „olasz hang” megtestesítője. Afféle fesztiválzene, ami délutáni, családi programos időszakban épp úgy felcsendülhet, mint az éjszaka közepén, és biztos talál magának pár értő fület. Az Explode szintén a BBB vonalán mozog, csak a hard-rocknak glam felé hajló ágára tette voksát. Szinte olyan érzésem van, miközben a My name is pain-t hallgatom, hogy egy ki nem adott Guns’N Roses szám csörömpöl éppen. Azért nem ejtek könnyeket, hogy túl sok hanganyagot nem találtam tőlük. A heavy metált hozó Hideweaver műfajának sztereotípiája. Annyi küzdelmem volt anno a hasonló…



Testvérvárosaink zenéje: Forlí I.

Szolnok olasz testvérvárosa Forlí, a szívemhez közel álló közép-olaszországi régióban, Emilia-Romagna tartományban foglal helyet, a tengertől nem is oly messze, mondhatni nagyon is közel. Mint a muzikális olaszoktól elvárható volt, igazán gazdag felhozatalra bukkantam. Hiába, dalos nép a talján! Első körben a valamilyen szinten alternatív, undergroundnak nevezhető zenekarokat próbáltam összegyűjteni – már amelyektől bármiféle hanganyagra bukkantam. A minőség, bátorság, az egyes műfajok esszenciájának kiemelése, továbbvitele persze elég erős differenciát mutat, akár egyetlen zenekar munkásságának végigböngészése esetén is, hisz a digókra jellemző muzikalitás gyakran a legközhelyesebb megoldásokra fókuszál, amit ügyes technikai megoldásokkal tálalnak. Kivételek is akadnak, úgyhogy inkább a tételes taglalással folytatnám. Elsőnek az Arthemia munkásságában merítkeztem meg. A dallamos emo-hardcore permutációit művelő banda remek kis betétekkel, húzós számokkal operált – amíg működött, hisz gyakorlatilag évek óta csend van a házuk táján. Szerintem megszűntek létezni. Az egyetlen, ötszámos EP azonban megállja a helyét, még ha a spanyol viaszt nem is sikerült feltalálniuk. A dallamos részek éneklős kitárulkozásai kicsit egyhangúak, annak ellenére, hogy az énekes srác hangja odabasz. Pláne, mikor megharagszik, és végre kiabál! Jót tesz neki a nyers düh, igazi forradalmi hangulat, mediterrán hevület sikít a hangszóróból. Mély levegő…ének, ének, ének, ének, üvöltés. Ének, ének, üvöltés. És technika, abból a húzósabb fajtából. Semmi olyan, amit ne hallottam volna a műfajban, viszont korrektül és ötletesen összepakolt anyag. A masterelés pedig jellemzően profi, nem túl steril, nem túl retkes, alapos. A Nuovo cielo végjátékába becsempészett kis akusztikus betétért pedig külön pacsi! A borzalmasan mókás (-nak szánt) nevű Botswana boomslangs gumi-streetpunkja annyira alap, annyira üdítően kőegyszerű és kiszámítható, hogy az már szinte külön öröm! Afféle biztos pont az agyonkevert stílusú mai zenék között. Szövegviláguk más nézőpontból taglalja a világot. Mire is gondolok? Pl.: a Mela, azaz alma című nóta azon hiedelmeket boncolgatja, miszerint egy alma napi szintű fogyasztása távol tartja az orvost. De a láz megmaradt, lassan meghalok! Akkor most mi van? Hiszen ettem almát! Imádkozni kéne talán…de egy szentképtől a zsebben nem változik semmi! Mondják a fiúk. Van benne valami. Letorzított kis ukulelével operáló Green Day feldolgozásuk rátesz az élményre, hogy ugyan azt bizony így is elő lehet adni. Egy esős őszi napra, mikor tele a fejem a hétköznapi rohanás minden nyűgével pl. simán beraknám. Ajánlom másnak is kipróbálásra! A Now.Here esetén kicsit nehezebb dolgom volt. A közhely átvette a stafétát és túlcsordult a kiszámíthatóság. Mert nem öntöttek bele egy csepp saját ízt, ötletet. Mint egy keménynek mutatkozó skatepunk brigád Kaliforniából. De könyörgöm, ez…



Testvérvárosaink zenéje: Eastwood, Anglia

Oh, Anglia! Az underground kultúra bölcsője, a Sex Pistols, a Beatles, a The Who, a Joy Division, és mindenek előtt a Stranglers csodálatos hazája. Hosszú oldalakon keresztül sorolhatnánk, milyen kiváló formációkkal gyarapította a ködös Albion az európai kultúra vaskos kultúrtörténeti enciklopédiáját, de legyen elég annyi, hogy az angol zenei kultúra nélkül ez az oldal sem működne olyan formában, ahogyan jelenleg működik. Eastwood. Apró, ködös bányászváros Közép-Angliában, Notthinghamshire megye szívében, 18 ezer fős lakossággal. Első ránézésre tipikusan az a hely, ahol tágas zsákutcák mélyén, pedáns családi házak félszobáiban tömegesen tobzódnak a kisvárosi fiatalok, egyre csak arra várva, hogy végre történjen valami, és kitörjenek a szürke hétköznapok mindennapos fogságából. Tipikusan az a hely, ahol a munkásosztály dühét focimeccsek bámulása közben olcsó sörbe fojtja, és szabadidejében ízes cockney akcentussal (tudom, itt egészen más akcentust beszélnek, de ez jobban hangzik) köpködi gyors gitárzene-kíséretre a mikrofonba, hogy bassza meg a műszakvezető, és éljen a Westham United. Egyszóval tipikusan az a hely, ahol nem történik semmi, éppen ezért az egyetlen kitörési pontot a dühös, primitív undergound zene jelenti. Ehhez képest mi van napjainkban Eastwoodban? Nos, kérem: az internetes kutatás mindennemű formáját bevetve azt kell mondanom, a nagy büdös semmi. Mármint ne értsen félre senki, van itt azért kiváló, 1919 óta működő férfikórus, akik olyannyira tehetségesek, hogy 1963-ban még a BBC egyik műsorában is feltűntek, és az Egyesült Királyság egyik legrégebb óta működő ilyen jellegű formációjának számítanak. Meg van rezesbanda. Az internetes apróhirdetésekre hivatkozva egy rockegyüttes is keresett énekest Eastwoodban nagyjából két évvel ezelőtt, igaz ők nem akarták túltolni a dolgot, mert kizárólag örökzöld feldolgozásokból állt fiktív repertoárjuk, na de legalább kezdetnek nem rossz. Van végre valami, amin el lehet indulni. Találtunk például eseményekre bérelhető zenekarokat. A lagzis formációktól kezdve, a karibi zenekarokon át a ska bandákig. Mindegyikben közös, hogy feldolgozásokat játszanak, és java részük nem eastwoodi, de pénzért bárhová elmennek a megyében játszani. Ennyire siralmas lenne a helyzet ebben az egyébként fotókon kellemesnek tűnő, takaros angol kisvárosban? Azért ezt kötve hiszem. A Wikipediára hagyatkozva lakik (vagy lakott) itt például valaki egészen különleges, akire nyilvánvalóan büszkék lehetnek a helyiek, hiszen nemhogy gitárt fogott a kezébe, de 1986-ben még a slágerlistákra is feljutott! A szóban forgó egyén nem más, mint Carl Axon, a Doctor and the Medics zenekar gitárosa. Nos, ha még soha az életben nem hallottál a Doctor and the Medics-ről, azt kell róluk tudni, hogy egészen elfogadható new wave-es beütésű rockzenét játszottak, és eszméletlenül hülyén öltözködtek….



Testvérvárosaink zenéje: Riihimäki

Finnország tízezer tava közt bújik meg Szolnok testvérvárosa, Helsinkitől mindössze 69 kilométerre. Nagyjából 29000 lelket számláló település, s mint a közepes jólétben élő, átlag-finn hétköznapokat számláló városkákat általában, az alig kimondható nevű Riihimäki levegőjét is megcsapta némi rock and roll. Ennek tanúbizonyságaként bukkantam az ismeretlenség homályából felsejlő zenekarokra. Kik is ők, s mit művelnek a fagyos északon szabadidejükben? Lássuk! Elsőnek hamar túlesnék a wikipedia által ajánlott helyi előadón, Jann Wilde-n. Az Eurovízió erőpróbáján is megmérettetett énekes a popularitás abszolút magabiztosságával vonaglik a színpadon, legközhelyesebb brit-pop slágerekre hajazó nótacsokrát lehelli kitartó közönsége arcába. Mögötte megannyi szubkultúra képmását tarka papagáj módján magán viselő kísérőzenekara. Öt albummal, két kislemezzel a háta megett magabiztos csillag a finn könnyűzene egén. Mit ne mondjak, az ígéretes kezdettől igen messze álló képek ezek, amiket első döbbenetemben nem tudtam, mire véljek. Ez volna, amit állítólagos nyelvrokonaink fel tudnak mutatni? Igyekeztem mihamarabb tovább lapozni. Egy gyűjtőoldalon aztán underground ízű formációk neveivel találtam szemben magam, amikkel egyetlen problémám a hanganyagaik felkutatása volt. Némelyikük ugyanis egy-egy split-korongon, kislemezen kívül semmit sem rögzített az utókornak. De néhányuk több évtizedes, kitartó munkával igyekszik öregbíteni a Wilde úrtól távol eső zenei kultúra hírnevét szülővárosukban. Elsőnek az 1980-ban létezett, egy kislemezzel bíró Pois után kutakodtam alaposabban. A lemez címe Lapsi itkee, ami gugel anyánk szerint annyit tesz, sír a gyerek. Amolyan valódi szutykos, analfabéta tinédzser punkmuzsika. Középtempóban szitkozódó (gondolom szitkozódó) kölykök voltak ezek a Pois-ék, semmi nagyravágyás, csupán a kornak és helynek megfelelő lecsapódása az akkoriban kihaló zenei hullámnak. Rákendroll alapok, gyengécske szólók. Idehaza azért sokkal izgalmasabb volt – még a T-34 is többet nyújtott, a puszta agresszióval. Csak lesz még egyéb! Psychobilly punkkal sűrített vállfaját darálta húrokba az Awkward squad nyelvtörője, s egy igen feszes, négyszámos EP keretében kifújtak. Mármint felvételen. Kicsit sajnálom, mert jó kis Klingonz-t idéző, sebes és agresszív billyzene volt az övék. Ahogy elnéztem, néha üres köztereken, matinéműsorokon fellépnek, amúgy öregesen sztoikus nyugalommal. A dobos minden számnál okostelefonon rögzíti az elhangzottakat, és vagy ketten meg is tapsolják őket. Szerintem még így is szimpatikus, az energia megmaradt, csak a közönség kopott meg. Ez a három hang pedig minden húzós punkdal alapja, ebben a sorrendben: Újabb psychobilly, még agresszívabb, morcosabb formában, a Braindrain tolmácsolásában. Az első két lemezen még inkább metál hallható, az utolsó a billysebb. 1999-2000 voltak igazán aktívak, aztán néha koncerteztek, mára szerintem megszűntek létezni. Pedig ez is igazán szívet melengető kis csapat volt. A nagyzenekaros, látvány-centrikus bandák mellett üdítő a zenéjükben…



Testvérvárosaink zenéje: Bielsko-Biala II.

Lengyelföldi kirándulásunk korántsem ért véget. A második fázisban, ha jobbra néznek art és progresszív rockkal találkozhatnak, balra pedig a helyi metál arcvonal látható. Wisdom: A Bölcsesség nevet viselő progresszív rock\art rock csapat 2005-ben alakult. A google fordítónak köszönhetően kihámoztam, hogy kezdetben még énekesük is volt, de a muzikalitás olyan szintje uralkodott el a zenekar háza táján, hogy végül maradtak az instrumentális vonalon. Bielsko Biala-ban a helyi jam sessionban is megfordultak már. Van egy demójuk és egy nagylemezük. Art-rockba annyira nem sorolnám őket (mondjuk, nem vagyok egy kategória mániás), inkább a progresszív felé hajlanak. A repülős-megnyugtató képek, a sikító billentyűfutamok és a rock puzzlejéből áll össze az ő kirakósuk. Ezekre az ambivalens őszi reggelekre prémium minőségű kísérő. Pink Floyd rajongók, és a sajátos instrumentális muzsikára vágyó fülek odáig lesznek tőle. Wisdom fészbuk Wisdom hivatalos Monaa: A Monaa 2008-ban alakult. 2009-ben adták első koncertjüket, túl vannak egy kislemezen meg egy nagyon is. A nagy a Descent munkacímet viseli. Érdekes kis műhelyt hoztak létre a fiatalok. Az általuk viselt jelzők között elég sok minden megfordul. A post-rock andalító szédelgéseiből a metálos váltások ébresztenek fel, de semmi fehér sportcipős játék ám! Kőkemény bólogatás van jelen, itt-ott keleties beütéssel. Szeretnivaló! A másik fontos dolog, hogy elég hosszú kompozíciókról van szó. Történetjellegű darabok ezek, keserédes búval összekenve. A modern, metálosabb műfajokra vevők eleget fogják bömböltetni, én tudom. Monaa bandcamp Monaa facebook Lizard: 1990-ben alakult progresszív rock zenekar. Olyan elődökre hivatkoznak, mint az Emerson, Lake & Palmer, és a King Crimson. Nevüket a King Crimson harmadik lemeze után vették fel, ezzel is tisztelegve a munkásságuk előtt. Első 6 évüket koncertezéssel és demófelvételek készítésével töltötték. 25 év alatt elég sok anyagot szültek a világra. Példaképeiket ismerve nagyjából tudjuk, hogy mire számíthatunk, de ami különlegessé teszi, az mégis a sajátos lengyel ízvilág. Hallgassátok ti is a Gyík zenekart! Lizard hivatalos Lizard fészbuk Anomy: A végére tartogattam személyes kedvencemet az Anomy-t. 2011-ben alakultak. Alternatív rockban utaznak, de elég sok más elemmel töltik ki a fenti gyűjtőbelet. Melankolikus dalok ezek szakítás utánra, vagy olyan napokra mikor igazán azt érzi az ember, hogy egyedül áll a világgal szemben. Kevéske torzítás uralkodik a gitáron, a basszus post-punkosan, ahogy kell karakteresen tör elő és adja dallamosan a számok gerincét. A szerkezetet shoegazes elszállások hozzák nyugvópontra. Másik oldalról az indie-re oly jellemző széttördelt rockzene teremti meg a dögöt. Szellemes és vagány az Anomy zenéje. Mindenkinek jó szívvel ajánlhatom. Anomy anyagzat Timúr



Testvérvárosaink zenéje: Bielsko-Biala I.

Bielsko-Biala Szolnok lengyel testvérvárosa. A Testvárosaink zenéje címet viselő mellékrovatunkban tehát körbenézünk amennyire eszközeinktől és ízlésünktől telik más népek városainak körében is. Az első menetben én a helyi punkot szúrtam ki magamnak. Íme, hát közzéteszem felfedezéseim, és egyúttal fel is ajánlom őket kultúrfogyasztásra! Eye for an Eye: Igazán tökös lengyel hardcore-punk csajvokállal. Be is lehet rajta pisálni helyben. 1997-ben alakultak, és beutazták egész Európát. Eddig 3 anyaguk jelent meg, amik hálisten javarészt meghallgathatók az éterben. Néha összekeverik őket bostoni druszáikkal, de benne van az a sajátos kelet-európai depresszió, ami olyan kedves az én szívemnek. Kiábrándult másfél perces dühhimnuszok. Hisztérikus arcletépések, melankolikus breakdownokkal megtördelve. Néha lírai gitárbontogatások vezetik fel a témákat, de egyáltalán nem áll rosszul a zenéjüknek. Az ének megmenti attól, hogy epikus nyálfolyammá változzon. Én beleszerettem. Ez pedig egy kurva jó videó. Fogyasszátok ti is! Linkek: Eye for an Eye bandcamp Eye for an Eye facebook ANTIcuerpo: Nem is tudom, mit mondjak ezekre a figurákra. Nyers dög. Nyálkás emberpác sűrű savas lében párolva. Persze elég sok mindent meg is jelöltek besorolás gyanánt, a punktól kezdve az experimentálon át a southern rockig és a metálig. Ez érződik is a zenéjükön. A sötét tónusú kompozíciók mögött nagy játékosság bújik meg. A bluesból táplálkozó alstílusok vagánysága és lazasága kiüt belőlük, amit nyakon pacsálnak a punk szellemességével és nyersességével. Nem kell megijedni. Akiknek szíve a metálért rajong azok is megtalálják a számításaikat az ANTIcuerpo-ban. Fontos persze megemlíteni, hogy a lent található anyagon nincsen énekesük. Hát mekkora punk! Később a metál felé hajlottak el. Toljátok. Linkek: ANTIcuerpo facebook ANTIcuerpo bandcamp Lej Mi Pól: A könnyedebb vonalat képviselő Lej Mi Pól inkább a házibulik kedvence lehet. Seggrázós pop-punk-metál kabaré. Szerintük legalábbis a pop és a metál határvonalán mozog e három jóképű fiatal, akik nem jártak zeneiskolába. Nekem itt-ott a hülye hangokkal feldobott meg a nyelvi korlátok miatt érthetetlen (gondolom humorosnak szánt) dialógok miatt is a Sleepy Sleepers jutott eszembe. Viszont többször hallhatjuk a kurva szót, amiről mindkét nemzet fiai tudják, hogy micsoda. Az biztos, hogy nem normálisak! Tápoljátok! RUDY CYGAN AJAJAJAJ! Linkek: Lej Mi Pól facebook Lej Mi Pól hivatalos honlap Terapia: Ez a csodálatos szellemi műhely 2006-ban látta meg a napvilágot Bielsko-Biala városában. Nem kimondottan punk, sőt, a címkét sem láttam náluk, de ez az avantgarde rock and roll amit művelnek, szellemében mindenképp közel áll az art-punk jelenséghez. Imádom ezt a basszushangzást. Fú, tele van szexszel! Minimalistának tűnő kőkemény matekozás folyik odabenn. Hallottatok már…