• facebook
  • soundcloud
  • youtube

Hír



Brain Drain új videoklip

A hazai rockszíntér keleti blokkjából származó Brain Drain zenekar a 2021-es évet új nagylemezének megjelenésével tervezi megkoronázni, amelynek első kislemezes dala az alvási paralízis témakörét boncolgató Lidérc, amely párhuzamosan Incubus néven is megjelent. A három tagú formáció Perge Adrián billentyűssel kiegészülve leforgatta fennállásának első cinematic jellegű videóját, amely szemlélteti az alvási bénulásban szenvedő betegek kaotikus rémálmait. A billentyűs így emlékszik vissza a forgatás előzményeire: „Amikor elkészült ez a dal, nem voltam benne biztos, hogy filmre lehet venni azokat a dolgokat, amelyeket Pisti – a zenekar dobos-énekese és szövegírója – maga elé képzelt. Nekünk ugyanis nincs megfelelő technológiánk horrorfilmet és komolyabb szakértelmet igénylő CGI lehetőségünk. Viszont volt egy jó kamerásunk, Nagy Peti, aki nem mellesleg a zenekar gitárosa és hangmérnöke is egyben. A helyszínnek megválasztott kenderesi Horthy-kastély padlástere viszont olyan volt első ránézésre is, mintha csak ezért lett volna így kialakítva.” „A forgatás során legalább 50 fok volt odafent és a nap előrehaladtával méginkább melegedett a levegő. Mivel sikerült a lehető legforróbb júniusi napot kiválasztani a forgatásra, Igyekeznünk kellett a hőguta elkerülése érdekében. Bizonyos kellékeket mégsem tudtunk felhasználni, hiszen aminek ragadnia kellett volna, az folyt, aminek pedig folynia kellett volna, az meg ragadt. A hangulatra azonban nem lehetett panasz. Gergő – a csapat basszerosa – nagyon kreatív ötletekkel állt elő, amellyel még a helyszínen átírtuk a forgatókönyv jelentős részét, a többi pedig már a végeredményen látszódik” – folytatta a zenekar frontembere, István. „A dalt azért is vettük fel angol változatban is, mivel a délvidéken és a partiumi területen is vannak szép számmal rajongóink, akik nem feltétlenül beszélnek magyarul, de elég régóta velünk vannak már ahhoz, hogy számukra is emészthetőbb nyelvet válasszunk. Nem mellesleg angolul teljesen másabbul szólnak a dalaink, így ideje volt így is kipróbálni magunkat” – egészítette ki Nagy Péter. A dal mindkét nyelven megjelenik 2021. 07. 15-én a digitális zenei platformokon, a hozzájuk kapcsolódó klip pedig itt található: Magyar verzió:   Angol verzió:

  

Premier: Nagy Tamás – Napnyugta

Új dallal jelentkezett Nagy Tamás basszusgitáros, akit főként a Once Again nevű ambient/post-rock duóból ismerhetünk. A dal és a klip is igazi Do It Yourself alkotás, mely a profizmus és a bonyolult beállítások helyett sokkal inkább a hangulatok elkapására és megörökítésére fókuszál. Hogy az új dal után új album, vagy új projekt is van-e a láthatáron, arról egyelőre nincsenek értesüléseink.



Kritika: Toxic Terror – First Second of Suicide (1992)

A Toxic Terror tiszavirág életű, kisújszállási thrash metal zenekar, akik a kilencvenes évek elején, a műfaj hazai hőskorában voltak aktívak. Ekkor jelentettek meg egy demókazettát, miután nem sokkal később el is párologtak a köztudatból. Időről időre újra összeállnak, hogy egy-egy koncerttel megörvendeztessék a radioaktív fémzenére éhes közönséget. Most előtúrtuk a múlt betonszarkofágjaiból First Second of Suicide címre keresztelt anyagukat, és megfüleltük, ugyanolyan veszélyes-e a sugárzás így 27 év távlatából is, mint anno ’92-ben volt. Nos, csalódtunk is némileg, meg nem is, hiszen ahogyan már Csernobilt sem életveszélyes meglátogatni, úgy ez a hat számos kazetta is némileg élét vesztette és eljárt dalai felett az idő.



Premier: Új dallal jelentkezett a szolnoki grunge brigád!

A Vertigo zenekar Youtube csatornáján tegnap debütált a banda legfrissebb szerzeménye, mely az Ugyanaz az Álom címet viseli. Akik élőben is szeretnék hallani a dögös grunge’n’ roll szerzeményt, azok legközelebb a maglódi Colombus sörözőben találkozhatnak a srácokkal. Vertigo Facebook Vertigo Instagram

1 of 91
12345